DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Azt a fél mondatot, amellyel arra célzott, hogy kellő mennyiségű pénzzel bármelyik középiskolába be lehet jutni, tisztelettel, de határozottan vissza kell utasítanom. Én a magam részéről nem tudok arról, hogy állami, önkormányzati iskolába pénzért lehetne felvételt nyerni. Ez törvényellenes. Amennyiben tisztelt képviselő úr ilyenről tud, kérem, jelezze, és haladéktalanul el fogunk járni.
Ami magukat az elit iskolákat illeti, ezek sem elsősorban a tandíjat szedő, a törvény értelmében nem állami, önkormányzati iskolák közül kerülnek ki.
Az iskolák elitségét mindenekelőtt az egyetemi felvételi arányszámmal szokás mérni. Ezekben az első, nem is tudom, hány helyen, kizárólag önkormányzati, állami, önkormányzati iskolák találhatóak. Ettől eltekintve úgy gondolom, hogy az elit iskolák kialakulása tény, és nem is feltétlenül az ellen kell küzdeni, hogy egyes iskolákban jobb az oktatás, mint másokban, inkább talán azért kellene küzdeni, hogy a mindenki számára kötelező műveltségi minimumot minden iskolában elsajátítsák.
Kétségtelen tény, hogy a tanulói teljesítményeket évek óta felmérve, a nemzetközi mintákat követve, Magyarországon is felmérve az a tapasztalat, hogy az általános iskolák nyolcadik osztályos tanulói körében az olvasni tudás jelentős mértékben, a matematikai tudás bizonyos mértékben romlott az 1991 és '95 közötti időszakban.
Én azt gondolom, illetőleg a tapasztalat azt mutatja, hogy a települési hierarchián lefelé, tehát a fővárostól a falu felé haladva ez a romlás egyre nagyobb mértékű, tehát minél kisebb településről van szó, annál nagyobb mértékű a romlás. Itt az esélyegyenlőtlenség egyértelműen tetten érhető.
Úgy gondolom, hogy ennek a romlásnak többféle oka is van. Az egyik mindenképpen az iskolarendszeren kívül keresendő ok: az elmúlt évek drámai társadalmi és gazdasági átrendeződése, amelynek egyik hatása a gyermekes családok életfeltételeinek jelentős, egyszerre abszolút és relatív romlása. Úgy gondolom, hogy ezzel a kérdéssel is kezdeni kell valamit, de ez semmiképpen sem, és nem is elsősorban oktatási rendszeren belül keresendő.
Az okok másik része valóban az oktatási rendszeren belül keresendő. Azt gondolom, hogy feltehetően a tartalmi szabályozás éveken keresztül elhúzódó átmeneti állapota, illetőleg a tartalmi szabályozás hiánya volt az egyik ilyen ok, amely az iskolák átjárhatóságát, az iskolák rugalmas alkalmazkodóképességét lehetetlenné tette. Ezen segít a nemzeti alaptanterv, tisztelt képviselő úr, és úgy gondolom, hogy mindenki, aki a nemzeti alaptanterv bevezetését óhajtja késleltetni, az egyúttal az esélyegyenlőtlenségnek és ennek az állapotnak a fennmaradását is szolgálja.
Ugyanakkor a kutatás azt is igazolta, hogy az önkormányzatok, illetőleg települések eltérő anyagi feltételei határozottan összefüggenek az iskolai oktatás minőségével. A '95-ös monitorvizsgálat megerősíti azt a feltételezést, hogy a jobb anyagi helyzetben lévő településeken magasabbak a tanulmányi teljesítmények, mint a rosszabb helyzetben lévőknél. Az iskolai eredményesség egyéb mutatói ugyancsak összefüggenek az önkormányzatok anyagi helyzetével.
Mindezeket a tapasztalatokat is felhasználtuk akkor, amikor a közoktatási törvényt az elmúlt évben módosítottuk. Az úgynevezett finanszírozási preferenciák nem utolsósorban ezeket az anomáliákat hivatottak, ha nem is kiküszöbölni, de legalább enyhíteni. Az 1997. évre vonatkozó költségvetési törvényben az állami hozzájárulás jogcímeinél épp ezért vezettük be például a nemzetiségi és etnikai kisebbséghez tartozók óvodai nevelését és iskolai oktatását támogató normatívát, a fogyatékos gyerekek korai fejlesztésének megszervezését, a kistelepüléseken az óvodai, általános iskolai oktatás megszervezéséhez a kiegészítő normatívát, a napközis normatívát, a tankönyv-támogatási normatívát és a tartalmi fejlesztést, a számítógépes infrastruktúra kiépítését, illetőleg a pedagógus-továbbképzést - amely szintén az oktatás minőségi kérdéseivel függ össze - támogató központosított előirányzatot.
(15.20)
Ugyanígy azt a központosított előirányzatot, amely a megyén belüli területi kiegyenlítést hivatott elősegíteni.
Úgy gondolom, ezek az eszközök lefedik azt a területet, amellyel a kormány, illetve az állami központ segíthet az esélyegyenlőtlenségeken, és a továbbiakban az önkormányzatoknak kell élniük ezekkel a lehetőségekkel, illetőleg további lehetőségeket találni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem