DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Én azt gondolom, hogy lehet, hogy félrevezető volt: én nem azt mondtam, hogy megfeledkeztek róla; én azt mondtam, hogy időnként másként próbálják beállítani. Én tehát azt mondom, hogy igenis fontos dolog az, hogy a kormány beterjesztett javaslatában, a miniszteri hozzászólásban, államtitkári véleményekben elhangzott az, hogy igen, a költségvetés ezt a fajta kiesést vállalja.
Abba a vitába én nem szeretnék belemenni, hogy hány milliárd forint ez a kiesés. Hiszen itt léteznek ilyen, olyan, amolyan számítások. Én azt gondolom, hogy egy koherens számítás létezik számunkra, amely kezdetétől végéig nekünk bemutatta. Én még egy ilyen számítást nem ismerek. Léteznek részekre vonatkozó számok, amit valaki valahonnan kiszámolt, amit nem lehet tudni, de azt gondolom, hogy képviselőtársammal együtt ott voltunk egy olyan konferencián, ahol előző napi vagy előző éjszakai ötletek alapján elhangzottak olyan számok is, amelyek ezektől a számoktól eltérnek, sőt még egy ajánlat is elhangzott, hogy ha ezt a számot, azaz a 60 milliárd forintot/év odaadjuk a jelenleg működő rendszernek, akkor minden rendben lesz Magyarországon. Azt gondolom, hogy ilyenfajta ötleteket, ilyenfajta véleményeket nem kellene ugyanazon a rangon illetnünk egymással a vitánkban, mint amellyel egy komplett számítási sort lehet értékelni.
A másik dolog: éppen azt tettük, amit képviselőtársam hiányolt. Értékeltük a statisztikákat; értékeltük azokat a prognózisokat, amelyek rendelkezésünkre álltak; értékeltük a demográfiai prognózisokat; értékeltük a gazdaságra vonatkozó lehetséges statisztikákat. Ez alapján lehet megítélésünk szerint ezeket a következtetéseket levonni. De szerintem képviselőtársam is levonta ugyanezt a következtetést, hiszen kimondta hozzászólásában azt, hogy a nyugdíjjal valamit tenni kell, ez biztosnak látszik.
(9.30)
Tehát ebből - azt gondolom - egy következtetést vontunk le. Az egy más kérdés, hogy a megoldás módszereiben lehetnek közöttünk viták, de megítélésem szerint ebben jó, ha egyetértünk. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem