DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt értékelte az országban kialakult helyzetet, és megállapította, hogy a nemzeti vagyon kirablói és haszonélvezői szűk körén kívül az ország tönkrement, pontosabban: tönkretették. Konkrétan: szétverték az egészségügyi ellátást, megfizethetetlenné tették a gyógyszereket, százezreket hoztak szinte egyik napról a másikra olyan helyzetbe, hogy nem tudják kifizetni a fűtést, a világítást, a víz- és csatornadíjat és legtöbb esetben a lakbért sem. Amikor az ország jelentős részén a mindennapi kenyér megszerzése is gondot jelent, és nemcsak iskolák, de egész települések ellehetetlenülnek és ellátás nélkül maradnak, a kormány és az Országgyűlés többsége az egyébként is agyonsarcolt vidék saját fogyasztásra termelt élelmiszereit is a végső tönkretételig meg akarja sarcolni, mert az évi 50 ezer forintos saját termelésű fogyasztási határ a család éves élelmiszer-fogyasztásának még a töredékére sem elég.
Félő, hogy a Horn–Bauer-kormány... (Derültség.)... e téren is a Rákosi-korszakot hozza vissza, hiszen miként volna másként ez az 50 ezres határ ellenőrizhető, mint azokkal a jól bevált kommunista módszerekkel, amelyeket a nép úgy ismert meg, hogy padlásellenőrzéseket és padláslesöpréseket, jószágösszeírásokat tartottak. Félő, hogy ismét megjelennek a jószágellenőrök és számba veszik, hogy hány csirke, hány tyúk, hány kakas, hány lábasjószág futkároz az udvarokon, mert így tudják csak az 50 ezres határt értékelni. És félő, hogy megint megjelennek a vágási engedélyek, és fel fogják mérni, hogy milyen élelmiszer-fogyasztásra tarthat igényt bármelyik vidéki ember. Nos, a Független Kisgazdapárt álláspontja szerint ez az újabb fejadagok megjelenítését jelentheti.
De vajon más-e a helyzet - kérdezem, igen tisztelt képviselőtársaim - az 1800 forintos egészségügyi hozzájárulással vagy a kisvállalkozók és az alacsony bérrel, de sok embert foglalkoztató olyan munkahelyek megfojtásával, amelyekről épp az előbb beszélt az előttem szóló képviselőcsoport vezérszónoka?
(15.50)
Ezért tartja a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja elengedhetetlenül fontosnak a Horn-Bauer-kormány lemondását... (Derültség a bal oldalon.).., és nemcsak a lemondását, hanem az előrehozott választások megtartását is. (Zaj a bal oldalon.)
Ebben a körben emlékeztetem önöket arra, hogy a Független Kisgazdapárt 1996. március 14-én útjára indította azt az országos aláírás-gyűjtési akciót, amelynek célja a Horn-kormány lemondatása és az előrehozott országgyűlési képviselő-választások kiírása volt, mert a mi álláspontunk szerint gyökeres változtatásokra csak egy általános országgyűlési képviselő-választás adhat kellő jogi alapot és kellő felhatalmazást. A Független Kisgazdapártnak az 1996 márciusában útjára indított kezdeményezéséhez sajnálatos módon e Házban akkor senki sem csatlakozott, de úgy gondolom, ez a kezdeményezés változatlanul él, és egy olyan népszavazást tenne lehetővé az aláírások kellő számú összegyűjtése, amelyet a Horn-kormánynak figyelembe kell vennie, és én úgy gondolom, hogy a lakosság végső megsarcolásának úgy vethetne a Horn-kormány a leginkább véget, ha lemondana, távozna, és kiírnák az előrehozott választásokat.
Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem