MIKLÓS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eljöttem meghallgatni a Fidesz érveit, de ma is csak ugyanazt hallottam kicsit kibővített formában, mint a múltkor Selmeczi Gabriella képviselő asszony hozzászólásában. Semmi újat, semmi érvet igazából itt felsorakoztatni nem nagyon tudott.
Azok a példái pedig, amik persze ügyesen el vannak helyezve a beszédben, akár a háztartás analógiája, azt a látszatot keltik és azt az érzést ébreszthetik a választópolgárokban, hogy ők ebben nagyon rosszul járnak. Noha egyébként a képviselő asszony csak egy hasonlat kedvéért vett egy háztartásbeli példát.
Egyébként más példákkal is egészen érthetetlen érvrendszert, ok-okozati összefüggéseket kapcsol össze, amikor a családi támogatások átalakításának rendszerét összefüggésbe hozza az abortuszok számának növekedésével, és elfelejti azt mondani, hogy a családi pótlékból, mondjuk, a jogosultaknak csak a 12 százaléka esett ki, egyébként 88 százaléka a rendszerben van. Mintha attól függne az abortuszok számának növekedése, hogy egyébként a társadalom legjobb anyagi helyzetben lévő rétege kap-e családi pótlékot vagy nem. (Dr. Pusztai Erzsébet: Gyesről, gyedről is szó volt.) De a kórházi ágyszámcsökkentést is példaként hozza, ahol nyilvánvalóan nem a költség olyan értelmű csökkentése volt a cél, hogy a gyógyító munkától vonjuk el a pénzt, hanem az intézkedés azt szolgálta, hogy valóban a fő funkcióra, a gyógyító munkára lehessen a forrásokat fordítani és ne épületfűtésre, festésre, fenntartásra és adminisztratív költségekre. De egyébként a Fidesz legújabb javaslatai is hasonlóak. Hogy egy példát mondjak, az iparűzési adó módosítására benyújtott önálló indítványuk, amely hozzáadott értéktípusú adóvá kívánja ezt tenni, mondjuk, azt szolgálná hosszú távon, hogy Magyarországra az alacsony hozzáadott érték tartalmú termékek termelése települne. Ezen el kell gondolkodni, hogy vajon ez hosszú távon Magyarország és a magyar gazdaság érdekeit szolgálja-e. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem