BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kormány a közelmúltban döntött az autópálya és az autópályával fejleszthető autóutak építéséről. A tervek szerint tíz év alatt 120 kilométer autópálya, 300 kilométer autóút épülne, melynek finanszírozását 224 milliárd forint Útalap, illetve a költségvetés állná, míg a maradék 75 milliárdnál magántőkére számítanak.
Ebből a kormányhatározatból három érdekes részt emelnék még ki. Az egyik: autópálya-használati díj csak felújított pályán - azaz ezzel kezdődik a díjszedés lehetősége -, új autópálya-szakaszon, valamint autópályává fejleszthető gyorsforgalmi úton vezethető be. A díj mértéke az üzemeltetés és fenntartás költségét, ezen túlmenően az építés és adósságszolgálat költségeit olyan mértékben tartalmazza, amely lehetővé teszi a díjnak '97. évi áron számított, egy gépkocsira vonatkozó 8-10 forint/kilométer értéken tartását.
A második érdekes rész: a főváros körüli autóútnak, továbbá az autópályával közvetlenül szomszédos nagyobb városokat elkerülő autópálya-szakaszoknak a díjfizetés nélküli használatát - amennyiben a városba közvetlenül bevezető legalább két csomópont e célra az autópályán kijelölhető - a kijelölt csomópontok között biztosítani kell.
A harmadik egy kicsit hosszabb, amely arról szól, hogy a díjmentes autópálya-szakaszok díjasítása esetén az autópályával párhuzamos utak, illetve térségek forgalmi és környezeti helyzetét felül kell vizsgálni. Amennyiben a párhuzamos utakon a forgalom növekedése várható, az ebből eredő káros hatásoknak az előírt környezetvédelmi határérték alá csökkentésére, továbbá a forgalom biztonságát hátrányosan befolyásoló körülmények kiküszöbölésére intézkedési tervet kell kidolgozni.
Tisztelt Miniszter Úr! Egyrészt azért hangzik el a kérdés, hogy az önkormányzatok és az érdekelt polgárok ismerjék ennek a kormányhatározatnak minden pontját, másrészt pedig azért, hogy eurokonformnak tartja-e miniszter úr az autópályává fejleszthető félautópálya-utakon a díj szedését. Ezeknek az utaknak köztudottan rendkívül balesetveszélyes, a környezetre és az emberi életre rendkívül káros hatása miatt indokoltnak tartja-e (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy Magyarországon ilyen díjszedés legyen.
Várom válaszát. (Taps az ellenzék soraiban.)
(16.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem