KERTÉSZ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

KERTÉSZ ISTVÁN
KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Nagyon gyors leszek, csak szeretném, ha a közvélemény fülében a Pusztai Erzsébet által elmondottak korrekcióra kerülnének. Egyszerűen nem igaz az, amit a képviselő asszony mondott, le van maradva két brosúrával. Teljesen egyértelműen kijelentette Horn Gyula miniszterelnök úr... (Dr. Pusztai Erzsébet: Mikor?), hogy kettős korlátot kell 1998-ban a nyugdíjak emelésénél betartani. Egyrészről legalább a nettó kereseteknek megfelelően kell emelni, és a korábbi ígéretét is megtette, hogy az infláció plusz 3 százalék. Jelen helyzet szerint a nettó keresetek a magasabb mértéket jelentik, és ez egészen más, mint az özvegyi nyugdíjakra fordítandó abszolút összeg. (Dr. Pusztai Erzsébet: Igen? - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem