DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Vannak talán olyanok, akik nem tartják halaszthatatlanul fontos politikai ügynek, hogy 1997. június 8-án Krakkóban II. János Pál pápa, a katolikus világegyház feje milliónyi hívő előtt szentté avatta Hedvig királynét, Nagy Lajos királyunk harmadszülött leányát, a litvánok keresztény hitre térítőjét.
Nagy Lajos, a lovag király, aki eszményképének Szent Lászlót tekintette, a vallásnak, az erkölcsnek buzgó híve volt, imával és fegyverrel is terjesztette a hitet a Balkánon. Mivel fiú utóda nem volt, családi politikája arra irányult, hogy két, életben levő lányára hagyja hatalmas birodalmait. Hedviget, akit először a magyar trónra szánt, már négyéves korában eljegyezte Ausztriai Vilmossal, de végül is a diplomáciai huzavonák után Jadwiga néven 1384-ben lengyel királlyá koronázta a gnieznói érsek. 1386-ban Krakkóba érkezett Jagelló litván nagyfejedelem, és felajánlotta a maga és népe megkeresztelkedését cserébe a nagyon szép - Vörösmarty Mihály külön legendában ír róla - Hedvig kezéért. Ez a házasság biztosította a lengyel-litván perszonáluniót, Litvánia keresztény hitre térését, és lett Hedvig a Jagelló-család ősanyja.
Az Árpád-házi szent életű királylányok - Szent Erzsébet, Margit - példájára Hedvig is a betegek, a szegények istápolója, az árvák, elesettek gyámolítója lett. Jóságáért, életszentségéért már életében legendák szóltak róla, és amikor 1399-ben, 26 évesen meghalt, a krakkói Wawel székesegyház főoltára alá temették, s nem a királyi kriptába, mert biztosak voltak kortársai közeli szentté avatásában - pedig arra közel 600 évig várni kellett. 1950 óta szorgalmazta akkor még Karol Wojtyla krakkói érsek Hedvig boldoggá avatását, majd szentté avatását. Közel egy hete lett Szent Hedvig a két baráti népnek közös szentje.
Ezt a barátságot, amely évszázadok múlva, például 1848-ban a lengyel légió hősi harcaiban, 1939-ben a lengyel menekültek bátor magyar mentésében is testet öltött, az ilyen események alapozták meg.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem