DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném megnyugtatni Barsiné Pataky Etelka képviselő asszonyt, nem mulasztottunk el semmit. A tervpályázatnak eleve része volt az az elképzelés, hogy valamennyi pályaművet nyilvánosságra hozunk, kiállítunk. A pályázatok örvendetesen nagy száma miatt azonban - úgy, ahogyan a képviselő asszony mondta - anyagi problémák is, illetőleg az előzetesen elgondolt helyszínek szűkössége is utunkban állt. Nem tudtuk egyelőre megoldani ezt a feladatot, szeptemberben várható ennek a megoldása. Előteremtjük az ehhez szükséges anyagi eszközöket is, illetőleg tárgyalunk több lehetséges helyszínről több lehetséges tulajdonossal.
Ami a lehetséges helyszíneket, illetve a lebonyolítást illeti, remény van arra, hogy a Budapest Galéria közreműködésével a kiállítás megvalósítható. Még egyszer mondom: más elképzelések is vannak, egyelőre a tárgyalás stádiumában, tekintettel arra, hogy a beérkezett nagy számú pályamű miatt mindaz, amit ezzel kapcsolatban előzetesen elképzeltünk, kútba esett.
A tervpályázattal kapcsolatban egyébként nyilvános szakmai vitára is sor került június 9-én, éppen a minap. Itt lehetőség volt minden pályaművel kapcsolatos szakmai vélemény kifejtésére, és ahogyan képviselő asszony is mondta, a teljes pályázati anyagot könyvben is meg fogjuk jelentetni. Támogatjuk továbbá Csete György úr, építőművész javaslatát, miszerint a pályaműveket az Építészeti Múzeumban kellene elhelyezni.
Én tehát azt gondolom, hogy a teljes pályázat anyaga a nyilvánosság számára megismerhető, hozzáférhető lesz. Sajnos, még egyszer mondom, a kiállítást nem tudtuk azonnal megrendezni, erre szeptemberig várnunk kell az alkalmas helyszín kiválasztása, illetve a pénzügyi nehézségek elhárítása érdekében. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem