SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Az MSZP-SZDSZ-kormány által benyújtott törvénycsomag, ez a törvényjavaslat számomra még mindig azt jelenti, hogy az országban minden rétegnek bizonytalanságot fog hozni a jövőben. Ezen állításomat, amelyet már a múlt héten is elmondtam, idáig senki nem cáfolta.
Miért mondom azt, hogy ez a reformcsomag, ez a törvényjavaslat bizonytalanságot fog okozni? Miről szól a kötelezően bevezetett tőkefedezeti rendszer? A kötelezően bevezetett tőkefedezeti rendszer semmi másról nem szól, mint arról, hogy a most fizetett járulékok egy részét kötelezően, egy tőkefedezeti számlára kell befizetni. Ennek az lesz a következménye, hogy ez az összeg nem a nyugdíjkasszába fog befolyni, hanem egy másik számlára.
Azt tudjuk, hogy a jelenlegi felosztó-kirovó rendszerben megjelenő pénzösszegek is - melyeket most befizetünk járulék formájában - alig elegendőek arra, hogy kifizessük a nyugdíjasok nyugdíját, hogy nyugdíjemeléseket hajtsunk végre. Akkor mi fog történni, mi lesz a következménye, ha ebből a kasszából, a nyugdíjkasszából most elvonunk egy bizonyos összeget? Hiány fog keletkezni, ezt mindenki meg tudja mondani. Mit mond erre a kormány? Semmi probléma, ezt a nyugdíjkasszában keletkezett hiányt az állami költségvetés majd pótolja. De az állami költségvetésbe hogy fog befolyni ez az összeg?
Egy egyszerűen érthető háztartási példával próbáltam érzékeltetni azt, hogy mi az óriási pénzügyi, költségvetési veszélye ennek a javaslatnak. Ez a példa pedig az volt, hogy az állami költségvetés helyzetét összehasonlítottam egy háztartás helyzetével. Azt mondom, hogy egy házaspár keres havonta mondjuk 50 000 forintot, ennyi a jövedelmük. Ez a bizonyos 50 000 forint pontosan arra elegendő, hogy megéljenek. Hónap elején megkapják ezt az 50 000 forintot, a hónap végére el is költik, mert kifizetik belőle a közterheket, vesznek rajta élelmiszert. Úgy dönt ez a házaspár - mondjuk legyen egy középkorú vagy akár fiatal házaspár -, hogy gondol öreg napjaira, takarékoskodik, és minden hónapban befizet 10 000 forintot egy számlára. Ez a törvényjavaslatban nem más, mint a tőkefedezeti számla. Azt mondja, hogy majd ha nyugdíjba megy, akkor ezt a befizetett összeget és annak kamatait vissza fogja kapni, és akkor boldog, békés, öreg- és nyugdíjaskora lesz. De ahhoz, hogy jelenleg meg tudjon élni, hiányozni fog neki ez a 10 000 forint, amit minden hónapban befizet - gondolva öreg napjaira -, ezért hónapról hónapra kénytelen felvenni 10 000 forint kölcsönt. Azt megjósolhatjuk, hogy azután a 10 000 forint után, amit kénytelen felvenni hónapról hónapra, jóval magasabb kamatot kell kifizetnie, mint amekkorát majd valamikor öregkorára kap. Illetve a háztartásában folyamatosan egyre nagyobb hiány fog keletkezni, hiszen ezt az összeget törleszteni kell, és a felvett összeg után - a 10 000 forint után - kamatokat kell fizetni, tehát jó, ha öregkorára megmarad a háza, lakása ennek a házaspárnak. A kérdés tehát továbbra is megvan: milyen módon lehet finanszírozni ezt az átmenetet?
Mi következik ebből a nyugdíjreform-tervezetből? Miért mondjuk azt, hogy bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot fog okozni ez a csomag? Először is abból a példából, amit az előbb felvezettem, adódik a kérdés, hogy mi lesz a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíjával. Véleményünk szerint veszélyben vannak a jelenlegi nyugdíjak. Tudjuk, hogy a kormány a jövő évre fantasztikus mértékű emelést ígért be a nyugdíjasok számára. Nézzük meg, mekkora is lesz valójában ez az emelés! Ez az ígéret semmi mást nem jelent, mint a jelenleg is hatályos és érvényes törvények betartását, amely megmondja - törvény mondja meg -, hogy a nettó bérkiáramlás összegének megfelelően kell emelni a nyugdíjakat. Ez tehát semmiféle újat nem jelent a jövő évben a nyugdíjasok számára, semmiféle plusz jót, plusz emelést nem jelent.
Illetve van még egy megjegyzésem a nyugdíjakhoz és a nyugdíjemeléshez. Ez pedig az, hogy a benyújtott törvénycsomag ez olyan új típusú nyugdíjemelési szisztémát - a svájci szisztémát - hozza be, amely jövőjét tekintve rosszabb helyzetet fog okozni és eredményezni, mint a jelenlegi helyzet. Egyébként, ha nyugdíjemelésről és ígérgetésekről van szó - ezt is elmondtam már önöknek -, kérdezzék meg nyugodtan az egészségügyi dolgozókat, hogy a beígért béremelés hány százalékát milyen módon kapták meg.
Mi a helyzet a középkorú generációval? Mi a helyzet azokkal, akik még nem nyugdíjasok, de pár éven belül nyugdíjba fognak lépni? Ha alaposan elolvassuk ezt az előterjesztést, akkor azt tapasztaljuk, hogy ha ez a generáció úgy dönt, hogy átlép a vegyes rendszerbe, akkor a megszerzett jogosultságainak egy részét elveszíti. Olvassák el, képviselőtársaim! Mindannyian tudják, mindannyian ismerik az előterjesztést. Csak erről senki nem beszél. Ha tehát úgy dönt egy középkorú állampolgár, hogy átlép a vegyes rendszerbe, akkor a szerzett jogok egy részét el fogja veszíteni.
Mi a helyzet a fiatal generációval? Véleményünk szerint a fiatal generáció, a fiatalok vagy a most munkába lépők duplán fogják megfizet a majd egykori nyugdíjukat. Hiszen ahhoz, hogy a költségvetési űrt, lyukat valamilyen módon be lehessen tölteni, a következő várható, illetve a kérdést is felteszem, hogy melyik módszert fogják önök választani: az egyik az, hogy bújtatott módon, de adót emelnek; a másik megoldás az, hogy járulékot emelnek; a harmadik megoldás az, hogy erősen inflálják a forintot, tehát ez a javaslat inflációt gerjeszt; a negyedik megoldás pedig az, hogy a jelenleg és a közeljövőben nyugdíjba lépők nyugdíjának értéke erőteljesen csökkenni fog. Vajon melyik variációt fogják önök választani? Vagy akár több variáció fog életbe lépni? Tehát azt mondjuk, hogy a mostani fiatalok ennek a reformnak az árát duplán fogják kifizetni.
Az előterjesztés nem tagadja, hogy a középkorúak akár rosszabbul is járhatnak ezzel az új megoldással. Az előterjesztésben az indoklásban még az is olvasható, hogy akik bizton jól járnak, azok a most munkába lépő, magas keresettel rendelkező fiatalok. Kíváncsi vagyok, hogy aki most munkába lép, hosszú évek után vajon mire számíthat, visszakapja-e azt a pénzösszeget, amit befizetett. Mennyi lesz az értéke, mennyi lesz a hozama ennek az összegnek? Ki tudja ezt garantálni? Mennyi a biztosság, a bizonyosság ebben a rendszerben?
Egy mondatban hadd reagáljak az egyik MSZP-s képviselőtársam azon mondatára, amely úgy szólt, hogy a kötelező jelleg adja e rendszer biztosságát, az, hogy kötelező jelleggel kell befizetni a kötelező tőkefedezeti rendszerbe, fogja majd adni e rendszer biztosságát. Felhívnám a figyelmet, hogy egy tőkefedezeti rendszer kiszámíthatóságát és biztosságát nem ez a kötelező jelleg adja, hanem a gazdaság állapota, a demográfiai mutatók, a munkaerő piaca, az, hogy mekkora a munkanélküliség, mekkorák a fizetések, mekkora a feketegazdaság, mekkora a szürkegazdaság és így tovább.
(11.30)
Ezek a szempontok, ezek a tényezők azok, amelyek egy tőkefedezeti rendszer eredményességét biztosíthatják.
S ha már itt tartunk, akkor fel lehet tenni azokat a kérdéseket is, hogy milyen elképzelése, milyen programja van a kormánynak arra, hogy a tőkefedezeti rendszer eredményességét úgy biztosítsa, hogy csökkenjen a munkanélküliség folyamatosan - ne átmenetileg, kis hullámokban, hanem csökkenjen -, növekedjenek, javuljanak a gazdasági mutatók, s ami nagyon lényeges és hosszú távra szól: a demográfiai mutatók. Ha demográfiáról, demográfiai helyzetről beszélünk, akkor nem lehet négyéves ciklusban, négyéves kormányzati ciklusban gondolkodni. A demográfiai helyzet egyik sajátossága az, hogy 20-25-30 évre előre kell gondolkodni.
Itt egy kis kitérőt muszáj tennem, mert az a kormány, amely a családtámogatások rendszerét szétveri, és ehelyett semmi mást, semmi újat, semmi jót nem kínál, az a kormány, amely az anyasági juttatásokat megkurtítja, és az a kormány, amelynek idején ezeknek az intézkedéseknek az a következményük, hogy egyrészről drasztikusan nő az abortuszok száma, másrészről pedig csökken a gyermekvállalás, harmadrészről pedig a lakosság száma évről évre egyre inkább fogy, az vajon gondol-e arra, hogy ezzel is megteremti és aláássa a nyugdíjrendszer csődjét.
Szeretném felhívni a kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy ne beszéljenek el az ellenzéki képviselők érvei mellett, próbálják azokat érdemben meghallgatni. Félek attól, hogy újra és újra - amint ezt az elmúlt három év bizonyította - nem találnak ezek az érvek meghallgatásra. Hadd mondjak egy-két példát arra, miért gondolom azt, hogy önök nem hallgatják érdemben, és nem veszik figyelembe az ellenzék érveit, sok esetben a szakma és a civil szervezetek érveit.
Nézzük például a kórházi ágyszámcsökkentést. Amikor meghallottuk ennek hírét, és olvastuk az előterjesztést, akkor pontról pontra elmondtuk, hogy miért rossz a kormánynak, a kormánykoalíciónak ez a javaslata. Próbáltuk önöknek bizonyítani, hogy a kórházi ágyszámcsökkentés nem jelent reformot az egészségügyben, a kórházi ágyszámcsökkentés nem fog megtakarítást hozni a szakmában. Mára bebizonyosodott, az érdekeltek, a kormány képviselői be is vallották, hogy igen, a kórházi ágyszámcsökkentés nem hozott megtakarítást, nem jelentett igazi megoldást.
De elmondhatnám a kórház-konszolidáció példáját is, amikor sok esetben mindannyian felhívtuk arra a figyelmet, hogy kórházak csődje várható. Sajnos bekövetkezett. Nagyon sok kórház, vidéki, fővárosi kórház csődbe került. Emlékezzünk vissza, hogy egy, illetve két nagy beszállító cég meg is tagadta a beszállításokat, és a kórházak sok esetben abba a helyzetbe kerültek, ha valami úton-módon a beszállítók nem lesznek kifizetve, akkor nem lesz gyógyszer, kötszer és így tovább a kórházakban.
Mi történt ekkor? Létrehoztak önök egy úgynevezett konszolidációs alapot. Erre azt mondta az ellenzék, hogy a konszolidációs alap tűzoltásra jó, de az eredeti problémák megmaradtak, újra kórházcsődöknek nézünk elébe. A heti sajtóban olvashatjuk, hogy sajnos ez újra bekövetkezett.
S akkor ne is szóljak a társadalombiztosítási önkormányzatokról, ahol igen heves, igen éles vitában próbáltuk önöket meggyőzni arról, hogy igazi társadalombiztosítási önkormányzatokat ilyen módon létrehozni nem lehet. S itt hadd reagáljak Szász Domokos képviselő úr egy mondatára. Ön azt mondta, hogy nincs nyilvántartás a társadalombiztosításban, nincsenek egyéni számlák. Ezért tudnunk kell azt, hogy 1988 óta kellene hogy legyen ilyen egyéni nyilvántartás, kellene hogy legyen egyéni számla a társadalombiztosításon belül.
Azt mondta ön, hogy ezért a társadalombiztosítás a felelős, hogy vagy nincs ilyen, vagy nincs megfelelő nyilvántartás. Ha a társadalombiztosítás a felelős... - ki felügyeli a társadalombiztosítást, a társadalombiztosítási alapokat? Azok az önkormányzatok, amelyek léte most be lett betonozva, ami még nem is lenne tragédia. Hanem a tragédia az, hogy a delegálás intézményével visszajöhetnek azok a képviselők, akik ezt az állapotot fenntartották, ezt a helyzetet létrehozták. Tehát itt is tetten érhető az, hogy nem következetes a kormány, nem gondolja végig azt, hogy döntéseinek mi lesz a következménye.
Hadd szóljak egypár szót arról is, hogy véleményünk szerint van más megoldás, van jobb megoldás. Emlékezzünk vissza, hogy 1991-ben az előző parlament egy olyan országgyűlési határozatot fogadott el, amely egy más típusú nyugdíjreformról szól, más típusú reformról szól. Ezt a határozatot az akkori parlament több mit 80 százalékkal elfogadta. Ezt a határozatot, amely a társadalombiztosítás megújításáról szólt, az MSZP és az SZDSZ képviselői is elfogadták. Ez a javaslat a hárompillérű nyugdíjrendszer bevezetéséről szólt.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt programjában és elképzeléseiben is ez a bizonyos hárompillérű nyugdíjrendszer szerepel. Ennek a mai nyugdíjrendszernek több hibája van. Ezeket a hibákat próbálja meg ez a hárompillérű nyugdíjrendszer-javaslat - amely a részünkről is megvan, sőt a még hatályon kívül nem helyezett országgyűlési határozat is erről szól - javítani.
Létre kell hozni első lépcsőben az állampolgári alapnyugdíj intézményét. Ezt adóból lehetne finanszírozni. Ez a bizonyos alapnyugdíj jövedelmet, nyugdíjat biztosítana azoknak az állampolgároknak a számára is, akik egyébként nem szereztek nyugdíjjogosultságot. Ezzel az a 100-200 ezer időskorú ember, akinek a rendszer mai hibája miatt ma sincs nyugdíja, végre stabil ellátáshoz jutna.
A második lépcső lenne egy úgynevezett munkanyugdíj. Ezen a második pilléren belül lehetne kiküszöbölni azokat az igazságtalanságokat, amelyek a mai rendszert jellemzik. A jelenlegi rendszerben a havi átlagkereset - tudjuk - degresszíven, azaz csökkenő mértékben számít be a nyugdíjba, amikor figyelembe veszik a nyugdíjat. Ráadásul ez a táblázat, amely alapján ezt a nyugdíjat kiszámítják, nem követi a most már kétszámjegyű inflációt sem. Ennek következtében az újonnan megállapított nyugdíjak értéke évről évre kevesebb. Ezt mi, a Fidesz-Magyar Polgári Párt fokozatosan fel kívánja váltani egy nyugdíj- és járulékplafonra épülő rendszerrel.
A másik probléma, hogy a jelenlegi rendszerben a kiszámított havi átlagkeresetből a szolgálati időhöz igazodó nyugdíjskála segítségével számítják ki a tényleges nyugdíjat. Ez azt jelenti, hogy a ledolgozott évek arányában változik a nyugdíj értéke. Ez a skála viszont azokat kedvezményezi, akik keveset dolgoztak, és bünteti azokat, akik hosszabb ideje dolgoznak. Ezzel szemben mi azt javasoljuk, hogy ez a bizonyos nyugdíjskála legyen lineáris. Tehát ez azt jelenti, hogy minden egyes év egyformán kerüljön beszámításra az egykori, a jövőbeni nyugdíjba. Meglátásunk szerint közelíteni kellene egymáshoz a nyugdíjpénztárak és egyéb nyugdíjbiztosítók kedvezményeit és a működésük biztonsági garanciáit.
A harmadik pillér lenne a magánpénztárak rendszere, amely már most is működik, csak nem kötelező jelleggel. Ezek a magánpénztárak hónapról hónapra, évről évre egyre több állampolgárt tudnak megnyerni maguknak, még akkor is, ha tudjuk, hogy milyen a gazdaság helyzete, és még akkor is, ha tudjuk, hogy a kereseteknek, a jövedelmeknek az értéke javarészben, tehát a lakosság tekintélyes részénél csökken; még akkor is léteznek ezek a nyugdíjpénztárak, még akkor is használják ezeket az állampolgárok, bíznak bennük, reménykednek, és fizetnek ezekbe a magánpénztárakba.
Tehát azt mondjuk, hogy ezeknek a magánpénztáraknak - amelyek most önkéntes jelleggel megvannak a rendszerben, és önkéntes jelleggel működnek - a működését kellene segíteni, és az állampolgárokat például további adókedvezmények formájában ösztönözni arra, hogy megtakarításokat érjenek el.
(11.40)
Véleményem szerint a kötelező jelleggel létrehozott tőkefedezeti pénztár nem jelent ösztönzést az állampolgároknak. Nem jelent igazi ösztönzést, és igazából ennek a rendszerben a behozatala nem jelent megoldást az iszonyatos mértékű feketegazdaságra sem. Hiszen ha valaki azt mondja, hogy maradok a feketegazdaságban, és az így megtakarított jövedelmemet sokkal eredményesebben be fogom tudni fektetni, akkor sajnos nem fogja azt mondani, hogy inkább bevallom a jövedelmemet, és a - szerintem igazából most még kiszámíthatatlan - tőkefedezeti pénztárakba fektetem be. Azt fogja mondani ez a munkaadó vagy munkavállaló - teljesen mindegy, hogy kiről van szó -, hogy most tudom azt, hogy milyen befektetések vannak, most tudom azt, hogy a feketegazdaságban megkeresett pénzeimet milyen módon, hogyan, milyen biztonsággal be fogom fektetni. Véleményem szerint, aki a fekete-, illetve a szürkegazdaságban mozog, ezt a variációt fogja választani, nem pedig a kötelező tőkefedezeti rendszert. Tehát szerintem nem fog ösztönözni a járulékelkerülésre a kötelező tőkefedezeti rendszer.
Kérem önöket, hogy gondolják ezt meg, és egyéb megoldásokat - amelyeket sokszor más módon javasoltunk - vezessenek inkább be, és egyéb megoldásokon gondolkozzanak annak érdekében, hogy ez az iszonyatos mértékű, állítólag 40 százalékos feketegazdaság egy picit olvadjon.
A végén szeretnék még reagálni arra az elhangzott megállapításra, amely a pénzügyminiszter úr szájából hangzott el az expozéban. Ez pedig az volt, hogy integrációs törekvéseinket is segíti ez a reform.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi az Európai Unióba szeretnénk belépni, ezt jelenti az integrációs törekvés bizonyos szempontból. Svájcot leszámítva, amely nem is tagja az EU-nak, és ha jól tudom, nem is szándékozik belépni, az európai uniós tagországokban nincs ilyen kötelező tőkefedezeti rendszer, amelyet önök javasolnak.
Tehát ha az Európai Unió országairól beszélünk, és integrációs törekvésekről beszélünk, akkor csodálkozom azon, hogy önök nem egy európai típusú nyugdíjreformot terjesztettek a Magyar Országgyűlés elé, hanem inkább egy dél-amerikai típusú nyugdíjrendszert. (Csóti György: Így van!) Itt csak egy halvány kérdésem van: amikor Szász Domokos képviselőtársunk Amerikáról beszélt - hogy már itt van Amerika, és Amerikát szeretne -, akkor ugye nem Dél-Amerikára gondolt; mert ez a nyugdíjreform semmi másról nem szólt, mint például a chilei rendszer Magyarországra való behozataláról - így van!
Nézzük meg a chilei rendszert, hogy mi az alapvető jellegzetessége, milyen tanulságokat és következtetéseket lehet levonni a chilei rendszerből! Amikor Chilében bevezették a kötelező tőkefedezeti rendszert, akkor ott nem volt ekkora a nyugdíjasok aránya a társadalomban, mint Magyarországon. Jóval magasabb volt az aktív keresők aránya, amikor Chilében ezt a rendszert bevezették. Másodszor: amikor Chilében bevezették ezt a kötelező tőkefedezeti rendszert, akkor ott ezt egy virágzó gazdasági helyzetben tették meg; többek között a rézbányászatból kifolyólag virágzott a chilei gazdaság és ebben a helyzetben vezették be ezt a bizonyos tőkefedezeti rendszer.
Mi a helyzet most, jó pár évvel a Chilében történt bevezetés után? A legutolsó adataim szerint jelenleg ezeknek a pénztáraknak egy része tönkrement, méghozzá három nagy pénztár tönkrement. Ez azt jelenti, hogy Chilében nagyon sok állampolgár most azzal néz szembe, hogy nincs nyugdíja. A legutolsó adat, amit olvastam a Chilében bevezetett rendszerről - amelyet önök is be akarnak vezetni -: a legutóbbi ismert hozam mínusz 2,5 százalék volt. Ha Európába megyünk, akkor miért is akarunk egy ilyen dél-amerikai típusú rendszert bevezetni?
Továbbra is felteszem a kérdéseimet: miért tért el az MSZP-SZDSZ-kormány az egykor nagyon nagy többséggel elfogadott országgyűlési határozattól, amely nem gerjesztett volna ekkora költségvetési hiányt, amely sokkal kiszámíthatóbb lett volna, amely sokkal igazságosabb nyugdíjrendszert hozott volna be? Ki fizeti az átmenet költségeit? Hány milliárd forint az átmenet költsége? Hogyan fizetjük majd meg az átmenet költségét? Adót emelnek? Járulékot emelnek? Nyugdíjakat csökkentenek? Vagy akár mind a három be fog következni? Mi értelme van annak, hogy önök egy olyan rendszert erőltetnek rá Magyarországra, amely alapjaiban fel fogja forgatni a költségvetést? Milyen módon fogja ez a rendszer élénkíteni a tőkepiacot? Kinek jó ez? Milyen rétegnek? Ezekre a kérdésekre a mai napig nem kaptunk még meggyőző választ, igazából szakmai érveket nem hallottunk ezekre a kérdésekre.
Zárszóként végül még egy mondat: Németországban is fontolgatták azt, hogy bevezessék a kötelező tőkefedezeti rendszert, ezt azonban elvetették, még egy olyan erős gazdaságban is, mint a német gazdaság, arra való hivatkozással, hogy félnek, szétveri a költségvetést.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiból.)
