DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Horn Gyula párt- és miniszterelnök kongresszusi beszédét azzal zárta, hogy vette a kongresszus üzenetét: folytatni kell az eddigi politikát, csak kevesebb hibával, jobban.
Nem kívánnék jópofáskodni, és azt mondani, hogy nemcsak az üzenetet kellene vennie a miniszterelnök úrnak, hanem esetleg a fejfedőjét is, de a tények birtokában kénytelen vagyok leszögezni: ha az eddig elkövetett hibákból kevesebb is lesz, a maradék egy év alatt még az is elviselhetetlenül sok a tisztességes magyar állampolgároknak.
Attól tartok, nem volt még demokráciánk történetében olyan időszak, amikor egy pártnak a kinevezett pénztárnokát a tisztségével elkövetett visszaélés miatt megvádolja az ügyészség.
(14.50)
Attól tartok, hogy ennek az országnak az életében nem volt még olyan időszak, amikor annyira elfásult volna az emberek erkölcsi érzéke, hogy néhány milliós visszaélések miatt már nem háborodnak fel az állampolgárok, hanem úgy 800 milliós forintos érték - ez egy "tocsik" - jelenti azt a határt, ahol a közvélemény hangja igencsak felerősödik. Az az interpelláció, amelyet most el fogok mondani a megfogyatkozott tisztelt Háznak, értékét tekintve néhány "tocsiknyi".
Tisztelt Országgyűlés! 1996 decemberében a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 80 hektár - 80 hektár! - erdőtelepítésre kijelölt termőföldterületet eladott egy önkormányzatnak: a telki önkormányzatnak - ez nem messze van Budapesttől, a budai oldalon -, 15 millió forintért. Nem sokkal az ügyletet követően az önkormányzat 15 millió forintért továbbadta a terület egy részét, körülbelül a negyedét, magánszemélyeknek. Ez alapján kérdezem államtitkár urat:
Jogszabály szerint erdőtelepítésre kijelölt terület erdőnek minősül. A telepítést állami pénzen, az adófizetők pénzén meg is kezdték. Az illetékes nem járult hozzá a jogügylethez. Hogyan történhetett akkor meg a szerződés aláírása? Hogyan lehetett a tulajdonjogot bejegyezni, holott hiányzott a jogszabályban előírt hatósági hozzájárulás?
Másrészt megkérdezném, államtitkár úr, hogyan tetszenek önök gondoskodni a köz vagyonáról. 80 hektár erdőtelepítésre kijelölt termőterület, amelyet fel lehet parcellázni Buda nagyon értékes részén, valóban csak 15 millió forintot ér a Kincstári Vagyoni Igazgatóság szerint? Az önkormányzat pedig azonnal továbbadja a negyedét ugyanennyiért? A szakértők pedig azt állítják, hogy ez a terület milliárdokat ér, Budapest fejlődése szempontjából horribilis értéke van?
Én nagyon bízom abban, hogy államtitkár úr megnyugtató választ fog adni a kérdéseimre. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem