SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Nem olyan régen beszéltem még, csak a tévéidő meg nem tévéidő miatti megosztás miatt nem tudtam egész gondolatsoromat befejezni. Mielőtt azonban azt befejezném, néhány reakciót szeretnék tenni.
Elsőnek Csóti György képviselőtársamnak: a magyar nyelv ismeri azokat a szóképeket, amelyek nem konkrétan azt jelentik, amit mond az ember. Amikor valaki fölsóhajt, hogy gyerekek, ez már tiszta Amerika, az nem azt jelenti, hogy ő tényleg New Yorkban van, hanem egy olyan elképzelt állapot, amikor jól keresünk, jól működnek a dolgok, s a többi.
Természetesen így értendő az, amikor az ember azt mondja, hogy azt szeretném, ha már Amerika lenne. Az csak annyit jelent, hogy azt szeretném, hogy ezek a rendszerek úgy működjenek, ahogy az Észak-Amerikában már működik, és így tovább, logikailag. Nem feltételezheti azt az erőt egy SZDSZ-es képviselőtől, hogy Magyarországot átnyomtatja Észak-Amerikába. Hízelgő lenne, de sajnos nem így van.
A másik gondolatom Selmeczi képviselő asszony gondolatmenetének folytatása lenne. Nem meglepő, hogy én vele egyetértek, egy bizottságban dolgozunk, és néha ezekről beszélünk is. Ő egy kicsit részletesebben kezdte azt a modellt elmagyarázni, amikor a fekete- vagy szürkegazdaságból származó, tehát az állam számára nem leadózott, nem lejárulékolt jövedelmekből az emberek maguknak nyugdíjat vásárolnak. Konkrét számpéldával folytatván a saját számpéldámat: ha 17 ezres minimálnyugdíjra bejelentek valakit, zsebből a hónap végén fizetem neki az 50 ezret, mind a ketten jól járunk, ő 17 ezer után van csak járulékoltatva, adóztatva, az új rendszer szerint ezen összeg után járna neki nyugdíjellátás, s a többi. Mivel ez egy nagyon kis összeg, ebből nem lesz nyugdíj, meg semmi komolyabb ellátás. Az ily módon kicsempészett többletpénzből megvásárolhatja most a mai szabályozás szerint is az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a nyugdíját.
Ezért az én konkrét javaslatom az, és összefügg azzal, amit délelőtt már nagyon hangsúlyoztam, hogy a nyilvántartási rendszerek pontossága és precíz működése szükségeltetik, hogy kiderüljön például, hogy a nyugdíjpénztárban valaki több nyugdíjat vásárol magának, mint amennyi az összes jövedelme a másik állami nyilvántartás szerint.
(13.40)
Ad absurdum elképzelhető, hogy valaki 17 ezres minimálnyugdíj mellett az önkéntes biztosítónál per ma is havi 15 ezer forintot fizet, és vásárol magának nyugdíjat. Véleményem szerint ez nem a személy szabadságát sértené, még információs alapon sem, hanem a közösség kárára történő akcióról van szó, és azt követelném egy ilyen nyilvántartási rendszertől, hogy ez derüljön ki. Természetesen tudom, hogy az adatvédelmi biztos úrnak lesz hozzászólása az ilyen típusú gondolataimhoz, de úgy gondolom, ha a köz javára ezek az ügyek kiderülnek, akkor a társadalom többségét, zömét képviseljük ezekkel a gondolatokkal.
A korábbi beszédem alapfonala az volt, hogy az információs rendszerek nélkül nem működhet jól egy ilyen társadalombiztosítási rendszer, beleértve mind a kettőt természetesen. Nem volt módom azt elmesélni, hogy a reformfolyamatok kimunkálása során - amiben természetesen mi is részt vettünk - ez a gondolat meghallgatásra talált. Talán nem mindenki számára nyilvánvaló, ezért most deklarálom, hogy azóta a kormány erre a témára kormánybiztost nevezett ki, aki igen erőteljesen nekilátott annak a munkának, amit én is szeretnék. Tehát az információs rendszerekre ezen témában, amiről most a parlamenti vita folyik, kormánybiztos kinevezése megtörtént, és feltehetően végzi úgy a munkáját, hogy '98. január 1-jétől ezek a problémák megoldódhassanak.
Lehet, hogy ismét számpéldával kell untatnom kedves képviselőtársaimat vagy a hallgatóságot, de tegnap vidéken jártam egy fórumon, ahol természetesen a nyugdíjrendszer reformja is szóba került, és igen hangulatos és értelmes vitát tudtam folytatni olyan emberekkel, akik kevésbé voltak tájékozottak erről az ügyről. Hangulatilag úgy fest a dolog az országban - és ezt a hangulatot lehet szítani természetesen -, hogy mindazért a bajért, amit a nyugdíjrendszer mostani állapota vagy az egészségügyi önkormányzat, illetve egészségügyi biztosítás mostani állapota jelent, a kormány a felelős. Ez természetesen nem igaz. Ezt nem azért mondom, mert kormánypárti képviselő vagyok, hiszen az előbb elmondottak szerint, de még ellenzéki képviselőtársaim hozzászólása szerint is ezekért a hiányokért nagy mértékben felelősek azok, akik kibújnak a járulékfizetés alól, tehát azok a pénzek értelemszerűen hiányoznak. Elismerem, hogy az egészségbiztosításon belül vannak szakmai problémák, tehát a rossz szolgáltatás még azon belül is sok helyen rosszabb, mint amit megengedne az egyébként rendelkezésre álló források tömege. De azért van egyértelmű összefüggés aközött, hogy mennyi járulékot sikerül behajtanom, mert akkor a rendelkezésre álló többlet pénzből feltehetőleg jobb szolgáltatást lehetne biztosítani. Ezért azt szeretném, ha hangulatilag mindazokban, akik most egyelőre még másra haragusznak ebben az ügyben, ez a harag egy kicsit irányt venne azon tömegek felé, akik tudatosan kibújnak a járulékfizetés alól és az így hiányzó pénzeket megfizettetik velünk és a többi becsületesen adózó, illetve járulékoló állampolgárral.
Sajnálatos példákat is tudnék mondani, mert az SZDSZ felfogása szerint akkor működnék helyesen, konzisztensen és önmagába zártan egy ilyen rendszer, például az egészségbiztosítás, ha minden magyar állampolgár élete kezdetétől, tehát csecsemő korától valamilyen módon úgy venne részt a rendszerben, hogy nemcsak nyilván van tartva vagy valaki helyette vagy ő maga előre befizet egy kockázatközösségbe - az összegről nem kívánok most beszélni - abban a reményben, hogy a szolgáltatást soha az életben nem veszi igénybe. Én személy szerint így vagyok vele: boldogan fizetek akármennyit, csak ne legyek beteg, ne kelljen igénybe vennem ezt a szolgáltatást, és soha nem jutna eszembe azért reklamálni, hogy negyven éven keresztül fizettem ezt a járulékot, és még nem sikerült igénybe vennem. Hála a jó istennek, hogy nem sikerült igénybe vennem, és a dupláját vagy tízszeresét fizetném akkor, ha valaki - aki persze ki tudja, van-e - meg tudná ígérni nekem, hogy soha nem is kell igénybe vennem.
Ha ezt a kockázatközösségi gondolatot egy kicsit tovább visszük, akkor fordítsuk le megint a működőképességre. Fizeti-e Magyarországon most mindenki maga után azt a reménybeli járulékot, hogy soha ne kelljen igénybe venni a szolgáltatást? Nem fizeti. Az állampolgárok nagy többsége, illetve egy igen nagy számú lakossághányad, illetve több lakossághányad után az állam fizeti jelenleg - hangsúlyozom: a mostani rendszerben, katonák után, tanulók után, kisgyerekek után. Tehát van néhány kategória, aki után az állam fizeti. De nem fizeti mindenki után.
Az Alkotmánybíróság tegnapi döntése további rést ütött. Nem mintha kifogásolnám, mert tiszteletben tartom, csak fogalmi zavarokat látok. Ha elfogadnánk azt a gondolatot, amit most mondtam, hogy mindenki után fizet valaki vagy ő maga, és ezáltal vesz részt abban a rendszerben, amelynek szolgáltatását igazán nem akarja igénybe venni, akkor ebből nem maradhat ki senki. Most például ismerőseim között léteznek olyan nagykorú gyerekek - azért hangsúlyozom a "nagykorú" szót, hiszen az Alkotmánybíróság döntése magához a személyi igazolványhoz kapcsolódik, ami mutatja, hogy kis fogalmi zavar van -, tehát nagykorú, mondjuk egy családban van két gyerek, nem tanul, nem dolgozik, a szülők tartják el. Ez idáig rendben is van, a családomért felelős vagyok, eltartom. De ha már nem fizetem utána az 1800 forintot - bocsánatot kérek, nem akartam összeget mondani -, azt az összeget, amivel részt veszek ebben a kockázatközösségben, akkor innen kezdve természetesen mi fizetjük utánuk.
Mindazon személyek után tehát, akik most valamilyen okból nem vesznek részt, nem fizetnek járulékot ebben a rendszerben, a többiek fizetik meg. Ezt lehet igazságosnak tartani természetesen, mint ahogy kisgyerekek, tanulók, katonák, gyeses, gyedes anyák, beteg emberek után magam is vállalnám ezt a kockázatközösséget. De mindezen kategóriába nem tartozó egészséges felnőtt emberek után miért mások fizessék a járulékot? Tehát bizonyos lyukak itt támadtak, és azon leszünk, hogy ezt a kockázatközösséget körülbelül úgy, ahogy én most gondolom, meg lehessen valósítani.
Ennek eszköze ismét az, hogy nyilvántartási rendszernek kell működni, hiszen ha a mai nappal megkérdezném a társadalombiztosítást, hogy hány olyan ember van, aki önöknél nem vesz részt ebben a rendszerben, arra nem tud precízen válaszolni. A fordítottját meg tudja válaszolni, azt, hogy hányan vannak a rendszerben, azt igen; de hogy hányan maradnak ki belőle, azt nem. A teljes kockázatközösség megítéléséhez pedig vagy annak ellenőrzéséhez mindkét kérdésre pontos választ kellene tudni adni. Természetesen az informatika rendelkezik azokkal az eszközökkel, hogy még így is megállapíthassam. A hatvanas években előfordult az, hogy a magyar katonaság létszámát - nem kémkedéssel - megállapították Svájcban egy kutatóintézetben. Nagyon egyszerűen, a statisztikai hivatal adataiból kihámozhatóan, mert hiszen le kell vonni a tanulókat, le kell vonni a nyugdíjasokat, tehát mindenféle olyan népréteget, ami szerepel egy statisztikában - ezt persze okosan és jól kell csinálni -, és a végén maradtak a katonák. Ezres eltéréssel meg lehetett állapítani, természetesen most is megállapítható lenne.
Ezért igaz valószínűleg az a tétel, amit a korábbi beszédemben nagyon hangsúlyoztam - és nem kapott hangsúlyt az eddigi vita során -, hogy önmagában bármilyen új reform esetén, ha a személyes nyilvántartás jól működik, precízen működik, az önmagában a járulékalap körülbelül 25-30 százalékos szélesedését magától való szélesedését - fogja okozni. Ezt már hosszabb lenne természetesen kicsit is bizonyítani, ez az én feltételezésem, hangsúlyozom. De ha csak nullától különböző, akármekkora pozitív számról van szó, már nyertünk a dologgal.
(13.50)
Még egy utolsó számpéldát szeretnék elmondani, mert a társadalmi vita kezdetén azt tapasztaltam, legalábbis újságok arról adtak hírt, hogy egy igen széles réteg, nevezetesen a nyugdíjasok tömegei, körülbelül 2,5 millió ember az országban a nyugdíjreform ellen lett volna. Azért használom ezt a nyelvtani formulát, mert az újságban olvastam, mikor én nyugdíjassal beszéltem, nem feltétlen ezt a választ kaptam tőlük. Az újságok azt sugallták, és bizonyos nyugdíjasszervezetek ezzel is jöttek elő, hogy nekik ez a reform rossz. Történetesen a nyugdíjas réteg az, aki érdekelt abban, hogy valami olyan reform legyen, amelynél minél szélesebb járulékalapon, virágzó gazdaság mellett egyre magasabb nyugdíjuk lehessen. Folytatva az előző számpéldámat, amikor a feketegazdaságon vagy szürkegazdaságon keresztül kivonják magukat a járulékoltatás alól, ha ezt a létszámot csak 100 ezer emberre teszem - tehát feltételezve azt a szerintem alsó határként becsülhető 100 ezres számot, akik ily módon vonják ki magukat a járulékfizetés alól -, akkor a 17 ezres minimálbér és az 50 ezres rendes bér közti differencia közterheit a 100 ezer emberrel és az évi 12 hónappal fölszorozva, pontosan 2 százalék nyugdíjemelést jelent.
Tehát ha mindezt átszámolnám a nyugdíjasok számára nyugdíjemeléssé, akkor ezzel a minimális alsóhatáros példával 2 százalék nyugdíjemelés az - hangsúlyozom: mind a 2,5 millió nyugdíjas számára -, amelyet a járulékfizetés alóli kibúvók okoznak. Ergo: állítom, hogy ugyanaz a réteg, amely kezdetben értetlenkedéssel fogadta a reform tényét, és az újságok szerint ellenezte volna, igenis nagyon érdekelt abban, hogy ezt úgy hajtsuk végre - legalábbis ezen szál mentén az én gondolatmenetemben -, ahogy szükséges, hiszen csak ez a tétel 2 százalék potya-nyugdíjemelést jelenthetne; tudom, törvény kell hozzá, hogy megtehessük, de ennyi folyik ki. Azért használom ezt a szemléletes példát, hogy érthető legyen, mindenki a saját bőrén érezhesse.
Még egy fogalmi zavart szeretnék eloszlatni: többször vitatkoztunk itt - a két oldal -, és a fogalom, amiről beszéltünk, az volt hogy: kötelező. A mai, a mostani, és az elmúlt rendszerben is kötelező volt a teljes járulék befizetése, nincs mese! Az, hogy kibújik alóla, nem azt jelenti, hogy ne volna kötelező - természetesen kötelező. Most csak arról van szó, hogy ezt megosztjuk, és csak a helye válik kötelezővé; a ténye, hogy fizetni kell, az eddig is, ezután is kötelező lesz - csak megengedjük, hogy más helyre folyjék. Természetesen nem kívánok belemenni abba, hogy egy pénzintézet hogy működik s a többi, mert látom, hogy Kis Gyula képviselőtársam már készülődik hozzászólni. Ezért jelzem előre, ezen részéhez - hogyan működik majd egy kötelező nyugdíjpénztár - nem kívánok szólni: van pénzügyesünk az SZDSZ-ben, aki szívesen fog rá válaszolni.
Összefoglalva tehát: az a fő gondolatom, és azt szerettem volna sugallni mindezekkel a számpéldákkal és becslésekkel, hogy a reform - bármilyen is lesz a végső formája, hiszen a parlamenti vita arra való, hogy módosítókkal és ésszerű gondolatok beépítésével javítsuk -, bármilyen lesz, annak kulcskérdése az, hogy a személyes nyilvántartás jól működik-e, egyáltalán működik-e; ehhez kapcsolódott minden olyan gondolat, amit elmondtam.
Megismétlem: azt szeretném, ha ezen gondolatokat képviselőtársaim a későbbi gondolkodásaikba beépítenék, és aszerint vizsgálnák a teljes rendszer sikerét vagy működését. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
