DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Két héttel ezelőtt napirend előtti felszólalásomban arra hívtam fel a figyelmet, hogy a gyerekek ki vannak téve egy nagy veszélynek, méghozzá a kábítószer veszélyének. Most azonban elsősorban nem erről szeretnék beszélni, hanem arra a kérdésre szeretnék választ adni, hogy ki vigyáz a gyerekekre. Egy nap múlva elkezdődik a nyári szünet, két hónapon keresztül a gyerekek nagy része nincs rendszeresen foglalkoztatva, és bár tudom, hogy léteznek nyári üdültetések és táborok, de ezek gyakorlatilag egy-két hétre tudják a gyerekeket foglalkoztatni. Nagyon sok gyerek lesz kulcsos gyerek, nagyon sok gyerek lesz olyan gyerek, akire nem tudnak a szülei vigyázni, hiszen dolgoznak, és nem tud a család olyan lehetőséget biztosítani, hogy felügyelet alatt legyenek.
Lehet, hogy ezt nem tekintik olyan veszélyes helyzetnek, de ha egy pár nappal ezelőtti belügyminisztériumi sajtótájékoztatóra gondolnak, méghozzá arra, hogy 62 százalékkal növekedett az ifjúság által elkövetett - ifjúk és gyerekek által elkövetett - bűncselekmények száma az elmúlt években, és ahogy Kacziba Antal helyettes államtitkár úr elmondta, évente körülbelül ötezer gyerek tűnik el, vagy csavarog el; egy részüket megtalálják, másik részük azonban ki van téve... - bűnözők, prostitúcióra kényszerítő személyek és különböző bűncselekmények áldozataként jelenik meg.
(8.10)
Azt hiszem, hogy ez a veszély sokkal nagyobb, mint ahogy az elmúlt időszakban megjelent akár a kormányzati tevékenységben, akár a társadalmi szervezetek tevékenységében, vagy akár az önkormányzatok gondolkozásmódjában.
A kérdésem pedig azért nagyon fontos, mert úgy gondolom, hogy a felnőtt-társadalom minden személye, minden szervezete felelős azért, hogy hány gyerek tűnik el, hány gyerek lesz áldozat, és hogyan is viselkedünk, hogyan is védjük meg a gyerekeinket. Hadd mondjam azt: ez nemcsak egy tevékenység, nemcsak a rendőrség kérdése, hogy vajon meg tudja-e találni azokat az elcsellengő gyerekeket, nemcsak a karitatív - akár egyházak vagy más szervezetek által fenntartott - szervezetek kérdése, hanem mindannyiunk felelőssége, hogy hányan tűnnek el, hányan válnak áldozattá.
Hadd hívjam föl a figyelmet arra, hogy óriási felelőssége van a közszolgálati médiának ebben a kérdésben. S külön hadd mondjam el, hogy köszönjük a Magyar Televíziónak azt a közszolgálati tevékenységét, amit a Csellengők című műsorban megtestesít, amely folyamatosan bemutatja az eltűnt gyerekeket. A közvélemény, a polgárok felelőssége az, hogy az utcán látott, akár 8-10 éves vagy 12-13 éves gyerekeket megpróbálják visszavezetni a szüleikhez, és még mielőtt áldozatává válnak akár egy kábítószerüzér, akár egy más deviáns cselekedetre biztató felnőtt ember számára, megpróbálják megvédeni őket.
Nyilvánvaló, hogy a gyerekek eltűnése nem rendszerspecifikus tevékenység. A gyerek eltűnése nyilvánvalóan nem attól függ, hogy mi történik a családokban, mégis azt kell mondanom, hogy azok a családok veszélyeztetettebbek, ahol mindkét szülő dolgozik, ahol a körülmények olyanok, hogy nem tudják a gyermek felügyeletét biztosítani, ahol nincs mód arra, hogy egy szegény vagy rosszabb pozícióban lévő önkormányzat esetleg egy nyári napközis foglalkoztatást szervezzen.
Úgy gondolom, még lenne arra mód, hogy bizonyos pénzügyi átcsoportosításokkal azokat az önkormányzatokat megtámogatnánk, ahol vállalják azt a pedagógusok az iskolákban, hogy akár nagyon alacsony díjazás ellenében vigyáznak a gyerekekre, ahol vállalják a művelődési házak, hogy folyamatosan valamiféle szakkört vagy foglalkoztatási tevékenységet biztosítanak a számukra.
Azért gondolta a Magyar Demokrata Fórum, hogy felhívja erre a tényre a közvélemény figyelmét, mert úgy hiszem, hogy a megdöbbentő, évenkénti ötezres szám, és a megdöbbentő, pár száz véglegesen eltűnő gyerek, akiről nem tudjuk, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egyáltalán él-e, vagy milyen körülmények között él, ez mindannyiunk felelőssége, és mindannyiunkra közös feladatot ró.
Köszönöm szépen. (Taps.)
