SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Kedves Képviselőtársaim! Örülök, hogy szakmaira fordult a vita a legutóbbi kétperces hozzászólással. Ezzel együtt előre kell bocsátanom azt, én szívesebben beszélek a nyugdíj- vagy az egészségügyi reform kapcsán olyan szempontokról, amelyek ismereteim szerint eddig még a Házban nem hangzottak el.
Pontosabban: egyszer, amikor társadalombiztosítási nyílt napot tartottunk, én ilyesmi kérdésekről már beszéltem - mondhatnánk azt is, hogy sajátos szemmel látom az egész ügyet. Ezért én azokról az ügyekről nem kívánok beszélni, hogy kell-e a reform vagy nem kell: az előttem felszólalók mindegyike elismerte a tényt, hogy a reformra szükség van, többek között demográfiai, munkanélküliségi okokból, finanszírozhatatlanság okán. Nem teljesen igaz az, hogy két elképzelés került volna a Ház elé, vagy egyáltalán a társadalom nyilvánossága elé két elképzelés kerülhetett volna, hiszen ez nem csak a Pénzügyminisztérium által kidolgozott anyag: rengeteg szakértő, pártok, frakciók, mindenféle érdekegyeztető testület részt vett annak az előterjesztésnek a kidolgozásában, amely most önök előtt fekszik az asztalon és amiről vitatkozunk.
Igen meglehetős - fél év, de inkább egy év - késéssel kezdett a társadalombiztosítási önkormányzat azon dolgozni, hogy ezzel szembeállíthasson egy saját változatot. Ez a saját változat inkább észrevételek formájában áll most a rendelkezésünkre; semmiféleképpen sem képez konzisztens anyagot, hiszen ha azt képezte volna, akkor már sokkal korábban tárgyalhatnánk az ügyről.
Egy sajátos tétellel szeretném kezdeni, hogy és miként fest ez az új nyugdíjreform, ha abban egyetértettünk, hogy erre szükség van. Ha visszaemlékeznek rá, korábban a Házban én kijelentettem egy tézist - nem azért, mert tézisekkel szeretnék itt villogni -: azt a tézist állítottam fel, hogy mindegy, melyik reformot valósítjuk meg - és akkor hangsúlyozom, hogy a reformok lehetséges halmazából számomra bármelyik megfelelő -, azt állítottam, hogy bármelyik reform esetében, ha az egyéni nyilvántartást nem valósítjuk meg úgy, ahogy az a működőképességhez szükséges, akkor teljesen mindegy, miről vitatkozunk itt a Házban, mert egyik sem fog működni.
Ezt alátámasztandó, most megpróbálok néhány olyan új gondolatot mondani, amit korábban még nem mondtam el a Házban: tessék belegondolni a most működő rendszer néhány ellentmondásába! Saját ismeretségi körömben fordult elő ez a helyzet: jóhiszemű munkavállaló évekig dolgozik valahol, majd amikor nyugdíjba szeretne menni, kiderül, hogy a munkáltatója nem fizette be utána a járulékot. És igaz, hogy most peres úton érvényesíthetne valamit - három-négy évig eltartó folyamatban -, mindenestre nem jár neki nyugdíj, mert a munkáltatója nem fizette be utána a járulékot. Nincsen becslésem, hogy ez a számosság mekkora lehetne, de ismerve a magyarországi viszonyokat kicsit lejjebb is, azt állítom, hogy ezek száma bizony tízezrekben mérhető.
Szerintem már akkor is megengedhetetlen lenne az ügy, ha csak egyetlen emberrel előfordulhatna az, hogy önhibáján kívül azért nem jut nyugdíjhoz, mert a nyilvántartás nem működik. Tessenek abba belegondolni, hogy hosszú-hosszú éveken keresztül úgy működött ez a rendszer, hogy a munkáltató egyetlen listán egyetlen számot közölt a nyugdíjbiztosítással: az volt nyilvántartva, hogy ő összesen mennyi járulékot fizetett. És bizony komoly kálvária annak utánamenni, hogy az egyes emberek visszamenőleg mikor mennyi járulékot fizettek.
Amennyire figyeltem az eddig elhangzott vitát, az ellenzéki képviselőtársaim is egyetértenek abban, hogy jó lenne, ha szorosabb összefüggés lenne a befizetett járulék és a szolgálati idő, valamint az ez után járó nyugdíj értéke között. Ezt eddig senki nem vitatta - nagyon kellemes állapot lenne. Meg tudjuk-e azonban csinálni azt, hogy ez az összefüggés érvényesüljön akkor, ha a nyilvántartásunk nem vagy rosszul működik.
És itt visszautalok a másik tanulmányra, amit kétségtelenül a társadalombiztosítás megcsinált; de tényszerűen le szeretném rögzíteni azt, hogy ezt az egyetlen kérdést, amit remélhetőleg nem csak én tartok fontosnak, a társadalombiztosítási önkormányzat a saját hatáskörében - akárcsak az önkormányzatok megalakulása után is -, magától megvalósíthatta volna. A nyilvántartások elkészítése nem állami feladat, és nem is kell várni állami parancsszóra, hogy ezt megcsináljuk. A társadalombiztosítás saját, jól felfogott érdeke lett volna, hogy a nyilvántartásokat megcsinálja. Jól ismeretes, hogy 200 milliárdnál nagyobb, behajthatatlannak ítélt hiánya mutatkozik, és mindent megtesz, hogy ezt behajtsa, de nem tudja behajtani, hiszen nem létezik olyan nyilvántartása, ami alapján be tudná hajtani.
Ezért az én tézisem nagyon furcsán fog most hangzani, hiszen vitatkozni hallottam képviselőtársaimat arról, hogy "a GDP 1 százalékát a reformra fordítandó, az igen komoly hiány", és "jaj, bajba kerülünk" - és az érdekegyeztetésen is elhangzanak ezek az érvek. Természetesen két érv áll ezzel szemben: az egyik az, hogy ez az 1 százalék egy ilyen reformot megér, és az ország gazdasága, hál' istennek, most már kibírná - ezt többen elmondták, ezzel nem kívánok foglalkozni.
A másik, amit természetesen bizonyítani nem tudok, de képviselőtársaim vagy csak a televíziót figyelő nézőközönség figyelmébe ajánlom: hitem és a hasonló felmérések tapasztalatai szerint önmagában azok a tények, hogy mostantól kezdve minden járulékbefizetés nyilván lesz tartva, és a törvény erejénél fogva szoros összefüggés lesz a befizetett járulék és szolgálati idő, valamint a nyugdíj között, becslésem szerint 25-30 százalék járuléknövekedést okoznak.
Például a beszédem elején felhozott példa esetében: nem fordulhat elő '98. január 1-jétől kezdődően az az eset, amiről beszéltem, miszerint a munkáltató nem fizeti be utánam a társadalombiztosítási járulékot, majd egy fél év múlva megszűnik, új vállalkozást alapít s a többi. Nem vagy sokkal kevésbé fordulhat elő az az eset, amelyről szintén itt a Házban volt alkalmam már beszélni a feketegazdasági nap kapcsán. Nagyon furcsa magyar modellek alakultak ki, és csak azért kell róla beszélnem, mert nagyon szoros összefüggésben van a társadalombiztosítási rendszerekkel.
Kénytelen vagyok ismét az alappéldát felhozni: bevett gyakorlat Magyarországon az, hogy a munkavállalót felveszem ma minimálbéren, mondjuk 17 ezer vagy 17 500 forinton, megalkuszom vele, hogy a hónap végén fizetek neki 50 ezret. Mindkét fél érdekelt abban, hogy létrejöjjön ez az alku, mert aki belemegy munkavállalóként, hogy csak 17 ezerre jelentik be, azt az ígéretet kapja, hogy az 50 ezret a 45 ezer helyett kapja, mert akkor annyival több járna. A munkáltató érdeke meg teljesen nyilvánvaló: 17 ezer után fizetni a 61 százaléknyi közterhet, vagy pedig 50 ezer után fizetni - könnyen kiszámolhatóan igen komoly összegeket jelent egyetlen tranzakcióban.
Mindezt megtehetik azért, mert a nyilvántartás hiányos, továbbá az ellenőrzés sem olyan, amilyen lehetne. Másoktól, szakértőktől hallottam egy számot, hogy ha az ellenőrzést befektetésnek tekintenénk - most nem mondom ki a szervezetek neveit, amelyekről szó van az ellenőrzés kapcsán -, én például kanadai számokat hallottam: 1 dollárt ha befektetnek az ellenőrzésbe Kanadában, akkor 13 dollár hasznuk van belőle. Ez azt jelenti, hogy ha eggyel több embert beállítok, mondjuk, havi 5 ezer dollárért, hogy ellenőrizgessen, akkor ez az egyetlen beállított ember ennek tizenháromszorosát hozza meg az állam, tehát a köz javára.
Ezek azt mutatják - és most furcsa lesz az a gondolat, amit következtetésként levonok ebből az ügyből -, hogy ha megtehette eddig a társadalombiztosítási önkormányzat, hogy a nyilvántartást létrehozza, de nem tette meg... - jóllehet világbanki hitel állt rendelkezésre, igen komoly összeg. A költségvetésben - képviselőtársaim emlékeznek - célzottan erre igen-igen komoly összegek álltak rendelkezésre - a nyilvántartás létrehozására. Ha nagyon kerek számokat kell mondanom, akkor itt körülbelül évi 1 milliárdról volt szó. Történetesen valamennyit értek a nyilvántartásokhoz meg az informatikához: 1 milliárdból nemcsak ezt lehetett volna megoldani egyetlen esztendő alatt - és ezt felelősséggel állítom -, hanem még sok mást is ebben az országban. Most történetesen ezek nem jöttek létre, ergo nekem azt a következtetést kell itt levonnom, hogy nem is igazán akarták megcsinálni. Ha igaz az, hogy nem is igazán akarták megcsinálni - mert azt nem mondhatom, hogy dilettánsok, és azért nem sikerült, hanem szerintem szándék szerint nem is akarták megcsinálni -, akkor az a félelmem - és azért beszélek erről a szegmenséről a reformnak -, hogy ez egy olyan nagy horderejű fegyver azok kezében, akik a reformot nem akarják megcsinálni: ezzel megakadályozható.
(11.10)
Bármit szavazunk meg a Házban, bármilyen jó javaslatokkal is tesszük igen kiválóvá ezt a társadalombiztosítási reformot, mind a hét törvényt - beleértem az egészségbiztosítást és a társadalombiztosítást is -, a nyilvántartások megakadályozásával vagy a nyilvántartások korszerű kidolgozásával és működőképessé tételének megakadályozásával megakadályozható a reform, nem lép életbe, nem fog működni. Sőt valószínűleg nagyobb zavarok támadnak, tehát a zavarosban való halászások sokkal inkább eluralkodnának.
Ehhez kapcsolódva: figyeltem tegnap és tegnapelőtt is a hozzászólásokat. Felmerült az, hogy hogyan és miként dönti el az egyszerű állampolgár, hogy neki jó-e a reform vagy sem. Mi kötelességből valamennyire megismerkedünk a reformmal - vagy többen részt is vettünk annak kidolgozásában -, de való igaz, hogy az egyszerű állampolgár még jóindulat esetén is kétségekkel tekint arra, amiről itt most beszélünk, hiszen előtte nincs anyag, nem tudott vele foglalkozni, és egyelőre rossz a kommunikáció, nemigen értheti, hogy számára jó-e vagy rossz. Megindult egy nagyon komoly munka, a Pénzügyminisztérium minden eszközt megragad, hogy ismertesse a napisajtóban, a televízióban, de ez nem éri el a teljes népességet.
Ezért az én javaslatom - amelyet persze a reform készítése során is felvetettem - a következő. Ha igaz az - mint ahogy az újságban olvastam -, hogy rendelkezésre állnak a programok, amelyek alapján szimulálható ez az új nyugdíjrendszer, akkor erről nem az újságokban és a tévében kellene hírt adni, hanem ügynökségek révén vagy akár csak kisvállalkozás révén biztosítani az állampolgárnak azt, hogy bemegy, az adatait megmondja, és megkapja, hogy konkrétan Kovács-23 János számára ilyen és ilyen adatokkal ez a reform most így vagy úgy jó. Ezzel, kedves képviselőtársaim, hatalmas lépést tennénk.
A szabadság híve vagyok - nem titkoltan -, hiszen az SZDSZ tagja vagyok. Abban a minutában, hogy a szabad választás lehetőségét kínálom valakinek, mindazok a hozzászólások erejüket vesztik, amelyek azt mondják, hogy így vagy úgy valami nem jó, mert nem tudja, hogy miről van szó. Ez biztosítható. Ha a költségvetésben rendelkezésre álló összeget kicsit szervezettebben, mondjuk az én gondolataim vagy ötleteim mentén csinálnánk meg - ez természetesen vízió és nem kívánság -, az a vízióm, hogy minden értelmes nagyságú lakókörzetben létrejönnek ezek az ügynökségek - természetesen a költségvetés által fizetetten, mert hiszen arra van pénz, hogy reklámozzuk az ügyet vagy ismertessük -, és az emberek bemehetnek és tájékozódhatnak a saját kis életsorsuk felől. Ezt most is megtehetik, tehát a törvény megengedte azt, hogy besétálok valahova, összesen talán 19 plusz 1 helyre az országban, és ilyeneket csinálok, de hónapokig tart, mert még a régi rendszer szerint működik, és az új szerint nem.
Ha ez az ötlet meghallgatásra találna, megvalósítható lenne - mert pénz van rá, csak szándék és akarat kellene hozzá -, akkor valószínűleg vállalkozási alapon is megcsinálható a dolog. (Dr. Kis Gyula József: A nép bőrére! - Dr. Lamperth Mónika: Folytasd!) Nem értem, hogy kinek a bőréről van szó, kedves képviselőtársam. (Dr. Kis Gyula József: A mienkről!)
