ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A házbizottság az Országgyűlés ülésének napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre és előterjesztések együttes tárgyalására vonatkozó ajánlását kézhez kapták képviselőtársaim.
Tájékoztatom önöket, hogy a Magyar Köztársaság és a NATO közötti 1997. évi egyéni partnerségi program tervezetének jóváhagyásáról szóló előterjesztés naprendre tűzésére most nem teszek javaslatot. A kormány jelezte, hogy ebben értelemszerű határidő-módosítás indokolt. Erről a frakcióvezetőket írásban tájékoztatták. A további szükséges bizottsági tárgyalásra figyelemmel az előterjesztés napirendre tűzésére jövő héten teszek javaslatot.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a házbizottság ajánlásával az imént elhangzottak figyelembevételével. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi javaslatot elfogadta.
Most soron következik, tisztelt Országgyűlés, az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása, de előtte negyedórás szünetet rendelek el.
(Szünet: 17.15-17.30
Elnök: G. Nagyné dr. Maczó Ágnes
Jegyzők: dr. Kávássy Sándor és dr. Trombitás Zoltán)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem