DR. GÁSPÁR MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Juhász Pál szabaddemokrata képviselő úr a felszólalását a jobb- és baloldalról szóló eszmefuttatásával kezdte. Ehhez szeretnék röviden hozzászólni annyiban, hogy a felszólalásában e tekintetben a problémát abban látom, hogy ő annál jobboldalibbnak tart egy programot, minél kevesebb benne a szociális szempont, vagyis a szélsőségesen liberális piacgazdaságot azonosítja a jobboldalisággal. Ezzel szemben én jobboldaliságnak ma egy olyan piacgazdaságot tartok, amelyen belül érvényesül a társadalmi és szociális igazságosság, a szolidaritás, érvényesülnek a nemzeti érdekek és a nemzeti szempontok, vagyis a valódi szociális piacgazdaságot tartom jobboldalinak, úgy, ahogy azt Ludwig Erhard bajor kereszténydemokrata politikus annak idején megalkotta és kitalálta.
Tisztelt Országgyűlés! A kormányzatnak a nyugdíjrendszerre vonatkozó előterjesztése a jelenlegi rendszer gyökeres megváltoztatására irányul. Az előterjesztésből azonban nem derül ki egyértelműen, hogy pontosan milyen problémákat akar megoldani a nyugdíjreform.
A jelenlegi nyugdíjrendszer súlyos problémái több okra vezethetők vissza. Az egyik ok a népesedési helyzet egyre kritikusabb volta, vagyis az, hogy a nyugdíjba menőket egyre kisebb mértékben tudják csak pótolni a fiatalabb korosztályok, és ez hosszabb távra tragikus mértékben lerontja az aktívkorúak és a nyugdíjaskorúak közötti arányt. 1989-től kezdődően máig több mint egymillióval csökkent a járulékfizető személyek száma, és ez óriási forráshiányt okoz a társadalombiztosításnak.
A másik ok a gazdasági szerkezetváltozás, amelynek során nagy tömegek válnak munkavállalóból önfoglalkoztatottakká, és emiatt újabb nagyszámú személy járulékbefizetésétől esik el a társadalombiztosítás. Mindehhez járul a hosszan tartó gazdasági válság, amely a járulékbefizetések reálértékét tovább csökkenti.
A nyugdíjrendszer jelenlegi súlyos problémái tehát több okra is visszavezethetők, amelyeket érdemben kell orvosolni, hiszen enélkül a nyugdíjrendszer valódi, pozitív reformját nem lehet megvalósítani. A kormányzati előterjesztés azonban az említett súlyos problémákat nem oldja meg, ugyanis az általa javasolt megoldás, a magánnyugdíjpénztárak bevezetése önmagában semmilyen problémát nem old meg.
Teljesen tisztázatlan, hogy az új rendszerre történő áttérés költségeinek mi lesz a fedezete, vagyis honnan fogják pótolni a felosztó-kirovó rendszernél jelentkező forráshiányt. Ha az új nyugdíjpénztárak forrásait használják fel erre a célra, akkor a nyugdíjpénztáraknál lévő források nem a beruházásokat és a tőkepiacokat fogják élénkíteni, ahogy ígérik. Ha a forráshiányt adóemelésből vagy más költségvetési forrásból akarják pótolni, akkor még tovább fog nőni a társadalom anyagi terhelése. Ha hitelfelvételből történne a pótlás, akkor pedig még jobban eladósodik az ország.
Nem világosak az előterjesztésből a nyugdíjalapoknál keletkező források befektetési lehetőségei sem. Ha azokat külföldön is be lehet fektetni, akkor azt a hazai beruházások fogják megsínyleni, és a hazai tőkepiac nem fog élénkülni.
Rendkívül elhibázottnak tartjuk, hogy a tervezett nyugdíjrendszer elsősorban a magasabb jövedelműeknek és a gyermekteleneknek kedvező, a gyermekes nők helyzetét pedig még tovább rontja.
Sajnos, az előterjesztés nem tartalmaz igazán komoly és alapos háttérszámításokat sem, pedig egy ilyen hatalmas horderejű kérdés esetén ez igazán elvárható lenne. Egy olyan nyugdíjreform esetén, amely hosszú évtizedekre jelent elkötelezettséget az egész társadalom számára, csak rendkívül megalapozott és kiérlelt döntésnek lehet helye, sietségnek semmiképpen.
Javasoljuk tehát, hogy a kormányzat vonja vissza az előterjesztést, és egy alapos, háttérszámításokkal ellátott, kiérlelt nyugdíjreform-koncepciót nyújtson be az Országgyűlésnek.
(10.50)
A magánnyugdíjpénztárak kötelezővé tételét egyébként alkotmányossági szempontból is aggályosnak tartjuk, hiszen magánszolgáltatás igénybevételére törvénnyel kötelezni igencsak megkérdőjelezhető.
Előreláthatólag az előterjesztésben foglalt koncepció lényegében véve csak a nyugdíjalapokat kezelő pénzintézetek számára lesz előnyös. Egy olyan reformnak azonban, amely az egész társadalom érdekét kell hogy szolgálja, ez nem lehet a célja. Nyilvánvaló tehát, hogy a kormányzati koncepció nem tudja elérni a kívánt célt, vagyis a nyugdíjrendszer hosszú távú stabilitását és ezzel az egész társadalom javát. Ahelyett, hogy ösztönözné a gyermekáldást, kifejezetten bünteti, nem szolgálja tehát a drámai népesedési helyzet javulását, gazdasági hatásai pedig kiszámíthatatlanok. Ugyanakkor a társadalombiztosítási rendszer mély válsága valóban igényli e rendszer érdemi reformját, egy méltányos nyugdíjrendszer kialakítását.
Az úgynevezett szocialista rendszer bukását egyidejűleg súlyos gazdasági-társadalmi válság kísérte. A termelés visszaesése, az életszínvonal csökkenése, a hirtelen munkanélküliség, a szélsőséges jövedelmi különbségek valóban szükségessé teszik a jóléti szociális rendszer átalakítását, reformját. A kilencvenes évek elejének helyes irányban tett, de erőtlen lépéseit az utóbbi két évben - az MSZP-SZDSZ kormányzása alatt - végig nem gondolt és az ország jövője szempontjából kifejezetten káros intézkedések követték.
A nyugdíjrendszer átalakítása tekintetében két koncepció: a kormányé - amely valójában a Pénzügyminisztériumé és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzaté - kapott nyilvánosságot. Véleményünk szerint mindkét koncepció elsősorban csak a gazdasági problémákra koncentrál, azt is szűken értelmezve, leegyszerűsítve a kérdést a járulékfizetési fegyelemre. Álláspontunk szerint azonban a demográfiai válság legalább ilyen jelentőségű, hiszen ha kellő számú fiatal generáció lépne a nyugdíjba vonulók helyébe, akkor a járulékbefizetések nem csökkennének, s így nem lenne ilyen óriási a probléma. Meg kell tehát találni azt a helyes nyugdíjrendszert, amely mind a gazdasági, mind pedig a demográfiai kihívásra helyes választ ad.
A mai magyar társadalomban a gyermekáldás eredményeképpen a családok életszínvonala csökken, éppen ezért a népszaporulat csökkenésének lehetünk tanúi. Mind az adó-, mind a társadalombiztosítási rendszer az egyes egyéneket mint a családtól és a családi szociális helyzettől teljesen független egyéneket kezeli. Ezért e rendszerek a gyermekes családoktól csoportosítanak át jövedelmeket a gyermektelenek irányába, ami mind a társadalmi és szociális igazságosságnak, méltányosságnak, mind pedig a gazdasági racionalitásnak ellentmond.
A helyes nyugdíjreform álláspontunk szerint három elemből állna. Az egyik elemnél alapul lehetne venni a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat javaslatát, azaz a társadalmi szolidaritást, amely az egyes generációk közötti jövedelemátcsoportosítást tartalmazza. A másik elemnél ki lehetne indulni a Pénzügyminisztérium javaslatából, amely szerint az egyén aktív korában a nyugdíjas korára egyéni céllal takarékoskodik, s ezért az egyént a nyugdíjjárulék befizetésére ösztönzi. A nyugdíjrendszer harmadik eleme pedig a szülők részére érdekeltséget teremtene gyermekeik felnevelésére, hiszen időskori anyagi biztonságuk függene az általuk felnevelt gyermekek számától és a gyermekek által befizetett nyugdíjjáruléktól is. Az e három elemből álló nyugdíjrendszer összhangban lenne a szociális piacgazdaság értékrendjével, és megfelelne a szolidaritás és a szubszidiaritás elvének is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem