DR. NAGY FRIGYES

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Parlament! Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a mezőgazdaság exporttámogatása 1997-ben működött utoljára ezzel a szisztémával, amellyel működött. Magunk is világosan látjuk, hogy ez a helyzet terepet ad a gátlástalanoknak és a csalóknak, azoknak, akik bűncselekmények révén messzemenően kihasználják azt, hogy a kormányzat támogatni igyekszik az exporttevékenységet.
Köztudott, hogy a vámáru-nyilatkozatok és a Magyar Nemzeti Bank okmányai alapján lehet a támogatást lehívni az APEH-tól. Aki nem ezt teszi, hanem hamis okmányokkal dolgozik, vagy pedig olyan árukat bocsát át a határon, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, nyilvánvalóan bűncselekményeket követ el, és értelemszerűen teljesen más kategóriába tartozik.
Nyilván a Földművelésügyi Minisztérium... - bár ismételten hangsúlyozom, hogy a vámkérdésekben, rendőrségi és APEH-kérdésekben nincs kompetenciánk, de azt elfogadom, hogy az állat- és növény-egészségügyi szervezeteink esetenként igenis egy kicsit jobban bepillanthatnának azokba a vagonokba, hogy azokban mik mennek.
Elképzeléseink szerint, azt kell mondanom - mivel ez a támogatási rendszer nem GATT-komform -, ennek erős leépítésével fogunk számolni. Ez talán javít valamit a helyzeten. Másrészt pedig meggyőződésünk, hogy szűkíteni kell a külkereskedői kört; lehetetlen, hogy nagy tömegű, mindenféle referencia nélküli kétes egzisztencia is foglalkozik Magyarországon külkereskedelemmel. Emellett természetesen kemény törvényi háttérre, kemény hatósági fellépésre és nem utolsósorban társadalmi összefogásra, ezen elemek társadalmi kirekesztésére is szükség van. Azt hiszem, ez hozza meg a kívánt eredményt, de nem mondunk le arról, hogy a szabályozásban 1998-tól alapvető változtatásokat fogunk eszközölni.
Köszönöm szépen a kérdést. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem