DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, nem szabad elmenni a különféle aggályok mellett. Nem véletlenül vetették fel a nyugdíjasszervezetek, hogy ez a nyugdíjreform róluk is szól. Nagyon sokan mondták itt el, hogy: á, kérem, ez már a mostani nyugdíjasokat nem érinti, csak az új generációkat.
Gondolják végig, tisztelt képviselőtársaim: akkor, amikor itt három év óta minden költségvetési évben kemény vitákon keresztül alakult ki a társadalombiztosítás költségvetése; akkor amikor most a jövő évi nyugdíjemelés kérdéséről még mindig nem tudjuk, mi lesz a döntés - de egyet már tudunk: az özvegyi nyugdíjakra fordítható összeget nem máshonnan veszi a kormány, nem is tudja máshonnan venni, hanem az összes nyugdíjra fordítható összegből fogja kifizetni -, ez azt jelenti, hogy az özvegyi nyugdíjasok számára - nagyon helyesen - emelkedik a nyugdíjmérték, ugyanakkor az összes többi nyugdíjas számára kevésbé emelkedik a nyugdíj, mint amit ígértek.
Ez már az első mintaév, tisztelt képviselőtársaim, és gondolják végig, ha itt hosszú évekre, évről évre a nyugdíjbiztosítás költségvetésében törvényszerűen egy hiány áll elő, akkor minden évben, minden költségvetési vita idején fel fog vetődni a mindenkori kormány és mindenkori döntéshozók számára, hogy ezt a hiányt az adott gazdasági évben hogyan, mikor, mennyire tudják fedezni. Nemcsak én mondom, társadalombiztosítási szakértők is elmondják, és önök is tudják, hogy így van: ez a hiány olyan kényszermechanizmust működtet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyik minden évben vitássá teszi az akkori nyugdíjemelés mértékét, merthogy az ország számára a nyugdíj-biztosítási költségvetésen kívül az államháztartási egyensúly is létezik. (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) Gondolják végig, és mérlegeljék, tisztelt képviselőtársaim, ez nagyon súlyos dolog! (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem