BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Második hete tart a nyugdíjreform csomagjának a vitája. Én ma szeretném a szakmai hozzászólások számát szaporítani, bár természetesnek tartom, hogy egy ilyen vitában szükségképpen politikai érvek is elhangozzanak.
Több mint harmincan mondták már el a véleményüket, és ez számomra lehetővé teszi, hogy néhány kérdéssel ne foglalkozzak, így például ne ott kezdjem a beszédemet, hogy miért van szükség erre a reformra. Megtakaríthatom ezt az időt, mert sokan elmondták már, hogy nagy szükség van a reformra, és szeretném hangsúlyozni, hogy elmondták ezt ellenzéki képviselők is. Azt gondolom, nagyon fontos, amikor erről a kérdésről elkezdünk gondolkozni és beszélni, hogy leszögezzük: ez az egyetlen olyan pontja a reformnak, amiben igazán nagy egyetértés van, mindannyian úgy gondoljuk, hogy szükség van a reformra.
Tehát nem beszélek azokról a demográfiai, munkanélküliséggel kapcsolatos okokról, valamint a járulékfizetők járulékfizetési fegyelméről, amelyek ezt a reformot halaszthatatlanná teszik. De egy mondat erejéig ki szeretnék térni arra, hogy a szükségesség számomra sürgősséget is jelent, tehát ezen a ponton éles politikai vitám van nekem magamnak is az ellenzéki képviselőkkel, akik az érvrendszerükben azt az érvet is használják, hogy hova a sietség, miért kell sietni.
Azt gondolom, sokkal kedvezőbb körülmények között lennénk, ha már az előző parlamenti ciklusban, ahogyan '91-ben az a bizonyos országgyűlési határozat, nagy egyetértésben az akkori ellenzéki pártok felelős gondolkodásával és támogatásával, meg tudott születni valamilyen országgyűlési határozat arról, hogy milyen irányba kellene elindulni; azt gondolom, most nagy szükség lenne rá, hogy hasonló felelős ellenzéki gondolkodás és véleményformálás mellett konszenzusra jutva tudjunk reformról dönteni.
A magam részéről éppen másfél évvel ezelőtt kezdtem el ezzel a most beterjesztett reformcsomaggal foglalkozni. Azt kell mondanom, hogy ez a csomag nagyon sokat változott ez alatt a másfél év alatt, de a lényeges, koncepcionális eleme, tudniillik a pénzügynek az az elképzelése, hogy itt vegyes finanszírozású rendszert kell létrehozni, ez érdemben nem változott, következésképp egy következetes reformkoncepcióval állunk szemben. A hozzászólásomban csak röviden szeretném érinteni ezt a bizonyos koncepcionális új elemet, a tőkefedezeti pillér bevezetésének kérdését, és bővebben szeretnék szólni a felosztó-kirovó rendszer korszerűsítéséről, azokról a kérdésekről, hogy a felosztó-kirovó rendszerben milyen változások várhatóak, és ezzel kapcsolatban szeretném a saját álláspontomat elmondani.
Ami a vegyes rendszert illeti, őszintén meg kell mondanom, hogy én kezdetben szívesebben láttam volna egy olyan reformot, ami a felosztó-kirovó rendszert egy pontrendszer kialakításával reformálja meg és teszi működőképessé. De meg kell mondanom azt is, hogy - nagymértékben szabaddemokrata közgazdász képviselőtársaim érvelése nyomán - elfogadtam azokat a szempontokat, amelyek a tőkefedezeti pillér előnye melletti érvek voltak. Ezekről az eddigi vitában már képviselőtársaim is bőséggel hallhattak, tegnap Gaál Gyula és Soós Károly Attila gyűjtötte csokorba azokat az érveket, amelyeket a tőkefedezeti pillér mellett érdemes elmondani. Idővel, azt kell mondanom, magam is megbarátkoztam ezzel a gondolattal; megbarátkoztam azzal, hogy itt olyan kockázatmegosztásra van szükség, ahol az egyén is visel kockázatot, nemcsak az állam, hogy ez így természetesebb és igazságosabb.
Ugyanakkor el kell mondanom, azt is, hogy szívesen láttam volna egy lényegesen lassúbb átmenetet. Én kezdetben azokon a háttérbeszélgetéseken, amikor a reformcsomag részleteiről elkezdtünk gondolkodni, felvetettem, hogy csak a pályakezdőket kellene erre a második pillérre átállítani, átirányítani. Tehát egy sokkal lassabb átmenetben gondolkoztam. Éppen ezért számomra öröm, hogy a kormányzat, a reformcsomag előkészítői tettek engedményeket az eredeti elképzelésükhöz képest, tettek engedményt a mérték kérdésében - ugye, ma már nem egyharmad rész átállításáról van szó, csak az egynegyed rész átállításáról -, és örömmel fogadtam a garanciavállalás terén kialakított kompromisszumot is.
Az, hogy végül is hogy fog működni ez a tőkefedezeti pillér, ez csak hosszú távon igazolható, hosszú távon van bizonyítási lehetőség. De szeretném hangsúlyozni, már most pontosan lehet tudni, hogy nagyon nagy mértékben összefügg a gazdaság működőképességével, és szeretném hangsúlyozni, összefügg azzal is, hogy a lakosság milyen bizalommal van ez iránt az új rendszer iránt. Tehát alapvetően bizalmi kérdés is, hogyan fog sikerülni ez a reform. S ha már az elején elkezdjük szétzilálni azt a kis bizalmi csírát, ami a tervezettel kapcsolatban létezik, akkor, azt gondolom, rosszat teszünk. Tehát én magam elfogadom ezt a tőkefedezeti pillért.
Engem szociálpolitikusként sokkal jobban érdekel, hogy mi történik a felosztó-kirovó rendszerrel, ami tehát a jövőben is a gerince, a nagyobb része marad a nyugdíjrendszernek. Itt rendkívül fontos szolidaritási kérdésről van szó, arról, hogy ez a nyugdíjreform egy biztosításfilozófiai váltást is jelent az életünkben. Nagyon gyakran elhangzik olyan érvelés, mintha a felosztó-kirovó rendszer lenne alapjaiban szolidáris rendszer, és ez a másik új pillér nélkülözné a szolidaritást.
Ami a felosztó-kirovó rendszer szolidaritását illeti, többféle értelemben is lehet szolidaritásról beszélni. Egyrészt valóban jelent szolidaritást generációk között, hiszen ott arról van szó, hogy az aktív generáció éppen befizetett járulékát használjuk fel a nyugdíjasok számára. Következésképp tagadhatatlan és a jövőben is egy természetes következmény, hogy ilyen generációk közötti szolidaritás formájában tud csak működni ez a rendszer.
(9.10)
De a felosztó-kirovó rendszerben több másféle értelemben is beszélhetünk szolidaritásról, például a magas jövedelműek és az alacsony jövedelműek közötti átcsoportosítás lehetőségéről, a magas szolgálati idővel rendelkezők és az alacsony szolgálati idővel rendelkezők közötti átcsoportosításról, a férfiak és a nők, az egészségesek és a betegek közötti szolidaritás kérdései is benne vannak ebben a felosztó-kirovó rendszerben. Számomra az a nagy kérdés, hogy ezekből az utóbb említett szolidaritási elemekből mi marad meg a reform után. Megmarad-e elegendő mennyiségű szolidaritási elem, amiket én a magam részéről rendkívül fontosnak tartok.
Természetesen igaza van Gaál Gyula képviselőtársamnak, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi rendszer rosszul működik, a jelenlegi rendszerben rosszul működik a szolidaritás például az alacsony jövedelműek és a magas jövedelműek között. Egyszerűen szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a magas jövedelműek a járulékfizetésük egy részét lehetőség szerint megtakarítják, következésképp - mert olyan rendszer, hogy igazán magas nyugdíjak nem keletkezhetnek - igazából ez a nagyfokú szolidaritás a jelenlegi rendszerben sem működik, és akkor valóban érdemes végiggondolni, hogy érdemes-e fenntartani azokat a játékszabályokat, amik ennek a szolidaritásnak a kifejeződései.
Mindannyian olyan nyugdíjrendszerre vágyunk, ami megélhetést biztosító és értékálló nyugdíjakat tud garantálni. A nyugdíj megállapításának két fő eleme van: a ledolgozott évek száma, a szolgálati idő és a jövedelemnagyság, ami alapján a járulékfizetés történik, illetve ami alapján a nyugdíj megállapításra kerül. Én azt gondolom, szociálpolitikusként nagyon fontos végiggondolnunk, hogy azokkal a változtatásokkal, amiket ez a tervezet most tartalmaz, különböző társadalmi csoportok és különböző korosztályok hogyan járnak, kik azok, akik a nyertesei ennek az átalakításnak, és kik lesznek a vesztesei ennek az átalakításnak, mert - és ezt őszintén meg kell mondani - sajnálatos módon terheket kell cipelnünk, sajnálatos módon nem megspórolhatók azok a megszorítások, amik ebben a rendszerben elő vannak készítve. Nagyon részletesen beszélt erről Csehák Judit, aki kitért arra, hogy nincs olyan javaslat letéve az asztalra, amelyik képes lenne megspórolni a megszorításokat.
Noha megpróbáljuk végiggondolni a társadalmi hatásokat, abból kell kiindulnunk, hogy a nyugdíjreform előkészítői pozitív ígéretként azt fogalmazták meg, erről beszélt Medgyessy pénzügyminiszter úr is, hogy hozzuk összefüggésbe a befizetéseket és a kifizetéseket, vagyis nagyobb befizetések alapján keletkezhessenek nagyobb nyugdíjak. Nos, kétségem sincs afelől, hogy abban a csoportban, ahol nagyobb jövedelmek keletkeznek, és mondjuk még a szolgálati idő is nagyobb, magasabb, ez a reform alapjaiban előnyös, valóban szép nyugdíjak fognak keletkezni, ha azokat a változásokat végrehajtjuk, amik el vannak tervezve. Tulajdonképpen nincs problémám azzal sem, hogy magas jövedelem alapján viszonylag alacsony szolgálati idővel is lehet megélhetést biztosító nyugdíjhoz jutni, hiszen akinek magas a jövedelme, az sok más módon is tud gondoskodni magáról, tehát - hogy úgy mondjam - nem alanyai feltétlenül a szociálpolitikai vizsgálódásnak.
Nekem azokkal van problémám, akiknek Magyarországon alacsony a jövedelme. Meg tudom érteni a reform kényszerűségét és el tudom fogadni, hogy ha valakinek alacsony a jövedelme és alacsony a szolgálati ideje is, amit teljesített, akkor őróla a nyugdíjrendszeren belül gondoskodni nem lehet. El tudom fogadni, hogy bizonyos szempontból igazságtalan volt az is, hogy tíz év szolgálati idő alapján 20-30 éven keresztül igénybe vehető járadékra szerzett jogosultságot a korábbi rendszerben valaki. Tehát el tudom fogadni, hogy a szükséges szolgálati idő valóban és ténylegesen legyen húsz év, ahogy ez nem most kerül bele a tervezett csomagba, hanem már a '75. évi II. törvényünkben is benne van ez a bizonyos 20 év azzal a különbségtétellel, hogy még mindig létezik a résznyugdíj intézményrendszere.
Tehát még egyszer mondom, el tudom fogadni, hogy ha valakinek alacsony a jövedelme és alacsony szolgálati időt teljesített, akkor róluk lemondjon a nyugdíjrendszer. De van egy negyedik csoport is, és engem az ő sorsuk foglalkoztat legjobban! Azokra gondolok, akiknek alacsony a jövedelme, de igen magas szolgálati időt teljesítenek, alacsony jövedelem mellett dolgozzák végig az egész életüket. Engem az foglalkoztat, hogy ez a készülő reform számukra vajon ad-e majd megélhetést biztosító jövedelmet nyugdíjjárulék formájában. Erre a kérdésre én nem tudok határozott igennel felelni.
Ez a kérdés azért is rendkívül jelentős számomra, mert én úgy ismerem a magyar jövedelmi statisztikákat, a magyar jövedelmi viszonyokat, hogy itt igen népes táborról van szó. Megpróbáltam megnézni az adóbevallással kapcsolatos statisztikát, amire lehet mondani, hogy torz, hiszen az adóbevallásban nem feltétlenül precízek a jövedelmi adatok, azt viszont tudni lehet, hogy társadalombiztosítási fizetése szempontjából korrekt adatok, hiszen a bevallott jövedelmek alapján kerül levonásra a 10 százalékos egyéni befizetés, illetve a közteher levonása is vagy befizetése. Magyarországon több mint 60 százaléka a lakosságnak átlag- vagy átlag alatti jövedelmet realizál, és azt gondolom, hogyha azokat a változásokat életbe léptetjük, amik távlatilag kilátásba vannak helyezve, akkor nagyon tudatosan előre számolnunk kell vele, hogy nagy arányban fognak újratermelődni kisnyugdíjak a nyugdíjasok táborában.
A probléma persze nehezen megoldható, mégpedig azért, mert ezek az alacsony jövedelmek többfélék. Vannak ténylegesen alacsony jövedelmek, és nem is tudjuk pontosan, hogy a tényleges alacsony jövedelműek aránya mekkora. De mindannyian tudjuk, hogy vannak fiktív alacsony jövedelmek is. Arra a megoldásra gondolok, amikor minimálbér szerint fizet a munkaadó, és adó- és járulékfizetés nélkül vándorol zsebből zsebbe a kiegészítés. Tehát a fekete megoldásra gondolok, azt gondolom, ha most a nyugdíjreform kapcsán a jövőbe tekintünk, és a várható hatásokkal számolunk, akkor hatalmas nagy felkiáltójelként kell felhívni a figyelmet arra, hogy akik ebbe a megoldásba belemennek, azok tudjanak róla, hogy nem lesz nyugdíjuk.
A probléma megoldása azért is nehéz, mert sajnos a fekete megoldások is legalább kétfélék. Vannak olyan megoldások, ahol a résztvevők kölcsönösen alkut kötnek, és végig tudják gondolni, hogy milyen hátrányokat vállalnak. De sajnos már jelen van Magyarországon a kényszermegoldás is. Tehát az a helyzet, amikor a munkavállaló egyszerűen nem tud feltételeket diktálni, amikor szerződést köt, hanem jobb híján kényszerűségből kell belemennie abba, hogy minimálbéren alkalmazzák.
(9.20)
Azt gondolom, hogy ez a legkritikusabb pontja a felosztó-kirovó rendszerben várható változásoknak, következésképp mindannyiunk közös felelőssége, hogy keressük azokat a megoldásokat, hogy magas szolgálati idővel rendelkező, ámde alacsony jövedelmet realizáló emberek számára is alakuljon ki egy elfogadható színvonalú nyugdíj. Éppen ezért előrebocsátom, hogy nem értek egyet az öregségi nyugdíjminimum teljes eltörlésével.
De mielőtt a részletkérdésekre, az egyes elemekre rátérnék, szeretnék kitérni arra is, hogy ezekre a szociálpolitikai aggodalmakra, amiket következetesen az összes háttérbeszélgetésben jeleztünk a Pénzügyminisztérium, illetve az előkészítők felé, hogyan reagáltak, mi történt és mi változott az eredeti elképzelésekhez képest.
Az egyik reakciója az előkészítőknek az volt, hogy valóban letették a csomag benyújtásával egyidőben az időskori járadékot, a szociális törvény módosítása formájában egy nagyon szerény megoldási javaslattal álltak elő. Tekintettel arra, hogy a résznyugdíj megszüntetése csak innen számítva vagy a reform bevezetése után 11 évvel várható, azt gondolom, el tudjuk fogadni, hogy most egy ilyen szolid javaslattal elinduljon ez az ellátási forma, de mindenképpen arra kell törekedni az előttünk levő években, hogy mire a résznyugdíj valóban eltörlésre, megszüntetésre kerül, addigra egy szélesebb jogosultságú ellátás kidolgozásra kerüljön. Ami az időskori járadékot illeti, hadd térjek ki rá, hogy elfogadva anyagi korlátok okán ezt a szerénynek nevezhető megoldást, semmiképpen nem tudjuk elfogadni azt, hogy forrásmegosztás formájában próbálja meg az előterjesztő rendezni ezt a kérdést. A magam részéről azt gondolom, hogy ez 100 százalékos állami kötelezettségvállalást kell, hogy jelentsen, a tervezetben pedig egy 70 százalékos költségvetési teher és 30 százalékos önkormányzati részvállalás jelenik meg, ami újabb n + egyedik kötelezettséget és terhet rak az önkormányzatokra. Azt gondolom, jó lenne, ha nem hagynánk így a tervezetnek ezt a részét.
A második reakciója az előterjesztőknek az volt, hogy azok számára a korcsoportok a számára, akiket különösen hátrányosan érint az átalakulás, fölkínálták az önkéntes kiegészítő nyugdíjbiztosításban szerezhető támogatásnak egy plusz, extra formáját is. Természetesen ezek a javaslatok vagy ezek a - hadd fogalmazzak így - ígéretek még nem kerültek kidolgozásra, az őszi szakaszban lesznek kidolgozva, amikor az adótörvényekkel foglalkozunk. Egyetlen megjegyzést szeretnék hozzáfűzni ehhez a megoldáshoz, amit - még egyszer mondom - jobb híján magam is örömmel fogadok. Azt a megjegyzést tudniillik, hogy az önkéntesben történő segítségnyújtás és korrekció mindenképpen tehernövekedést jelent a munkavállaló számára, hiszen az önkéntesbe a kötelező biztosításon túl plusz be kell fizetni valamit ahhoz, hogy azt a személyi jövedelemadó kedvezményt, amit a kormányzat kilátásba helyez, realizálni lehessen.
A harmadik reakciója az előterjesztőknek az volt, hogy azok során az egyeztetések során, amik idén januártól zajlottak az Érdekegyeztető Tanáccsal és a szakszervezetekkel is, engedményeket tett. Azt kell mondanom, hogy a magam részéről ezeknek az engedményeknek egy részét - a nagy részét - örömmel fogadom, bár meg kell jegyeznem, hogy van közöttük olyan, amit én magam nem tettem volna meg, de erről részletesebben szeretnék szólni: a gyermekek utáni kedvezményekről van szó.
Az egyes elemekkel kapcsolatban tehát el kell mondanom, hogy a résznyugdíj megszüntetése olyan gondolat, amihez még módosító indítványok formájában finomításokat kellene kidolgoznunk. Elvileg el tudom fogadni, hogy megszűnjön a résznyugdíj intézménye, de gyakorlatilag aggályosnak tartom, hogy ez azt jelenti, hogy akár 19 év járulékbefizetését veszítheti el az illető egyik pillanatról a másikra, és nem kap érte soha egy forint járadékot sem. Tehát ide a résznyugdíj helyett szükséges kidolgozni valamilyen áthidaló megoldást, például egy végkielégítés formájában.
Aggályosnak tartom, mint az előbb már érintettem, az öregségi nyugdíjminimum megszüntetését. A rendszer átalakítása gyakorlatilag a jelenlegi szolgálatiidő-skálát, a jelenlegi játékszabályokat csak 2009-ig tartja fönn; a 2009 után nyugdíjba menők számára életbe lépne egy drasztikus változás, a szolgálatiidő-skálának egy számottevő, nagyarányú csökkenése. Hogy számokat is mondjak, hogy érthető legyen, miről beszélek: a jelenlegi rendszerben például 40 év szolgálati idő alapján 80 százalékos a helyettesítési ráta. Ez 2009 után meglehetősen drasztikus huszárvágással lecsökkenne 66 százalékra. Ilyenkor a pénzügyesek felvetik, hozzáfűzik a tervezett változtatásokhoz, hogy lesz még egy változás, tudniillik, hogy eddig nettó jövedelem alapján került megállapításra a nyugdíj - tehát a nettó jövedelem, egy alacsonyabb jövedelem magasabb százalékáról beszéltünk -, most pedig át fogunk állni a bruttó jövedelemből számított nyugdíjra. Ez kétségtelen, de, tisztelt képviselőtársaim, a bruttó jövedelemből, vélhetőleg nagyobb összeg alapján számított nagyobb nyugdíjból adót kell majd fizetni, következésképp nagyon nehezen kiszámítható, hogy ki és hány forinttal fog jól járni vagy rosszul járni ebben az új rendszerben. De mondhatják rá képviselőtársaim, hogy 2009 még elég messze van.
Szeretnék néhány szót szólni a járulékfizetés nélküli szolgálati idő kapcsán tervezett változtatásokról, különös tekintettel a gyermekek után járó szolgálati időre. A jelenlegi szabályozás egyenetlenséget mutat, jelenleg ugyanis 0-3 évig terjed az az időintervallum, amit egy anya egy gyermek után szolgálati időként realizálhat. Mindannyian ismerjük, hogy a gyes bevezetése jelentett egy komoly átállást a szolgálati idő szempontjából. Ha valaki gyesen volt, akkor tudta realizálni az egy darab gyermekével a 3 év szolgálati időt. Ha valaki a gyes bevezetése előtt, tehát 1968 előtt szült, akkor 1, azaz egy évet kapott kedvezményként az államtól a nyugdíjrendszerben. De sajnos a jelenlegi rendszerben is létezik egy lyuk, egy fogyatékosság, ugyanis vannak olyan anyák, akik egy darab évet sem kapnak a gyermekük után: azokra gondolok, akik '68 után szültek, de nem vették igénybe a gyest. Ők sajnos egy évet sem kapnak szolgálati időként.
(9.30)
Azt gondolom, ez így igazságtalan, és különösen igazságtalan azért, mert a '98 után születendő gyermekek anyjai számára a rendszer kilátásba helyezi a nem is egy, hanem két év szolgálati időt. Következésképp '98 után már nem 0-tól 3-ig fog terjedni az az idő, amelyet egy gyerek után kapni lehet, hanem ha mindent összeadok 0-tól 5 évig fog terjedni ez az idő, s ezt valahogy igazságtalannak érzem.
Én kedvem szerint nem így alakítottam volna át a gyermekek után kapható szolgálatiidő-rendszert. Mi tavaly, amikor arról döntöttünk, hogy a gyesből kerüljön levonásra a 6 százalékos nyugdíjjárulék, azért tettük ezt, mert biztosítani akartuk, hogy a gyeshez majd szolgálati idő kapcsolódik, és azt gondoltuk, hogy a hiányzó munkavállalói részt majd a költségvetésnek kell betenni a kasszába. Ehhez képest, mint tudjuk, a gyes után járó szolgálati idő el fog veszni, az legfeljebb majd megvásárolható; amire azt kell mondanom, hogy látszatmegoldás, hiszen az a szabályozás, amely le van írva, az nem is a 6 százalékon, hanem összesen 31 százalékon engedné meg majd a gyes utáni szolgálati évek megvásárlását. A magam részéről rendkívül igazságtalannak tartom, ha most, amikor átalakítjuk az egész rendszert, továbbvisszük azt a lyukat, amelyre az előbb utaltam. Tehát megőrizzük ezt az igazságtalanságot, aránytalanságot, hogy legyenek olyan anyák, akik nem kapnak a gyerekük után szolgálati időt. Azt gondolom, minimumprogramként ezt a lyukat be kell foltozni. Hiszen gondolják meg képviselőtársaim, ha ma egy 20 éves nő idén, 1997-ben szül, de történetesen olyan körülmények között él, hogy nem tud gyesre menni, akkor ő mondjuk 42 év múlva, 2039-ben úgy tud majd nyugdíjba menni, hogy egy darab évet sem kap a született gyermeke után; miközben elvileg 1998-tól gyermekenként két évet biztosít a rendszer. Ezt nagyon igazságtalannak tartom, mindenképpen olyan kérdésnek, amelyhez hozzá kell nyúlni.
Gondom van a vásárlással is. Nemcsak azért, mert azt gondolom, hogy azon a logikán keresztül született ez az ötlet, hogy a gyes jövedelemkorlátos lett - tehát vélhetőleg az előterjesztők feltételezték, azok fognak kimaradni a rendszerből, akik magas jövedelem alapján akár meg is tudják majd vásárolni ezt az időt. Ezt is igazságtalannak tartanám. Gondom van a 31 százalékos vásárlási mértékkel is, de még nagyobb gondom van azzal - hogy úgy mondjam, elfogadhatatlannak tartom -, hogy mi legyen a gyes ideje megvásárlásának alapja. Hiszen az az ellátás, amelyet a gyesen levő mama kap ma, az az öregségi nyugdíjminimum. '97-ben ez 11 500 forint. Ez a tervezet viszont azt helyezi kilátásba, hogy a minimálbér szintjén, vagyis 17 ezer forintos szinten, ebből számított összeggel lehetne megvásárolni ezeket az éveket szolgálati időnek. Azt gondolom, ez a része, ez a blokkja ennek a tervezetcsomagnak nem sikerült. Nagyon lényeges korrekciókat kellene végrehajtani ahhoz, hogy egy kicsit igazságosabbnak tudjuk majd érezni.
Nagyon eltelt az időm, ezért nagyon röviden szeretnék még egy-két kérdést érinteni. Ilyen régi, fájó pont számomra ebben a tervezetcsomagban a rugalmas nyugdíjba menés szabályainak átalakítása. Többször utaltam rá, hogy valójában a felosztó-kirovó rendszerben 2009-re várható az a nagy átállás, ami után az igazi szigorítások bevezetésre kerülnének. 2009-ig tart az az időszak, amíg lépcsősen a női korhatáremelés befejeződik, és addig azok a játékszabályok, amelyeket tavaly nagy viták közepette kialakítottunk, konszenzusra jutva, addig ezek a játékszabályok életben maradnak. Utána a rugalmas nyugdíjba menés elemei közül lényegében a legfontosabbat megszünteti az előterjesztő, vagyis azt a megoldást, amikor egy magas előírt szolgálati idő teljesítése mellett nyugdíjcsökkentés nélkül lehet nyugdíjba vonulni. Nagyon sokat vitatkoztam a tavalyi év folyamán erről a kérdésről. Nagyon sok lakossági fórumon vettem részt, ahol aggódva fogadtak, hogy a magas korhatáremelés milyen terheket ró a lakosságra. Mindenhol azt tapasztaltam, hogy megnyugvással és egyetértéssel tudták fogadni azokat a megoldásokat, amelyeket végül is tavaly kidolgoztunk, kialakítottunk. Nagyon határozottan azt gondolom, nem lenne távlatilag sem érdemes ezeket feláldozni, hogy a szolgálati időnek fontosabb elemnek kell lennie a nyugdíjrendszerben, mint a jövedelemnek.
Nagyon röviden, egy mondatot szeretnék szólni az özvegyi nyugdíjról is. Ez abba a kategóriába tartozik, ahol a kormányzat által tett engedmények nagy részével, jelentős részével egyet tudok érteni. Itt egyetlenegy olyan korrigálnivalót szeretnék szóba hozni, amihez vélhetőleg módosító javaslatot is fogunk benyújtani, hogy tudniillik a feléledési idő egy viszonylag kis létszámú csoportot hátrányos helyzetbe hoz azzal, hogy rögzítve van a feléledési idő határa. Talán van remény rá, hogy ebben a tekintetben is korrigálásra kerüljön sor.
Összefoglalva, amit mondani akarok, szeretném két dologra felhívni a figyelmet. Elmondtam, hogy nagyon sok ponton problémám van a nyugdíjrendszerrel, de elmondtam azt is, hogy nem tartom megspórolhatóaknak ezeket a tehervállalásokat. Ebben a helyzetben két választ adhatok a benyújtott csomagra. Az egyik válasz, amit megpróbáltam ebben a beszédben is, hogy őszintén beszélünk a terhekről. Nem mondjuk azt, hogy ez egy olyan rendszer, amely nem jár tehernövekedéssel, hiszen talán az elmondottakból kiderül, hogy igenis vannak csoportok és vannak rétegek, amelyeknek a terhei nőni fognak. A másik válasz, amelyet adhatok ebben a helyzetben, hogy a hátralevő időben módosító indítványokkal minden alkalmat meg fogok ragadni arra, hogy korrigáljak még ezen a benyújtott rendszeren amennyit lehet, hogy kihasználjuk annak az egyébként szűk mozgástérnek a maximumát, amely rendelkezésünkre áll. S őszintén bízom benne, hogy ezekhez a módosító indítványokhoz kormánypárti képviselők és ellenzéki képviselők is partnerek lesznek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps mindkét oldalon.)
