DR. KIS GYULA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony - a saját időnket kívánom pocsékolni. Ugyanis azt, hogy mondjunk javaslatokat - hangzik a kormánypártok oldaláról - ebben az egy törvényben, a nyugdíjreformmal kapcsolatos törvényekben, ezt igazán nem lehet mondani. Konkrét javaslataink a 60/91-es országgyűlési határozatban máig hatályosak, tehát tessenek szívesek lenni az önök által is elfogadott, az egykor - a mai ellenzék által - előterjesztett országgyűlési határozati javaslatot elolvasni, és elfeledkezni erről az ez esetben hatástalan szlogenről!
A másik: Hegyi képviselő úr hite szerint sok minden jót ígért, bár vannak fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy egy magánintézmény számára befizetendő jövedelmet előírhat-e az állam kötelező erővel. Kérem szépen, ezt ne tőlünk kérdezze! Szíveskedjék a saját koalíciós partnerével - mert két kormánypárt alkotja a többséget - megtárgyalni, és utána ennek megfelelően felszólalni! Erre nem nekünk választ adni, képviselő úr, mint ahogy arra sem, hogy hit kérdése-e az, hogy 50 év múlva mennyi lesz a nemzeti jövedelem meg az infláció. Szerintem hit kérdése: az ön katolikus lelke döntse el, hogy ez gazdasági realitás, vagy valóban a metafizika körébe tartozik. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem