VARGA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

VARGA JÓZSEF
VARGA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hét szerdáján elmondtam a véleményemet a törvénnyel kapcsolatosan. Én azt hiszem, aki majd el tudja olvasni, láthatja, hogy nekem is nagyon sok fenntartásom volt.
Azonban annak érdekében, hogy tennünk kell, hajlandó vagyok én magam is nagyon sok módosító javaslatnak az elkészítésében részt venni, közreműködni, de ezt elvárom ellenzéki képviselőtársaimtól is. Akkor is elmondtam már, örömömet fejezem ki az iránt, hogy megváltoztatták a véleményüket, felülvizsgálták, felülbírálták korábbi hozzáállásukat, amikor egyszerűen nem voltak hajlandóak részt venni a vitában. Most azonban arra szeretném kérni őket, hogy egy kicsit alaposabban és megfontoltabban próbálják meg az érveiket összeszedni.
Pusztai Erzsébet képviselő asszony szólt arról, hogy felelőtlenül és meggondolatlanul vezettük be például az egészségügyi hozzájárulást.
Képviselő Asszony! Talán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy ebben az országban nagyon sokan vannak már, akik munkajövedelem mellett jelentős tőkejövedelemből élnek; egy nagyon szerény mértékű munkajövedelemmel ugyanolyan ellátásra jogosultak a magasabb tőkejövedelemnél. Én úgy gondolom, nagyon el kellene gondolkodnunk azon, hogy ezek az emberek is járuljanak hozzá az egészségügyi ellátáshoz, hiszen ők is ugyanúgy veszik igénybe az egészségügyi ellátást, mint azok, akik a teljes összeget a munkajövedelmük után fizetik be - ez az egyik.
A másik pedig: talán akkor el tudjuk kerülni az olyan mondatokat, amelyeknél elsősorban elhangzik az, hogy a kommunista rendszer által létrehozott rendszer a totális csőd szélére került; két mondattal később pedig azt halljuk a hozzászólótól, hogy nem a rendszerrel van a hiba. Én úgy gondolom, hogy megfelelő átgondolás után ezek az ellentmondások kiszűrhetőek lesznek.
Én azt hiszem, ez a törvénytervezet-csomag megérdemli, hogy felelősen és átgondoltan nyilvánítsunk véleményt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem