MATUSKA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

MATUSKA SÁNDOR
MATUSKA SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Előrebocsátom, tudom, hogy ön csak részben illetékes az említett ügyben.
A vadászterületek határainak kijelölése ez év január 31-éig megtörtént. Választókörzetemben a társaságok megegyezésre jutottak a földhasználókkal, a szomszédaikkal, kivéve az állami tulajdonban lévő területek, erdők esetében. Biharugra, Zsadány, Füzesgyarmat, Geszt község vadászainak képviselői jegyzői kéréssel fordultak hozzám érdekük, a községek korábban meglévő vadászterületeinek megvédése ügyében. A helyiek mindent elkövettek a megegyezés érdekében, de az állami meghatalmazottak, az állam által adott jogosítványok ügyes felhasználásával, 600 hektár erdőből és 1500 hektárnyi szigorúan védett nemzeti parki területből kiindulva, szomszédaiktól 1000-1000 hektárnyi területeket elszakítva kijelöltették maguknak a térség legértékesebb vadászterületét. Egyezség nem jöhetett létre, hiszen nem mentek el az egyeztetésekre, bízva abban, hogy az FM-hivatal a javukra dönt. Így is lett mindegyik község esetében. A sértettek bíznak a bírósági eljárás sikerében, mivel a kijelölés során szerintük komoly hibákat követtek el.
Tanulságok, kérdések mégis vannak:
Elsőként: miért nem tartották be azt a korábbi egyezséget, hogy az állam nem terjeszkedik túl a korábban meglévő vadászterületein?
Másodszor: miért nem kerülnek át a kincstári vagyonkezelő szervezethez az állami földterületek hosszú évek óta?
És utoljára: miért kell tűrni, hogy egyazon területen más a tulajdonos, más a használó, más a vadászati jog gyakorlója, ráadásul az egész terület szigorúan védett nemzeti parki terület is?
Kérdezem: ki védi meg itt az élővilágot?
Tisztelettel kérem válaszát. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem