VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Köztudott, hogy az ősszel jelentős gázáremelés várható, s ezzel párhuzamosan, ezekkel a tárgyalásokkal együtt folynak azok a tárgyalások, amelyek a villamos áram árának rendezését szolgálják.
Két héttel ezelőtt éppen önhöz intéztem egy kérdést abban az ügyben, hogy a fogyasztókra az áramáremelés miatt háruló 27 milliárd forintos többletköltség és az azzal arányos vagy nem arányos 1 milliárdos kompenzáció nem ösztönzi-e a kormányt arra, hogy a fogyasztók részére a kompenzáció összegét megemelje. E kérdésemet követően került nyilvánosságra az az információ, miszerint a hat áramszolgáltató vállalat idei vesztesége 11 milliárd forintot tesz ki. Az áramszolgáltató vállalatok föl is vetették egyből azt, hogy ezt a veszteséget valamilyen módon kompenzálja részükre az állam. Két megoldást javasoltak: az egyik az áram árának további emelése, a másik pedig a részükre erőművektől átadott villamos áram árának csökkentése. Bármelyik megoldás születik is a végén, mind a kettőnek a fogyasztó issza meg a levét: ha az áram árának emelésére kerül sor, akkor közvetlenül, ha ez erőművi dotáción keresztül történik, akkor pedig közvetve.
Kérdezem tehát a miniszter asszonyt, hogy mire számíthat a lakosság. A kormány ezeken a tárgyalásokon mire törekszik? Arra, hogy az a veszteség, ami az áramszolgáltató vállalatoknál jelentkezik, a fogyasztó részénél jelentkezzen vagy pedig az erőművek részéről?
A második kérdésem pedig arra vonatkozik, hogy a szerződésnek - amely ezeknek az áramszolgáltató vállalatoknak az eladását tette lehetővé - valamiféle szakmai revíziója megtörtént-e az elmúlt időszakban, várható-e ebben a tárgyban valamilyen vizsgálat.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem