GAÁL GYULA
GAÁL GYULA
GAÁL GYULA (SZDSZ): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A vitának ebben a szakaszában lehetőségem van arra, hogy az eddig elhangzottakra reagáljak, és célom is az, hogy olyan párbeszéd alakulhasson ki, ami talán elősegíti a vitatkozó felek közötti egyetértést, egymás kifogásaira, érveire próbáljunk meg reagálni.
Először azzal kezdeném, hogy milyen területen van egyetértés a tárgyalt törvényjavaslatok kapcsán.
Az eddigi felszólalásokból számomra úgy tűnt, hogy valamennyi párt, frakció képviselője egyetért abban, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer a továbbiakban ebben a formájában nem tartható fenn.
(10.00)
Ennek a folytathatatlansága, fenntarthatatlansága most azért éleződött így ki, mert pénzügyi oldalról került válságba maga a nyugdíjrendszer, s általában minden intézményi válság akkor tudatosul, amikor pénzügyi válság következik be. Mindaddig, amíg finanszírozható, amíg fenntartható egy intézményrendszer, addig általában kevéssé alakulnak ki azok az elszántságok, amelyek hozzá tudnának nyúlni, akkor is, ha látják, hogy bizonyos részeiben diszfunkcionálisan működik, de túl sok érdek kötődik ahhoz, hogy megbolygassák az intézményrendszert mindaddig, amíg pénzügyileg fenntartható, finanszírozható.
A mai nyugdíjrendszerben azonban bekövetkezett ez a változás is; a továbbiakban világosan látható, matematikailag modellezhető, kiszámítható, hogy nem fenntartható, nem finanszírozható.
Nagyjából az okokban is egyetértettek a hozzászólók, hogy ez miért következett be. Elsősorban azzal lehet magyarázni, hogy az elmúlt években, évtizedekben, és a különböző demográfiai becslések alapján a közeljövőben - és várhatóan folyamatosan - változik a keresők és az inaktívak aránya a gazdaságban, a társadalomban. Ezért az egy fő aktív munkavállalóra - aki a nyugdíj fedezetét szolgáló járulékot fizeti - egyre több nyugdíjaskorú jut, akiknek a nyugdíját kell kifizetni a befizetett összegekből.
Ha ez az arány a továbbiakban is így változik az inaktívak javára, az aktív keresők rovására, akkor világosan látható, hogy csak két módon lenne fenntartható a pénzügyi egyensúly. Az egyik mód az, ha érdemben csökkennek a nyugdíjak, tehát a kasszában, a kivételi oldalon az egy főre jutó kivehető összeg folyamatosan csökken. Világos, hogy senki nem akar olyan típusú megoldást, amelyben ez lenne a fő elem.
A másik megoldási lehetőség az, ha a kasszában, a befizetési oldalon folyamatosan emelkednének a járulékterhek, az aktív keresőkre hárított fizetési kötelezettségek. Úgy gondolom, megint nem kell magyarázni, miért egyértelmű, hogy ilyen megoldást sem keres a kormányzat, hiszen ez alapvető gazdaságpolitikai céljaival lenne ellentétes.
Azt gondolom, az is döntő jelentőségű ok, hogy a jelenlegi rendszert övező bizalom végérvényesen megbomlott. Sokszor hivatkoznak arra, hogy a mai nyugdíjrendszer a szolidaritásra épül. Lehet, hogy elvileg valóban szolidaritásra épülő nyugdíjrendszerről van szó. A probléma az, hogy ezt a szolidaritást sem kikényszeríteni, sem ösztönzés révén kiváltani nem tudja a mai nyugdíjrendszer. Nincsenek benne azok az elemek, amelyek a benne részt vevőket - tehát gyakorlatilag a teljes aktív foglalkoztatotti kört és a nyugdíjasokat - egy közös szolidaritási érdekszövetségbe összekapcsolnák, ezt tudatosítanák, és ennek megfelelő viselkedésre ösztönöznék, motiválnák a résztvevőket.
Mire tesz javaslatot az előttünk levő törvénycsomag? Ha reformelemeket keresünk, akkor tulajdonképpen egy kicsit korábban kell kezdenünk a vizsgálódást, korábbra kell visszatekinteni. Az első lényeges változás a nyugdíjrendszerben - úgy ítélem meg - akkor volt, amikor a kötelező nyugdíj-biztosítási elemek mellett évekkel ezelőtt létrejött az önkéntes nyugdíjpénztárak rendszere; létrehozva ezzel azt az elkülönült rendszert, amely megteremtheti az egyéni érdekeltséget, és egy kiegészítő nyugdíj-biztosítási rendszerrel a benne részt vevők időskori anyagi biztonságát szolgálja.
A mostani reformcsomag nem ezt az alrendszerét érinti elsősorban, hanem az úgynevezett kötelező társadalombiztosítási rendszert. Az eddigi egységes és monopolhelyzetű nyugdíj-biztosítási intézmény megbontására törekszik, arra törekszik, hogy a piacon egymással versenyző, különböző érdekeket megjelenítő nyugdíjbiztosító pénztárak jelenjenek meg a továbbra is domináns társadalombiztosítási nyugdíjrendszer mellett; s ezáltal részint egymással versenyezve, részint magát a nyugdíj-biztosítási, a hagyományos nyugdíj-biztosítási rendszert egy versenynek kitéve, komolyabb teljesítményeket tudjon elérni a megtakarítások hasznosításában és a nyugdíj finanszírozásában.
A rendszer lényege az - én sem tudom kikerülni azt, hogy használjam ezt a szót: felosztó-kirovó rendszer -, hogy a mai, működő felosztó-kirovó rendszer mellett egynegyedes arányban, tehát viszonylag kis terjedelemben létrehoz egy úgynevezett tőkefedezeti rendszert, amelynek a lényege éppen az, hogy nem mások nyugdíjának kifizetésére fordítja a pénzkezelő az általam befizetett nyugdíjjárulékot, hanem az én saját számlámra írja jóvá, az én megtakarításommá válik az a befizetett összeg, amit ebbe a rendszerbe befizetek, és ezáltal számomra ugyan kötelező érvénnyel takarékosságot ír elő, de mégis engem tulajdonossá avat a saját megtakarításaim fölött; s azáltal, hogy tulajdonossá válok, azáltal a részvételi hajlandóságomat is feltehetően növeli. Másrészt felépít egy olyan rendszert, amely - akármilyen kedvezőtlenül alakuló demográfiai folyamatok eredőjeként is - megteremti az én időskori anyagi biztonságomnak a fedezetét.
Tehát nem arra kell nekem építeni 20-30-40 év múlva, amikor nyugdíjba vonulok, hogy majd az éppen akkor aktív keresők hányan lesznek, milyen helyzetben lesz a gazdaság, milyen jövedelmi viszonyok lesznek, mennyi pénzt lesznek hajlandóak befizetni nyugdíjjárulékként a nyugdíj-biztosítási kasszába, és ebből nekem - figyelembe véve, hogy kortársaim száma mennyire nőtt, hányan vagyunk éppen nyugdíjasok - éppen hány forint fog jutni; hanem egy más logikára épít: arra a logikára épít, hogy saját magam egy élet munkájával felhalmozom saját megtakarításaimat, hogy időskori biztonságom anyagi fedezete létrejöjjön, megteremtődjék.
Milyen kifogásai vannak ezzel a rendszerrel szemben az ellenzőknek? S itt most világosan látható, hogy nem kívánok valamennyi elemére kitérni a reformnak. A hozzászólásomban kifejezetten csak a tőkefedezeti pillér megteremtésével kapcsolatos vitákra szeretnék reflektálni.
Az egyik ilyen kifogás az, hogy kedvezőtlenül érinti a jelenlegi nyugdíjasokat. Ezt sokszor hallottuk, különböző formában. Ennek az állításnak az indokául azt szokták mondani, hogy azok, akik fizetik - most már egyéni számlára - a kötelező tőkefedezeti hozzájárulásukat, azoknak a befizetése hiányzik a felosztó-kirovó kasszából, és ezáltal a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíjának kifizethetősége kerül veszélybe. A válasz ezzel szemben az, hogy pontosan az ellenkezője történik... (Dr. Pusztai Erzsébet közbeszól. - Zaj.) Képviselő asszony is meg fogja kapni a szót - remélem, lehetőség lesz rá.
A mai rendszer az, amely jelenleg nem garantálja a nyugdíjak mindenkori értékállóságát és kifizethetőségét. Itt világosan különbséget kell tenni aközött, hogy mit ígér a mai rendszer és aközött, hogy mire képes a mai rendszer. A mai rendszer nagyon sok ígéretet fogalmazott meg. Megfogalmazott olyan ígéretet, hogy értékállóságot biztosít, megfogalmazott olyan ígéretet, hogy a mindenkori aktív keresők nettó nominális jövedelmének megfelelő módon növekednek a mindenkori nyugdíjak is; ami nagyon szép ígéret, csak aki ért hozzá és végigszámolta, az pontosan tudja, hogy a mai rendszerben ezek betarthatatlan ígéretek.
A kritikák ott szoktak félrecsúszni, amikor a mai betarthatatlan ígéreteket az új rendszeren kérik számon és nem a mai rendszeren. A mai rendszer megváltoztatására éppen azért van szükség, hogy az ígéretek mögött levő alkuk újraköthetők legyenek, és új egyezséget lehessen létrehozni a társadalom különböző csoportjai között, járulékfizetők és nyugdíjasok között.
(10.10)
Tehát, mint mondtam, azáltal történik éppen az ellenkezője, azáltal válik biztonságosabbá a mai nyugdíjak kifizethetősége, hogy a társadalombiztosítási kasszából más befizetések miatt hiányzó összeget a mindenkori költségvetés egyéb bevételeink terhére átvállalja. Tehát garanciát vállal a költségvetés arra, hogy a nyugdíj-biztosítási kasszából ilyen jogcímen hiányzó összegeket más bevételei rovására finanszírozni fogja, és ezáltal ígérheti azt a nyugdíjasoknak - most már aktív szerepet vállalva a nyugellátásokban az eddigi passzív szerep helyett -, hogy be fogja tartani azokat az ígéreteket, amiket az előző nyugdíj-biztosítási rendszerben a nyugdíjasok számára tettek.
A másik kifogás, hogy kiszolgáltatottá teszi a jövendő nyugdíjast, hiszen kötelezi egy olyan rendszerben való részvételre, amit nem tud megfelelő garanciákkal alátámasztani. Itt elhangzottak különböző hasonlatok a békekölcsönre utalva, egy másik képviselő egy olyan helyzethez hasonlított, amikor csődközeli utazási irodák szamarkandi utazásra köteleznék az állampolgárokat. Ezek nagyon jól hangzó hasonlatok, a probléma az velük, hogy pontosan az ellenkezője igaz ennek is.
A mai helyzet az, hogy az állampolgárokat kényszeríti a törvény erejénél fogva az állam arra, hogy részt vegyenek egy monopolhelyzetű, csődközeli utazási iroda távol-keleti útján; egyáltalán nem biztos, hogy ha most befizetik az útielőleget, és utána elutaznak, vissza is tudnak jönni vele, vagy élvezni is tudják az utat. Ezzel szemben az előttünk tárgyalt javaslatcsomag arra tesz javaslatot, a hasonlatot folytatva, hogy sok újonnan létrehozott és megfelelő garanciákkal felépített utazási iroda egymással vetélkedő ajánlatai között választhasson az utazni kívánó. Tehát ne azt mondja neki az állam ajánlatként, hogy: itt van ez az egy szem monopolhelyzetű nyugdíj-biztosítási önkormányzat, illetve kassza, és akár tetszik, akár nem, ebben a nyugdíj-biztosítási rendszerben kell részt venned; hanem azt mondja: tessék választani!
És annak érdekében, hogy az állampolgár valóban választani tudjon az egyes nyugdíj-biztosítási kasszák között, nyugdíjpénztárak között, olyan szabályokat hoz, hogy ezeknek az elszámolásai egységesek legyenek, egységes elvekre épülő elszámolásai legyenek, ennek alapján e pénztárak gazdasági teljesítményei összehasonlíthatóak legyenek, hogy az állampolgárnak mindig megfelelő információ álljon rendelkezésére a tekintetben, hogy melyik kassza milyen módon működik, és mennyire volt érdemes részt venni abban, vagy másikat választani adott esetben. Harmadrészt biztosítja a választás szabadságát nemcsak induláskor, hanem folyamatosan, menet közben is az állampolgár számára, ami alapján lehetővé teszi, hogy válasszon az állampolgár; ha nem tetszik neki ezen intézmény, kassza gazdasági teljesítménye, úgy ítéli meg, hogy máshol jobban kezelik a pénzét, akkor ezt a pénzt átteheti menet közben bármikor oda anélkül, hogy őt anyagi veszteség érné.
Szokták még emlegetni azt, hogy pénzügyi lobbyérdekek állnak az egész mögött, és csak azért találta ki ezt a rendszert a kormány, illetve a kormánykoalíció, hogy bizonyos befolyásos pénzügyi érdekeket szolgáljon. Ezzel kapcsolatban elég azt világossá tenni, hogy akik ezt a kifogást mondják, azok összekeverik a nyugdíjpénztárat a pénzkezelő intézménnyel. Ez két különböző szervezettípus. A nyugdíjpénztár maga egy nonprofit intézmény, amelyik csak a tagjai érdekében végezhet bármilyen tevékenységet, és minden eredményét, amit elér, a tagjai részére kell visszaosztani. Tehát nem önálló pénzügyi érdekeket képviselő intézmény a nyugdíjpénztár.
A következő kifogás, amire szeretnék még kitérni: ez a rendszer csődveszélyes, komolyan fenyegeti a befektetőt, hogy az általa választott vagy preferált pénztár csődbe kerül, és ezáltal nem tudja teljesíteni azokat az ígéreteket, amiket tesz. Az is elhangzott, hogy felosztó-kirovó nyugdíjrendszer még sosem ment csődbe a világon, de tőkefedezeti elvre épülő már igen. Itt megint egy olyan látszatról van szó, hogy nem ment csődbe felosztó-kirovó rendszer. De igen, vegyük tudomásul, hogy már rengetegszer csődbe ment, a magyar felosztó-kirovó nyugdíjrendszer is csődbe ment, csak a teljesítménye nem mérhető olyan világos elvekkel, mint egy tőkefedezeti elven működő rendszer, hiszen az ígéretei is sokkal homályosabbak. Egy felosztó-kirovó rendszer nem ígér semmi konkrét összeget, én fizethetem 30-40 éven keresztül a nyugdíjjárulékot, fizetheti a munkáltató utánam a nyugdíjjárulékot, és a mai rendszer nem ígéri meg, hogy ezt az összeget vissza fogom kapni, nemhogy hozamokkal növelten nem ígéri meg, hogy visszakapom, hanem az általam befizetett összeget sem ígéri meg, hogy vissza fogom kapni bármikor is; így tehát csődbe se tud menni pénzügyi értelemben. Csak olyan értelemben tud csődbe menni, hogy képtelen vállalni azokat az ígéreteket, hogy majd milyen módon állapítja meg a nyugdíjamat, és mihez köti. Ilyen értelemben viszont már folyamatosan csődbe ment, és megy csődbe a mai nyugdíjrendszer is.
A két elven működő nyugdíjbiztosítás, lássuk be, egyformán kiszolgáltatottja a gazdaság mindenkori helyzetének, teljesítőképességének. Ha gazdasági recesszió van, ha a gazdasági teljesítmény visszaesése figyelhető meg egy országban, akkor a felosztó-kirovó elven működő nyugdíjrendszer éppúgy nem tudja biztosítani a nyugdíjasok ellátását, és éppúgy veszélyes helyzetbe kerülhetnek a tőkefedezeti elven működő pénztárak is. A különbség a kettő között csupán annyi, hogy a tőkefedezeti elvűben megvan az esély, hogy pozitív hatást gyakorol a gazdaság mindenkori állapotára, egy olyan intézményrendszert hoz létre, ami segíti a gazdasági növekedést, a gazdasági teljesítmények erősödését. Ugyanakkor a felosztó-kirovó rendszer egy passzív kiszolgáltatottja a gazdaság mindenkori állapotának, és nincs meg benne ez a pozitív visszacsatolás.
Két utolsó megjegyzés: el szokták mondani, hogy jó, jó, rendben van, de rossz az időzítés, máskor kellene a nyugdíjreformot végrehajtani. Azt gondolom, hogy a jelenleginél jobb időpont nehezen lenne megállapítható. Egyik oldalon a kényszer - amelyik világosan, a közeljövőben kimutathatóan működésképtelenné teszi a jelenlegi nyugdíjrendszert - megjelenik, hogy most változtatni kell, másik oldalon a lehetőség: mikor lehetne megcsinálni, ha nem akkor, amikor a gazdaság növekedésnek indult, és a becslések és prognózisok alapján ez középtávon mindenképpen fenntartható növekedést biztosít? Egy új rendszer felépítéséhez a legkedvezőbb időpont pont egy ilyen alkalom.
Az utolsó kifogás, amire szeretnék reflektálni, úgy hangzik, hogy tulajdonképpen csak egy választási propagandája a kormánynak, hogy most akarja ezt csinálni, nyugodtan lehetne később is, nem most a választások előtt.
Hölgyeim és Uraim! Ha tényleg olyan szörnyű rossz ez a nyugdíjbiztosítás, ahogy ezt ellenzői mondani szokták, akkor engedjék meg nekünk, hogy ezzel folytassunk választási propagandát; ha pedig nem olyan szörnyű rossz, és ténylegesen az aktív keresők és a nyugdíjasok érdekeit szolgálja, akkor pedig azért érdemes támogatni.
Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)
