DÖGEI IMRE

Teljes szövegű keresés

DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 4-es számú főközlekedési úton mára már elviselhetetlenné vált a forgalom. Az áruszállítás teljesen lefoglalja az utat, azon nagy súlyú tehergépjárművek közlekednek. Tíz évvel ezelőtt történt az út felújítása, de mára már a burkolat megrepedezett, sok helyen kihullámosodott, és várható a pálya teljes tönkremenetele. A közlekedési kormányzatnak fel kellene mérni, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak az áruszállító kamionok vasúti kocsikon történő továbbítására. A legjobb tudomásom szerint ilyen áruszállító irányvonatok közlekednek már a rijekai kikötő és a budapesti Kelenföldi pályaudvar konténertermináljai között.
Külön jelentősége lenne a tiszai hajózás és a tiszai teherhajó-kikötők fejlesztésének, ugyanis nem feltétlenül igaz, hogy Szolnok megyéből az árunak a fővároson át kell eljutnia a piacokra, illetve az sem igaz feltétlenül, hogy a Szolnok megyébe érkező áruk csak a fővároson keresztül érkezhetnek meg.
Mindezeket a felsorolt gondolatokat mérlegelve arra az elhatározásra jutottam, hogy felvessem az ágazati miniszternek azt, hogy vizsgálja felül a Szolnok megyei közlekedési infrastruktúra jelenlegi helyzetét, a lehetséges fejlesztési irányait, mutassa be elképzeléseit, és adjon magyarázatot arra, hogy miért ezek az elképzelések, amik jelenleg vannak, a legkedvezőbbek a megye lakói számára.
Második kérdésem pedig az lenne: mi az ágazati minisztérium elképzelése a 4-es számú főközlekedési út rekonstrukciójára?
Kérem tisztelt miniszter úr válaszát. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem