GAÁL GYULA
GAÁL GYULA
GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm, elnöknő. Hölgyeim és Uraim! A mostani lehetőséget arra szeretném fölhasználni, hogy a mai napon a vitában elhangzott néhány gondolatra reflektáljak. Először is szeretném nyilvánvalóvá tenni, amit evidenciának tartottam, de ezt többen megkérdőjelezték; tehát szeretném nyilvánvalóvá tenni, hogy a magam részéről semmiképpen nem gondolom a beterjesztett javaslatot minden lehetséges javaslat legjobbikának. Azt gondolom, hogy ezzel így vannak a többi kormánypárti képviselők is, vagy többségünk így van vele.
Több okból is azt gondolom, hogy nem ez a létező legjobb javaslat. Részint azért, mert nem gondolom magunkról azt, hogy csalhatatlanok vagyunk, és a lehető legjobb dolgot tudjuk kiizzadni; részint pedig azt gondolom, az előterjesztés során, ami igen hosszú ideig tartott, nagyon sokan tettek hozzá, és a benyújtott törvényjavaslat bizonyos kompromisszumokat tükröz, ezért mindenki eltérően ítéli meg, hogy éppen az a kompromisszum, ami ebben a csomagban megjelenik, mennyire fejezi ki az ő egyéni ízlését, meggyőződését, elképzeléseit, illetve mennyiben tér el attól. Szeretném egyértelművé tenni, hogy a hozzáállásunk mindenképpen ez, és nem abból a megközelítésből kívánok érvelni a jelenleg beterjesztett törvénycsomag mellett, hogy ennél jobb nem létezik, hanem a mellette szóló pozitívumokat szeretném elmondani, illetve keresem azokat az elemeket a kritikus hozzászólásokban, amelyek meggyőznek arról, hogy abban az irányban valóban módosítani érdemes ezt a javaslatcsomagot.
(15.30)
A mai hozzászólások során Pusztai Erzsébet képviselőnő fölvetette azt a kérdést - mint ő mondani szokta: ő mindig kérdez, kérdéseket tesz fel, nem pedig állít - a mai napon azt a kérdést vetette fel, meggondolta-e azt a kormány és végzett-e erre számításokat, hogy a kötelező tőkefedezeti elemet csak a vállalkozói körre nézve vezetné be, míg a bérből és fizetésből élők továbbra is a felosztó-kirovó rendszer részesei maradnának.
Úgy gondolom, ez a kérdésfelvetés igazán úgy logikus, ha azt mondjuk, hogy nem a bérből és fizetésből élőket állítjuk szembe a vállalkozói, tulajdonosi körrel, hanem a közalkalmazottakat, a köztisztviselőket, a fegyveres testületek tagjait, egyszóval az állami alkalmazottakat ragadjuk ki ebből a rendszerből, és ezzel szemben fogalmazzuk meg a nem állami alkalmazottak körét. Ilyen módon vethető fel igazán értelmesen az a kérdés, hogy kell-e az állami alkalmazottaknak is kötelezően tőkefedezeti pillérbe menniük, vagy pedig rájuk nézve előnyösebb, jobb megoldás egy megreformált felosztó-kirovó rendszer.
Azért itt érdemes meghúzni a határt - és itt implicite persze azt állítom, hogy végiggondoltuk ezt a lehetőséget, vagy legalábbis gondolkodtunk ezen a lehetőségen -, tehát azért itt érdemes meghúzni ezt a határt, hiszen a reform egyik célja az, hogy megváltoztassa azt az érdektelenséget, amely ma az úgynevezett szolidaritási rendszer működéséhez kapcsolódik, azt az érdektelenséget bontsa meg, amely ma a járulékfizetők részéről fennáll a tekintetben, hogy részt vegyenek egyáltalán ebben a nyugdíjrendszerben. Meg kell bontani azt a közös érdekeltségét a magánmunkáltató és az ő alkalmazottja, fizetésből élő munkavállalója között, amire a mai vitában is többen utaltak, hogy járulékfizetés elkerülésével jelentős összegek vándorolhatnak adott esetben közvetlenül kézből zsebbe. Itt mindenképpen érdemes egy olyan új típusú rendszert megfogalmazni, ami, ha nem is jelent járulékfizetési érdekeltséget - és ezt is világossá szeretném tenni, nem hiszem azt, hogy a járulékfizetésben érdekeltté lehet bárkit is tenni, mert azzal, hogy azt ígérem neki, minden, amit befizet a rendszerbe, minden pénz az övé lesz a hozamokkal növelve, 40 év múlva, még ez sem jelent igazán érdekeltséget azzal szemben, hogy most közvetlenül a zsebébe teheti a pénzt, és most az övé. Pozitív oldalról tehát igazán érdekeltséget teremteni nem lehet egy járulékfizetés mellett, legfeljebb negatív oldalról, hogy kemény szankciókat helyezek kilátásba akkor, ha valaki nem vesz részt ebben a rendszerben; tehát nem érdekeltséget teremt, de mindenképpen csökkenti az ellenérdekeltséget. Ma a totális ellenérdekeltség van a résztvevő felek részéről abban, hogy részt vegyenek a rendszerben; csak amit kikényszerít a törvény és számon kérni képes rajtuk a törvény, addig a mértékig vesznek benne részt, és amit nem tud kikényszeríteni a törvény, abban egészen minimális módon vesznek részt. Itt érdemes tehát mindenképpen olyan új rendszerben gondolkodni - és ennek felel meg a tőkefedezeti pillér is -, amely csökkenti ezt az ellenérdekeltséget és nem teszi egyértelműen érdekeltté a résztvevőket abban, hogy kijátsszák ezt a rendszert.
Ami a közalkalmazottakat, a köztisztviselőket, tehát az állami alkalmazottakat illeti, azt gondolom, két ok miatt nem érdemes az ő számukra külön, csak az ő számukra működő felosztó-kirovó rendszert működtetni és nem megnyitni számukra a tőkefedezeti pillért. Az egyik egy praktikus technikai megfontolás, ami lehet, hogy áthidalható, de azt gondolom, nagyon bonyolultan és nagyon szofisztikált rendszerben kellene ezt megoldani. Ez pedig az, hogy a közalkalmazott, a köztisztviselő egyik évben még közalkalmazott, másik évben kilép ebből a szektorból, majd megint visszalép, elég nagy az ingázás, az átjárás az egyes rendszerek között. Ennek a nyomon követése a nyugdíjrendszerben valószínűleg feleslegesen terheli vagy bonyolítja az elszámolási rendszert, nehezen követhetővé teszi; pont azt az előnyét csökkenti az új rendszernek, ami az átláthatóságot javítja jelentősen a jelenlegi rendszerhez képest. A másik inkább elvi megfontolás, nevezetesen azt gondolom, méltánytalan lenne az állami alkalmazottak körével szemben, ha őket kizárnánk abból a választási lehetőségből, hogy ők is részt vegyenek a tőkefedezeti pillérben, ők is választhassák ezt a rendszert, ha úgy kalkulálnak és úgy ítélik meg, hogy számukra ez előnyösebb, mint a jelenlegi rendszer.
Itt szeretnék utalni arra a felvetésre is, mert különböző megfogalmazásokban hangzott el részint úgy, hogy ne tegyük kötelezővé az első munkába lépőknek sem, hogy a tőkefedezeti pillérben részt vegyenek; illetve bizonyos ellenzéki pártok fogalmaztak úgy, hogy csak a szabadon választható tőkefedezeti pillért támogatják és nem pedig a kötelező érvényűt. Lehet, hogy nem jól értettem, de én úgy értettem az eddigi vitákból, és akkor ezt a későbbiekben jó lesz pontosítani, hogy nem teljesen ugyanarról a javaslatról van szó. Vannak, akik azt mondják, hogy hiszen létrejött már az önkéntes nyugdíjbiztosítási rendszer, lehet belépni az önkéntes pénztárakba és ezen keresztül részt venni egy tőkefedezeti nyugdíj-előtakarékossági rendszerben, ha valaki erre vállalkozik, ez megteremtette a választható részét mindenki számára a tőkefedezeti pillérnek, míg a mai kötelező rendszer teljes egészében legyen ettől független és teljes egészében az úgynevezett felosztó-kirovó rendszer javított, megreformált változatát jelentse. Ezzel szemben van az a javaslat, amely azt mondja, hogy ne tegyük kötelezővé az első munkába állók számára sem a tőkefedezeti pillér választását, az nem ezt mondja, hiszen ő azt mondja, hogy a kötelező elemen belül, a kötelező részen belül adjuk meg a választási jogot az első munkába állónak is, hogy melyik rendszert választja: a felosztó-kirovó rendszert vagy a tőkefedezeti rendszert. Ezenkívül van még az önkéntesen választható biztosítások, előtakarékosságok rendszere, amelyekről nem szól ez a javaslat.
Amelyik javaslat azt mondja, hogy csak választható formában kerüljön kapcsolatba az ember a tőkefedezeti pillérrel, az azzal érvel, hogy ha állami kényszert alkalmazok valakivel szemben, hogy egy megtakarítási formát válasszon, akkor amögé komoly állami garanciákat kell állítani, mert ha ezt nem teszem, akkor erkölcstelen az a rendszer, amely az állampolgárt olyan megtakarításba kényszeríti, amelynek mondjuk a reálértékét nem tudja garantálni idős korban, hogy azt valóban vissza is fogja kapni.
Itt azonban van egy fontos különbség, amelyre szeretném felhívni a figyelmet. Ez a javaslat, amely a benyújtott törvényjavaslatban van, olyan járulékkal kapcsolatban kötelezi az állampolgárt, illetve bizonyos körét az állampolgároknak, más körének pedig választhatóvá teszi a tőkefedezeti pillérben való részvételt, amely az állampolgár számára eddig nem jelentett pénzt. Nem létező pénzzel, az állampolgár számára nem létező pénzzel vehet részt ebben a tőkefedezeti pillérben. S ez egészen más dolog, mintha az eddigi fizetéséből kötelezném arra, hogy bizonyos részt fordítson kötelező megtakarításra.
Miről van szó? Arról van szó, hogy ma mint munkavállalók, valamennyien fizetjük a nyugdíjbiztosítási járulékot, fizeti utánunk a munkáltató is, de azt most nem veszem figyelembe, hiszen a saját egyéni járulékommal válok részesévé a tőkefedezeti pillérnek. Ma fizetem a nyugdíjjárulékot anélkül, hogy az általam fizetett nyugdíjjárulékra összegszerűen bármiféle garanciát nyújtana nekem az állam.
(15.40)
Ma a nyugdíjjárulékom számomra nem egy általam önként befizetett pénz, számomra meg sem jelenik, csak a fizetési cédulán mintegy levont tétel jelenik meg, nem rendelkezem vele, nem döntök vele szabadon, semmiféle játékterem nincsen ezzel. Az állam kötelezően levonja az én juttatásaimból, és még csak azt sem mondja, hogy ezt az összeget valamikor meg fogom kapni; nemhogy a hozadékáról nem beszél, de arról se beszél, hogy ezt az összeget meg fogom kapni.
Amire a képviselő úr utal, hogy a '75. évi II. törvényben milyen garancia van, az pusztán arról rendelkezik, én ezzel a járulékfizetéssel jogosulttá válok arra, hogy majd valamilyen összegű nyugdíjat kapjak; aminek nincsen konkrét forintösszefüggése azzal, hogy az életem során összesen hány forintot fizettem be, annak az adott évben éppen esedékes hozamokkal növelt összege mennyi lenne, és akkor ezt kellene nekem megkapni. Ez a két dolog nincsen kiszámítható módon összekapcsolva.
Ezzel szemben amikor én szabadon döntök arról, hogy ezzel a pénzzel részt veszek egy tőkefedezeti elemben, és oda befizetem ezt a pénzt, akkor az előttünk lévő törvényjavaslat garanciákat nyújt nekem arra, hogy ezt az összeget nyugdíj formájában meg fogom kapni, és még bizonyos korlátozott mértékű hozamgaranciát is vállal e tekintetben, tehát vannak rá megfogalmazott állami garanciák, amik összegszerűen, forintosítva összekapcsolják az általam befizetett járulékot a később élvezett vagy megkapott nyugdíjjal.
Ami a választási lehetőséget illeti az első munkábaállók kapcsán: én azt gondolom, amellett, hogy ezt a részét itt valóban érdemes lehet újból megfontolni, hogy kötelezem-e az első munkábaállót vagy nem kötelezem, hogy részt vegyen. Miközben meggyőződésem, hogy minden valószínűség szerint jobban jár az első munkábaálló, hogyha ezt a rendszert választja, de lehet, hogy ez egyébként egy liberális álláspont; lehet, hogy nem kell kötelezni a jóra az állampolgárt, ha ő akarja, a számára kedvezőtlenebbet is választhassa majd. A tényleges választási lehetőség ott van, hogy különböző pénztárak között tud választani.
A törvény tehát biztosítani fogja a számára azt, hogy több nyugdíjpénztár működjön a piacon, hogy ezek a nyugdíjpénztárak azonos módszerrel számítsák ki a tevékenységük eredményét, és ezáltal összehasonlíthatóvá váljanak az egyes pénztárak által felmutatott pénzügyi eredmények, teljesítmények; és ez alapján választási lehetőséget biztosít az állampolgárnak, hogy közbeavatkozzon, elvegye onnan a pénzét, áttegye másik pénztárba, hogyha kedvezőbbnek látja, tehát ő maga is aktív részese lehet ennek az előtakarékossági rendszernek, magának is megvan a lehetősége, hogy közbeavatkozzon akkor, ha úgy ítéli meg, hogy az általa megbízott pénztár nem megfelelő gondos gazdája az ő megtakarításainak.
És ne felejtsük el - ami nagyon elfelejtődik a hozzászólásokban -, hogy az állampolgár, a pénztártag a tulajdonosa ezeknek a pénztáraknak, és maga a pénztár az, ami a tulajdonosai érdekében a legelső - hogy úgy mondjam - szakmai szűrőt vagy ellenőrzést végzi, hiszen nem maga a pénztár kezeli a rá bízott vagyont, hanem a pénztár bíz meg vagyonkezelő szervezeteket, amelyek egymással ugyancsak a piacon versenyezve fel tudnak mutatni valamilyen pénzügyi eredményt a tevékenységük során. A pénztár a tagok érdekképviseletében az első szint, amelyik valóban szakmai módon képes mérlegelni, hogy azt az alapkezelőt vagy egy másik alapkezelőt bízzon meg, ő az, aki legelőször közbeavatkozik akkor, ha a pénztártag érdekeit csorbítva látja. Ha úgy tetszik, akkor azt kell mondanom, hogy többszintű garanciarendszer védi az állampolgárt. És ezek alapján mindenképpen azt kell mondanom, hogy nagyobb garancia van vagy lesz, hogyha elfogadja a tisztelt Ház a törvényjavaslatot. Nagyobb garancia lesz a tekintetben, hogy a tőkefedezeti pillérbe befizetett összeget az állampolgár vissza fogja kapni, mint amit a mai garancia jelent a tekintetben, hogy az általunk befizetett nyugdíjjárulékot valóban élvezni fogjuk nyugdíjasként.
Felmerült a mai vitában egy olyan kérdés is, hogy igazából egy ilyen rendszer akkor működik jól - és ezt megintcsak megfontolandó felvetésnek tekintem -, hogyha az országban fejlett tőkepiac működik. Ez persze természetesen így van, hiszen ekkor tudom elvárni azt, hogy valós, választható befektetési alternatívák legyenek, és a vagyonkezelők ne legyenek bekényszerítve egytípusú vagyonfelhasználásba, vagyonkezelésbe, hiszen akkor nem nagyon különbözne a helyzetük a mostani monopol pénzkezelőtől. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ilyen szempontból is megfelelő pillanatban tesz javaslatot a kormányzat a nyugdíjreformra. Hiszen emlékezzünk rá, hogy a tavalyi év őszén fogadta el az Országgyűlés az értékpapírtörvényt, ami többek között jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság értékpapíro-sodjon; a 200 millió forintnál nagyobb mértékű kibocsátást megvalósító gazdasági társaságok számára kötelező érvénnyel írja elő, hogy kezdeményezniük kell a papírjaik tőzsdére való bevezetését, ami azt jelenti, hogy feltehetően ennek a folyamatnak az eredményeképpen a magyar gazdaság értékpapírosodottsága a következő években jelentős mértékben fog előrehaladni, bővülni. Miközben tehát növekednek a tőkefedezeti pillérben felhalmozott megtakarítások, aközben ezzel azonos mértékben, de hitem szerint talán gyorsabb ütemben - az első időszakban mindenképpen, aztán későbbre nem merek jósolni - nő a magyar gazdaság értékpapírosodottsága, ami valóságos választási lehetőséget kínál az egyes alapkezelőknek.
Még egy dologra szeretnék utalni: természetesen a vitákban állandóan visszatérő elem az, van-e vagy nincsen tényleges gazdaságélénkítő hatása annak, hogy a tőkefedezeti pillérben megtakarítások halmozódnak fel. A fő állításom ezzel kapcsolatban - és látom, hogy az időm végére értem -, hogy olyan értelemben nincsen gazdaságélénkítő hatása, hogy ez váltaná ki a gazdasági növekedést, és nem is várjuk tőle, hogy önmagában a tőkefedezeti pillér gazdaságélénkítő hatású legyen. Amit várok tőle, az az, hogy egy olyan intézményrendszert hoz létre, amelyik a megtakarítási struktúrát átalakítja a gazdaságban, amelyik rövid távú megtakarításokat egy intézményrendszeren keresztül hosszú távú megtakarításokká alakít. Ezért egy egyébként a növekedésnek kedvező gazdasági környezetben megfelelő finanszírozási forrást képest biztosítani a hosszú távú hitelszükségletet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) vagy hiteleket igénylő beruházások számára, és ezáltal közvetett módon hozzájárul a gazdasági növekedéshez.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
