DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Nem azt mondtam, hogy nincs semmi közöm Báthory Zoltánhoz, hanem azt mondtam, hogy nekem nincs helyettesem. Ez az egyik. (Folyamatos zaj.)
A másik: Kis János és Tamás Gáspár Miklós filozófusok, egyetemi oktatók, illetőleg kutatók. Ha ők egyetemi tankönyvet írnak, nem látom be, hogy miért ne pályázhatnának politikai meggyőződésüktől teljesen függetlenül, aminthogy meggyőződésem - bár jelen pillanatban nincs előttem a pályázati lista -, hogy nemcsak liberális beállítottságú filozófusok vagy más egyetemi oktatók nyertek tankönyvpályázaton támogatásokat. Ezeknek semmi közük az illetők világnézetéhez, illetőleg politikai hovatartozásához.
Még egyszer szeretném megismételni: Báthory Zoltán a pályázaton egy fillért sem kapott, nemhogy 4 millió forintot. 3,5 millió forinttal támogatott a minisztérium a pályázat keretében egy olyan vállalkozást, amely szükséges, hiánypótló lexikon kiadására vállalkozott, és amelynek egyik szerkesztője Báthory Zoltán, aki azonban ezért egyetlen fillér tiszteletdíjat sem kap és nem is fog kapni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Folyamatos zaj az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem