DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Ma a délelőtt folyamán több külföldi példa elhangzott az Országgyűlésben, francia, német példákra hivatkoznak. Képviselőtársaim, engedjék meg, hogy egy angol példára hivatkozzak. Vízióként jelenik meg időnként előttem ez az angol példa.
Azon Angliában, ahol nagyon fejlett a biztosítási jog, évekkel ezelőtt megeshetett az a bizonyos Maxwell-botrány, amire biztosan emlékeznek képviselőtársaim. A munkaadói nyugdíjpénztárak működése kapcsán, ahol a munkaadók hozzájárultak a munkavállalók nyugdíjához, a befolyt pénzt a pénztár bankbetétként kezelte, befektetett. Befektetett abban bízva, hogy ennek hozamából majd nyugdíjat lehet fizetni. Az így befektetett összeg a médiabirodalom veszteségeit fedezte. Ötszáz millió font volt a veszteség! Még egyszer mondom, 500 millió font volt a veszteség, amit a munkaadói nyugdíjpénztár elveszített. Mindez kiderült akkor, mikor Maxwell úr, sajtómágnás a tengerbe veszett. Az angol parlament ezt követően 250 millió fontot pótolt a költségvetésből, így a tiszta vesztesége ennek a biztosításnak végeredményben 250 millió font lett.
A 100 százalékban külföldi tulajdonban lévő magánbiztosítók más kockázatára fektetnek be. Nem hiszem, hogy azok, akik ezt a törvényjavaslatot előterjesztették, nem gondolkodtak azon, hogy ilyen bizony előfordulhat a magyar rendszerben is.
(12.40)
Egyetértettem Hegyi Gyula aggályával, nekem is ez az egyik legnagyobb aggályom, hogy van egy kötelező magánbiztosítás. Ki vállalja a felelősséget, és kinek a felelősségére vállalhat kockázatot az a biztosító, amelyik ezeket a befektetéseket megteszi?
Átolvasva ezt a közel ezeroldalas anyagot, amit megkaptunk a nyugdíj-biztosítási reform kapcsán, több kérdés és üzenet fogalmazódott meg bennem e törvényjavaslattal kapcsolatban. Az első ilyen üzenet azt üzeni a társadalomnak, hogy ne szülj; és azt üzeni, hogy ne taníttasd gyermekedet, hiszen annak, hogy havi 5200 forintra kellene kötelezni azt az egyetemistát, aki továbbtanul, hogy majd ezek az évei ne menjenek veszendőbe egy nyugdíj esetében, vagy annak, hogy 5200 forint megfizetésére kellene kötelezni - vagy vállalásként ajánljuk ugyan - a gyesen levő szülőket, hogy ha azt akarjuk, hogy a gyesen eltöltött ideje beszámítódjék majdan a nyugdíjába, annak nagyon rossz üzenete van mind a két réteg felé ebben a törvénytervezetben.
Volt egy üzenete a pénzügyminiszter úrnak is az expozéja kapcsán, ami úgy hangzott, hogy ez egy olyan törvény, amely kapcsán úgy nyer mindenki, hogy senki sem veszít. Ez az állítás nem igaz; nem igaz két dolog miatt. Egy biztos nyerő köre van ennek a törvényjavaslatnak, és az első nyerő kör a magánbiztosítók köre. Hiszen a magánbiztosítók 13, 20, 23 - teljesen mindegy, hány - éven keresztül beszedik a pénzt az állampolgároktól, ez időre ugye kamatot nem kell fizetni, és befektetik. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.)
A befektetés viszont kinek a kockázatára történik? Felállnak ezek a magánbiztosítók, ezeknek a magánbiztosítóknak a felállásához is elég komoly pénzre van szükség, működéséhez úgyszintén komoly pénzre van szükség, apparátust fog működtetni, mi több, a vagyonkezelő profitot is fog ebből kivenni. Tehát egy biztos nyerő kör van, és ez a magánbiztosítóknak a köre.
Egy biztos vesztesi kör is van, mégpedig ez a biztos vesztesi kör azoknak a szülőknek és nagyszülőknek a köre, akiknek a nyugdíjfedezetéből éveken keresztül hiányozni fog az az összeg, amit most a pályakezdők és az önként vállalók fognak magánnyugdíjpénztárakba befizetni. Áltathatjuk magunkat azzal, amivel a kormány áltatja az ellenzéket, hogy majd a GDP 1 százalékának megfelelő összeg erejéig a költségvetés ezt ki fogja pótolni vagy kipótolja. De ki és miből teremti elő a költségvetésben ezt a szükséges, a GDP plusz 1 százalékát kitevő összeget? Ez több tízmilliárd forint!
Hadd mondjam el ennek a pontnak a kapcsán azt, hogy például ebben a körben igen eltérő véleménye van a kormánynak és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnak. Hiszen a kormány ezt az összeget 30-40 milliárd forint közé tervezi, ugyanakkor a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat 70-80 milliárd forintos összegeket említ. Az az anyag, amit minden képviselőtársam megkapott a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzattól, egy nagyon nagy hiányra, esetleges hiányra hívja fel a figyelmet, amikor azt mondja, hogy a halmozott hiány tíz év alatt 1000 milliárd forint lehet; ezt az anyag 10. oldala tartalmazza. Majd összefoglalóként szeretném ismertetni képviselőtársaimmal, mit ír a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat. Olyan kényszermechanizmust kezd működtetni a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer, ami a mindenkori politikai és szakmai döntéshozók óhajától függetlenül kényszeríti a nyugdíjszínvonal csökkentését vagy fokozza az állam eladósodását. Maga a folyamat a törvények hatálybalépésétől kezdve visszafordíthatatlan.
Milyen üzenete van még ennek a törvénynek, amit megfogalmazásom szerint a dzsungel törvényének is nevezhetünk? Tudom, hogy az 1975. évi törvény is elég kesze-kusza volt, de gondolják meg képviselőtársaim, hogy húsz év alatt kialakult az emberekben egyfajta ismeretanyag, egyfajta jogtudat.
Elolvasva ezt az öt törvényt, riasztó kép tárult elém. Hogyan fog az állampolgár ebben a törvényhalmazban eligazodni? Hiszen itt lesznek olyan lehetőségei, amikor több címen jár ellátás az állampolgárnak, és jogvesztő határidők vannak, neki kell választani. Gondolják meg, fél év múlva kívánják életbe léptetni ezt a törvényt, körülbelül hiányzik hozzá még húsz alacsonyabb rendű jogszabály, hogy ez életbe lépjen. Nemhogy az állampolgároknak, az apparátusnak sem lesz ideje felkészülni erre a mérhetetlen törvényi változásra!
Kevés olyan törvénye van egy országnak, ahol mindinkább a populáris törvényre kellene törekedni, a könnyen érthető, könnyen átlátható törvények megalkotására. Ez a törvény nem járul hozzá ahhoz, hogy könnyen értelmezhető legyen az állampolgárok számára a benne foglaltak megértése.
Van még egy fontos üzenete számomra ennek a törvénynek, ami inkább hasonlatossá teszi ezt a törvényjavaslatot egy olyan jelentéshez, amit a delphói jósdában szoktak megfogalmazni. Csak az a baj, hogy negyven-ötven évre előre a delphói jósdában is inkább a háborúk és a szerelem ügyében voltak éleslátók az ott levő jósok; általában az infláció, a születésszám, a GDP és egyéb vonatkozásokban nem minősültek jó jósoknak még ők sem. Sőt azt is el kell mondanom, hogy még a legjobb jóslataik is időnként különféle értelmezésre adtak okot. Így eshetett meg egyébként, hogy Achillest sikerült megölni, mert a sarka mégiscsak sérthető pont volt. Ebből a törvényből olyan kockázatot olvasok ki, és olyan kockázat kötelezésére szólítja fel az állampolgárokat ez a törvényjavaslat, amit maga a törvény beterjesztője sem látott át. És mint ahogy ezt a társadalombiztosítási önkormányzatok jelentéséből is tudjuk, olyan számokkal dolgozott az előterjesztő, amit még az önkormányzat sem tudott alátámasztani, magyarul ezek fiktív vagy vélelmezett számok voltak. Egyetlenegy olyan fejezet nem szól az anyagban arról, hogy az átállásnak melyek lesznek a költségei, hiszen itt komoly költségkihatással jár maga az átállás, nemcsak ezeknek az intézményeknek a létrehozása, hanem a működési költségek is. Itt óriási eltérések vannak a világban is és az előterjesztett anyagokban is; a 3 százaléktól a 21 százalékig bármi előfordulhat működési költségként, és van példa a 3 százalékra is, és van példa a 21 százalékos működési költségre is.
Egyet nem értettem az anyag elolvasása kapcsán. Az a kormánytöbbség, amelyik 1994-ben a világkiállítás megrendezése kapcsán számtalanszor tette fel a kérdést, hogy ki fogja kiszámolni, hogy ez mennyibe kerül, ki fogja megmondani, hogy ennek mennyi lesz a végösszege, ugyanez a kormánytöbbség most egy olyan számítás nélküli nagy átalakítást tesz az Országgyűlés asztalára, és az egész társadalomnak ajánlja fel ezt az átalakulást, aminek a valós költségét senki nem tudja még megjósolni sem ebben az Országgyűlésben. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Végig kellett volna olvasni az anyagot!) Elolvastam végig az anyagot.
Vannak ezzel szemben nagyszerű szlogenek és nagyszerű megfogalmazások is, egyszerű kinyilatkoztatások, amelyek arról szólnak, hogy mindenféle számítás és alátámasztó érv nélkül hogyan lehet a szlogenek szintjén elérni azt, hogy vonzóvá tegyük ezt a fajta átállást. Ilyen szlogen a tőkefedezeti elv bevezetése, ami gazdasági növekedéssel jár - állítják kormánypárti képviselők. Erre a válasz csak kétféle lehet: vagy igen, vagy nem. A másik ilyen szlogen, hogy a nyugdíjas átlagos életszínvonala nem csökken majd. Erre szintén az a válasz, hogy vagy csökken, vagy nem csökken. De hogy erre nincs a törvénytervezetben garancia, az egészen biztos.
Újabb szlogen: biztonságosabbá teszi a nyugdíjrendszer működését. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így van!) Mitől? Mitől? - kérdezem, képviselőtársaim. Egy kockázat helyett bevezet két kockázatot.
Az újabb szlogen az, hogy növeli a fizetési hajlandóságot. Vagy igen, vagy nem. (Dr. Toller László: Igen!) Ezeket állítani lehet, csakhogy a törvényjavaslatok ezt nem támasztják alá!
(12.50)
Tisztelt Képviselőtársaim! Évek óta küszködünk azzal a problémával, hogy a kormány beterjeszt javaslatokat, majd ezt követően azokat módosítani kell. Nemcsak az adótörvények kapcsán, sok más törvény kapcsán kerültünk abba a csapdahelyzetbe, hogy nem sokkal a törvény megalkotása után lényeges ponton változtatni kellett.
Itt nem tudjuk megtenni. Ha később kiderül az, hogy nagy problémák voltak, nem tudjuk megtenni, mert nem egy egyszerű törvénymódosítás lesz a következő évben a mi problémánk, hanem szembetalálkozunk több százezer olyan szerződéssel, amelynek komoly polgári jogi következményei lesznek, ezért sokkal nagyobb óvatossággal kellett volna a kormánynak ezt az átalakítást megkezdenie.
Államtitkár úr hivatkozott az imént arra a svéd példára, ahol ezt meg merték tenni, csak az összeget nem mondta el az államtitkár úr. (Akar László: Elhangzott.) Egy százalék erejéig! - attól félve, hogy a kísérlet nem sikerül. Ez az óvatosság a magyar kormány előterjesztésében nem jelent meg. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
