DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tulajdonképpen azzal szeretném folytatni, amivel az államtitkár úr most abbahagyta. Én nagymértékben egyetértek ezekkel az észrevételekkel, amelyeket most elmondott, két vonatkozásban: az egyik a halálbüntetés kérdése; a másik pedig a feltételes szabadságra bocsátást kizáró életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatos elképzelések.
Nyilván a halálbüntetés egy másik kérdés. A halálbüntetés csak olyan összefüggésben kerülhet itt szóba, hogy abban az esetben, ha a lakosság tényleg úgy érzi, hogy az életfogytiglani szabadságvesztés-büntetésnek nincsen elegendő visszatartó ereje, abban az esetben több ízben is felvetődik a lakosságban az az igény, hogy állítsuk vissza a halálbüntetést - ez pedig, tudjuk, hogy milyen alkotmányos gondokat jelentene, és a nemzetközi szerződéseinket mennyiben érintené. Én úgy gondolom, hogy erre a kérdésre nem szabad kitérnünk.
Ami viszont a reménytelenséget illeti, az véleményem szerint csak ott vetődik fel, hogyha eleve reménytelen, tehát soha nem kerülhet feltételes szabadságra az elítélt. Abban az esetben, amikor elvileg megvan a lehetőség, hogy akár egy hosszabb idő után is szabadlábra kerülhessen, akkor nem lehet beszélni erről a reménytelenségről. Az egy mennyiségi kérdés, hogy valaki személyében hogyan éli meg, hogy esetleg 15, 25 vagy 30, 35 év után kerülhet feltételes szabadságra. A lényeges szempont ebben az - és ez a minőségi különbség -, hogy van lehetősége a feltételes szabadságnak; és a másik, ami természetesen hozzátartozik ehhez a kérdéshez - és ez a Szájer József-féle javaslatnál is elhangzott -, hogy rendkívüli későbbi változások esetén nyitva van a kegyelem lehetősége is.
Ami miatt tulajdonképpen szót kértem, az két kérdés. Az egyik: a szakmán belül is nagyon kevesen tudják azt a szempontot, hogy az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélteknél más szempontokat is figyelembe lehet venni a feltételes szabadságra bocsátásnál, többek között akár még vissza lehet térni az eredeti bűncselekményre is - nincs kizárva.
(20.30)
Ennek ellenére a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatosan kialakult és a jogi szakmán belül is kialakult vélekedés nem nagyon érzi ezt a különbséget. Lehetséges, hogy ez csak jogpropaganda kérdése, úgy gondolom azonban, hogy egy ilyen súlyú kérdésben, amely a lakosság biztonságérzete szempontjából talán a legirritálóbb - hiszen a legsúlyosabb bűncselekményeket érinti -, aligha szabad arra hagyatkoznunk, hogy hátha esetleg jobban megmagyarázzuk a lakosságnak ezt a kérdést.
A másik szempont, ami miatt szót kértem, a következő: amikor annak idején, 1994 februárjában előterjesztettük Hack Péterrel és még két másik szabaddemokrata képviselőtársunkkal ezt a javaslatot, akkor az eredeti javaslat csak a bírósági mérlegelési lehetőséget kívánta bővíteni, méghozzá rendkívül súlyos esetekben, a feltételes szabadságra bocsátás kezdeti határa érhesse el esetleg a 40 évet. Hangsúlyoztuk akkor is, és hangsúlyozzuk most is: eszünkbe nem jutott az, hogy a feltételes szabadságra bocsátásnál ez lenne valamilyen általános szabály. Ez mindössze arról szólt akkor is, és a mostani vitának is ez a lényege, hogy a bíróság mérlegelési lehetőségét, a bíróság jogosultságát kell valamilyen formában kiterjesztenünk ahhoz, hogy olyan ítéleteket hozhasson a rendkívül kiélezetten súlyos ügyekben - és erre sajnos a közelmúltban volt néhány példa -, amelyek a lakosság számára nagyobb biztonságot és nagyobb megnyugvást adnak.
Azt hiszem, ezekben az esetben kevésbé lényeges szempont, hogy az elítéltnél a saját reménytelenségérzete mennyire erős és mennyire nem erős, ezekben az ügyekben a lakosság megnyugtatása nagyon lényeges szempont. Ami itt a gondot jelenti: ha 25 év után például a bíróság el fogja bírálni az elítélt addigi viselkedését, esetleg a korábbi magatartását, akkor az nagyon soká van. Sem a mostani cselekmények általános megelőzése szempontjából, sem pedig a lakosság igényei szempontjából nem lényeges, teljesen közömbös dolog, hogy 25 év múlva majd egy bírósági tanács milyen döntést fog hozni, és esetleg tényleg nem fogja élete végéig szabadlábra engedni azt az elítéltet, aki nagyon súlyos bűncselekményt követett el.
Tehát ezt szeretném mindenképpen hangsúlyozni: nem drasztikus szigorítást szerettünk volna, hanem azt, hogy az egyedileg nagyon súlyos esetekben a bíróság megnyugtatóbb és a lakosság védelmét jobban szolgáló ítéleteket hozhasson. Nem akartunk többet, nem akartuk azt, hogy általánosságban szigorodjanak az eddigiekhez képest is a feltételek. Bár természetesen az alsó határ tekintetében is el kell gondolkodnunk, hiszen az újabb javaslatok ennek emelését is tartalmazták, hogy ha valaki valóban olyan súlyos bűncselekményt követett el, hogy életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik, akkor azért lehetőség szerint úgy kerüljön szabadlábra, hogy ez az ítélet valahogyan összhangban legyen a büntetési rendszerrel, tehát a határozott tartalmú szabadságvesztésre ítélteknél is a szabadulás lehetőségéhez képest ez szignifikánsan súlyosabb lehetőséget biztosítson.
Úgy gondolom, ezek azok a szempontok, amelyek elgondolkodtatóak még, és még akár a különböző javaslatok valamiféle kombinációjával, bizottsági módosító indítványként is elképzelhető olyan megoldás, amely valamennyi célt együttesen jobban tudná szolgálni, mint az eredeti előterjesztés. Köszönöm szépen.
