TOLMÁCS
TOLMÁCS
TOLMÁCS (Dr. Roman Herzog, a Német Szövetségi Köztársaság elnökének helyszíni magyar fordítása):
Elnök Úr! Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselő Urak! Hogy ma önökhöz szólhatok, ez számomra egy nagyon nagy öröm, és egyben egy nagyon nagy megtiszteltetés, s egyúttal megfelel szívbéli kívánságomnak is, végül feladatnak is tartom, mely könnyű és nehéz is egyszerre.
Először is azt szeretném elmondani, hogy nagyon nagy öröm számomra, hogy itt lehetek Magyarországon, magyarok között, ebben a csodálatosan szép városban, Budapesten, ebben a híres parlamenti épületben, amelyet Steindl Imre épített. Nagyon nagy megtiszteltetés is számomra, hogy a Magyar Országgyűlés előtt szólhatok, és egy olyan népszuverenitás megtestesítője előtt tiszteleghetek, melynek szabadságszeretete immáron közmondásossá vált.
Ha valaki ebben a Házban beszél, semmiképpen sem feledkezhet meg azokról a sorsdöntő évekről, amelyeket 1956 és 1989 jelentett, és ezek a magyar szabadságszeretet igazi emlékműveivé váltak.
Az előbb azt mondtam, hogy szívem kívánságának felel meg ez a látogatás; akkor ugyanúgy kívánságom az is, hogy ezen a helyen még egyszer köszönetemet fejezzem ki a magyar népnek, köszönetemet egy olyan tettért, melynek bátorsága és jövőbelátása új korszakot nyitott. A magyar kormány 1989 szeptemberében hozott döntése, hogy az akkori NDK-menekülteknek megadja a kiutazási engedélyt, mindazok szívében, akik ezeket a napokat átélték, azt gondolom, igaziból felejthetetlen marad.
Ez a döntés aztán az eseményeknek egy olyan láncolatát indította el, amely elvezetett a német egységhez, mégpedig békében és szabadságban. Nagyon nagylelkű magyar tett volt ez, nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, a magyar szabadságszeretet megnyilvánulása volt, és mindez a német történelem részévé is válhatott.
Természetesen a németek és a magyarok közötti kapcsolatok több mint ezer évre tekinthetnek vissza.
(16.10)
Bajorként kötelességemnek tartom megemlíteni azt, hogy a nemzeteink közötti első szálak már akkor kialakultak, amikor István király feleségül vette a bajor hercegnőt, Gizellát. És mivel a beszéd közben szeretem korrigálni a kéziratot, ha megengedik, akkor hozzáfűzöm, hogy ez sem az első kapcsolat volt népeink között. Természetesen a középkor és az újkor során e kötelékek szorosabbá váltak, és a századunkban az építészettől kezdve, az irodalmon át a zenéig mindenütt kimutathatók a rokonérzelmek. De hogy egy nép egy másik népet hozzásegít, hozzájuttat a szabadsághoz, és mindezt anélkül teszi, hogy háború, vagy diplomácia erre kényszerítené, csak egyszerűen az előrelátás okán, azt gondolom, hogy ez valami egészen különleges, valami egészen rendkívüli dolog. Nem is tudom, hogy van-e ilyesmire példa a történelem folyamán, volt-e egyáltalán ilyesmi a történelemben.
Számomra, az egyesült Németország elnöke számára mindenesetre ez egy különös kegye a sorsnak; annak érzem, hogy a magyar népnek ezért a nagylelkűségéért, ezért a nagyszerű tettéért még egyszer, ismételten ezen a helyen is köszönetet mondhatok. (Taps.)
A határ megnyitásának 1989-ben azonban volt egy másik történelmi dimenziója is. Hiszen nemcsak német történelmet csinált, hanem Európa további történelmére is egészen meghatározó befolyást gyakorolt. Horn miniszterelnök úr az 1996. évi október 3-i, a német egység napja alkalmából tartott rendezvényen, müncheni beszédében azt mondta az 1989-es eseményekről, hogy: "döntés előtt állok, döntenünk kellett, és mi magyarok akkor Európa mellett döntöttünk".
Mindez eszembe juttat egy olyan kérdést, amely önkéntelenül felmerül bennem, amikor ma itt önökhöz szólok, a Magyar Országgyűléshez. Ez a kérdés Európában manapság mindenütt felvetődik. A kérdés nagyon egyszerű, úgy hangzik, hogy miért is van nekünk szükségünk tulajdonképpen Európára. A kérdésre, úgy tűnik, nehéz a válasz, hogyha hagyjuk magunkat megtéveszteni a manapság egyre jobban terjedő Európa-szkepticizmustól, az Európával kapcsolatos kételyektől. Európa célja, értelme és lényege mintegy elsikkadni látszik azokban az izgatott vitákban, amelyek a kormányközi konferencia időpontjáról - hogy befejeződik-e ebben az évben -, a valutaunióval kapcsolatos határidőkről, meg az Európai Unió kibővítéséről és elmélyítéséről szólnak, a csatlakozás, az új tagok csatlakozásának menetrendjéről, hogy mindezt be lehet-e tartani, és hogyan, és hogy milyen bonyolult a viszony az Európai Unió, a NATO, az EBESZ, a Nyugat-európai Unió és az egyéb szervezetek, kapcsolódások között.
Tehát, hölgyeim és uraim, a válasz, azt gondolom - ahogyan ez az életben mindig is van -, egyszerű, de csak akkor egyszerű, ha sikerül a lényegre összpontosítanunk, hogyha nem hagyjuk, hogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy a fáktól nem látjuk az erdőt. És ha Magyarországon tesszük fel a kérdést, akkor könnyű megtalálni a választ erre, hogy miért Európa.
Az 1989-es helyzetben Budapest szempontjából a felelet, azt gondolom, kézenfekvő volt. Európa a békeközösség, a szabadság közössége, a demokráciák közössége, természetesen gazdasági közösség is, és nem utolsósorban biztonsági közösség. Mindezek a közösségek természetesen - és ezekben élünk mi Nyugat-Európában - egyetlen nagy közös szellemi örökségen alapulnak, azon épülnek fel. Már ezer évvel ezelőtt is tudta Szent István, hogy miről beszélt, amikor Magyarországot a Nyugat részének és védelmezőjének nevezte.
Természetesen ez a szellemi örökség és az ezen alapuló közösségek nem fognak ingyen ölünkbe hullani, hölgyeim és uraim, hiszen ezek mindig veszélyeknek vannak kitéve.
A legutóbbi nagy veszélyt a második világháború és az azt követő hidegháború jelentette. A nyugat-európai békeközösséget 50 évvel ezelőtt alapították a második világháború túlélői. Azért maradhatott fenn ez a közösség egy fél évszázadon át, mert egyben a szabadság és a demokrácia közössége is volt.
Nyugat-Európa elmúlt 50 évének történelme éppen ezért nagyszerű bizonyítéka annak, hogy a szabadság, a demokrácia és a béke elválaszthatatlanul összefüggnek egymással. És mégis az Európai Közösségeket nemcsak a hidegháború fenyegette, hanem Nyugat-Európára való korlátozottsága miatt lényegi befejezetlensége is.
A második nagy esélyt azután az 1989-es év hozta, a hidegháború befejeződött, a közép- és kelet-európaiak ugyanazon választás előtt álltak, amely előtt a nyugat-európaiak egy fél évszázaddal azelőtt, és nem tétováztak, dönteni tudtak azonnal, s Magyarország élenjárt döntésével, amikor 1989 szeptemberében megnyitotta határait.
Most a nyugat-európaiakon van a sor, hogy elfogadják a közép- és a kelet-európaiak döntését, hiszen Európa nem lehet mindaddig teljes, amíg Budapest, Prága és Varsó nem tartozik hozzá. (Taps.)
Ez - és ezt a saját honfitársaimnak is minduntalan mondom - nem valami romantikus álom csupán, hölgyeim és uraim, hanem ez egyben egy igazi parancs, a valóság, a realizmus parancsa. Vessünk csak egy pillantást a világ térképére - és ezt néha elmondom a saját honfitársaimnak is, illetve ajánlom nekik, hogy tegyék meg ezt -, nézzük meg, hogy milyen új hatalmi központok alakulnak ki. Ezt tudomásul kell vennünk; figyeljük meg, hogy milyen bűvölettel hat mindenütt a világ vezető elitjére a globális kulturális harc szuggesztív képe mint a hidegháború után következő nagy konfliktus - vagy legalábbis úgy tűnik, hogy ez egyre inkább így lesz.
(16.20)
Vegyük a gyors műszaki előrehaladást, azt, hogy a verseny egyre globálisabbá válik, versenyeznek a termékek, a munkaköltségek, a beruházási, befektetési színterek. Európa a jövőben csak egyesült erővel tud majd helytállni ebben a versenyben, és csak egyesülten lesz képes szembenézni ezekkel a kihívásokkal. Magyarország immár nagyon nagy lépést tett az Európához visszavezető úton. Persze, a restriktív rendszer nyílt versenygazdasággá és plurális demokráciává való átalakítására semmiféle csoda recept, patent recept nem létezik, és a kísérlethez tévedés is hozzátartozhat. Türelemre, erőre, rugalmasságra van mindehhez szükség. A változások az élet minden egyes területét érintik ilyen időkben.
Mi, németek ezt nagyon jól tudjuk saját keletnémet tapasztalatainkból, és egyre inkább nyugatnémet tapasztalatainkból is tudjuk azt, hogy a gazdaság és a társadalom átalakítása a lakosság számára, főleg a társadalmilag gyengébb rétegek számára ugyancsak komoly megpróbáltatásokkal jár. A magyar lakosság ezeket a megpróbáltatásokat csodálatraméltó módon viselte el. Ez is jele annak, hogy mennyire érett már a magyar demokrácia. Ez a türelem is erről tanúskodik.
De ugyanilyen fontos jelzés az, amit Magyarország a kisebbségekkel kapcsolatban tesz. A magyar kisebbségi törvényt példaértékűnek lehet nevezni egész Kelet-Európa számára. A magyarországi németek is haszonélvezői ennek a törvénynek, ami természetesen különösen nagy megelégedéssel tölt el engem. Azonban akkor, amikor kiemelem ennek a törvénynek az előnyeit, azt gondolom, sokkal többről van szó: arról a tapasztalatról, hogy valamely demokráciának az érettségi foka nagyban megnyilvánul abban is, hogy hogyan bánik kisebbségeivel. (Taps.) Nem lesz Európában béke akkor, ha ezt nem sikerül a kontinens minden pontján megérteni, megértetni és gyakorolni.
A biztonságpolitikában is vannak biztató fejlemények. Persze a biztonsági politikát itt a szó legtágabb értelmében használom, azaz az Európai Uniót is beleértem, hiszen az Európai Unió is része, eleme az európai biztonságpolitikának. Az Európai Unió bővítése, a NATO megnyitása, az EBESZ kiépítése mind-mind része az európai biztonsági architektúrának. Az egymást átfedő tagságok sokrétű struktúrája a rendszer típusait néha arra készteti, hogy vagy az ezek közötti különbségekre koncentráljanak és azokat hangsúlyozzák, vagy pedig éppen ellenkezőleg, egyfajta dogmatikus szimmetriát követeljenek ezek között.
Azt gondolom - ez az én véleményem -, hogy a rugalmas és a pragmatikus együttműködés adhatja a legnagyobb potenciáját az európai intézmények kibővítésének és elmélyítésének. Nagyon sokszor elmondtam már, hogy az új tagok felvételével kapcsolatos vita - amely a hidegháború befejeztével mindnyájunk számára kihívást jelent - egyben az összeurópai struktúrák elmélyítésének is hajtóereje. Ezt ma önök előtt még egyszer teljes meggyőződéssel szeretném megismételni.
Magyarország már tagja az Európa Tanácsnak és az EBESZ-nek. Az Európai Unióhoz és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez vezető út tehát világosan kirajzolódott már, még akkor is, ha tudom, hogy sokan úgy érzik, a tempó nem elég gyors. Természetesen az egyesült Németország nyomatékosan támogatja Magyarországnak az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozását. S természetesen arról is meg vagyok győződve, hogy Magyarország az első jelöltek közé fog tartozni, akiket fel fognak venni a NATO-ba és az Európai Unióba. (Taps.)
Nagyon mély benyomást tett rám, hogy milyen következetességgel és milyen kitartással készíti elő Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozást. Legyünk őszinték, csak a reformok jelenthetik az európai utat, és ez bizony nagyon intenzív törvényhozási munkát tételez fel.
Külpolitikai szempontból Magyarország nagyon jelentős lépéseket tett, és ezek megkönnyítik számára az európai struktúrákhoz vezető utat. A szomszédaival való kapcsolatai alakításában Magyarország realitásérzékről és pragmatizmusról tett tanúbizonyságot. A Romániával és Szlovákiával kötött alapszerződés megkötése nemcsak a kétoldalú kapcsolatok alakulásának a szemszögéből fontos, hölgyeim és uraim, hanem központi, kulcsszerepet játszik a közép- és kelet-európai térség stabilitása szempontjából, és így az európai atlanti struktúrák bővítésének szempontjából is. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Az atlanti szövetség következetesen fogja folytatja nyitási politikáját. Júliusban Madridban meg fogják nevezni azokat a jelölteket, akik elsőként csatlakozhatnak, és ezzel párhuzamosan kidolgozásra kerül majd egy átfogó kísérő program azokkal az országokkal való együttműködésre, amelyek csatlakozásáról a konkrét tárgyalások még nem kezdődhetnek meg.
Az egybenövő Európában azonban Oroszországnak és Ukrajnának is meg kell találniuk a biztos, szilárd helyüket. Európában béke, biztonság és stabilitás nélkülük nem képzelhető el. Tehát mindenképpen biztonságpartneri kapcsolatra van szükség Oroszországgal és a már említett Ukrajnával. A célunk az, hogy sikerüljön megállapodni egy olyan chartában, amely meghatározza az együttműködés területeit, és konzultációs mechanizmusokat határoz meg, és Oroszországnak ebben a testületben mindenképpen egyenjogú partnernek kell lennie.
Az európai integráció nem halad magától előre, nem működik automatikusan és nem is külső kényszerek eredménye, amelyre mi ne tudnánk befolyást gyakorolni. Európa kiépítése, létrehozása sokkal inkább attól függ, hogy milyen politikai akaratunk van nekünk. Ez mindenekelőtt a polgárok politikai akaratát jelenti - tőlük függ. A következő években Európa irányt adó elhatározások előtt áll, és ezek jelentőségét csak az európai integráció alapító szakaszával lehet összehasonlítani. Olyan döntésekről van szó, amelyek évtizedekre meg fogják határozni Európa arculatát és súlypontját a világban.
Ma egészen egyedülálló jelenséggel szembesülünk. Polgáraink egyrészt felismerik, hogy a nagy európai problémákra csak közösen lehet megoldást találni, de ugyanakkor szkeptikusak is az integráció elmélyülésével kapcsolatosan, amelyet tévesen a centralizáció és a bürokratizálódás szavakkal azonosítanak. Az egészséges kételkedés persze önmagában nem elítélendő. A német filozófus, Schopenhauer egyszer azt mondta, hogy éppen a szkepszis, a kétely - az ellenzék - a parlamentben, jótékony hatású és szükséges. (Taps.) De a szkepszis, a kételkedés önmagában még nem elég.
A nagy európai víziót azért nem szabad szem elől téveszteni eközben. De, hölgyeim és uraim, a víziók sajnos kényelmetlen dolgok; éppen ez különbözteti meg őket az utópiáktól. Az utópiák beteljesüléséért senki nem felelős, mert nem is lehet megvalósítani őket. Azonban a víziók valóraváltásáért mi magunk vagyunk a felelősek, és a mi feladatunk, ennek a generációnak a feladata ennek a végrehajtása. (Taps.)
Az egyre inkább terjedő Európa-kételynek azonban van jó oldala is, hölgyeim és uraim, hiszen felhívja a figyelmet a demokratikus legitimáció hiányosságaira az európai döntéshozatali mechanizmusokban. A demokratikus államokból álló közösségnek, melynek döntései a polgárokat közvetlenül érintik, természetesen szüksége van a demokratikus legitimációra, hiszen a polgároknak meg kell győződniük arról, hogy az európai szintű döntésekre szükség van. Mert a regionális van állami intézmények erre nem lennének képesek, és a döntéshozatalnak átláthatónak, transzparensnek kell lennie.
Az Európai Unió kibővítésével kapcsolatos vitához éppen ezért hozzátartozik - és ezt én állandóan mondom - a demokrácia európai szinten való kiterjesztésének kérdése is. Amikor demokráciáról beszélek, akkor nemcsak az Európa Parlamentre gondolok, hanem minden egyes közösségi intézmény működésére, viselkedésére. Nagyon nagy nyomás nehezedik ránk a kiterjesztési vita kapcsán, a meglévő intézmények reformját illetően. Azt gondolom, ez csak gyorsíthatja az európai demokrácia gyógyulási folyamatát, ettől még egészségesebb lesz ez a demokrácia. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy ez jótékony, egészséges nyomás.
Ezzel be is fejezem a beszédemet, hölgyeim és uraim, mégpedig azzal, hogy azt mondom önöknek: ne csak Európába menjenek - ezt teszik -, hanem sürgessék az ügyet! Sürgessék az ügyet, hajtsanak meg minket, nyugat-európaiakat is, és teljesítsék mihamarabb a csatlakozási feltételeket! Önök, magyarok számunkra üdvözöltek. Szívesen látjuk, fogadjuk önöket. (Hosszan tartó, nagy taps.)
