DR. SZABAD GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Néppárt is nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy a gyermekek a nyár folyamán biztonságban és hasznosan töltsék idejüket. Különös fontosságot tulajdonítunk a csereüdültetésnek. Ennek van egyszerűen családi, magánszférabeli megoldása, de van - s ez bizonyított tény - lehetőség az intézményes szervezésre is.
Nem akarok messzire menni, de a kilencvenes évek elején igen eredményes ilyen kísérletek voltak, és nagy fontosságot tulajdonítunk annak is, hogy ezek a csereüdültetések nem kevéssé a határon túli magyarok és a hazaiak viszonylatában bonyolódjanak le. Megvan ennek az általános értelme az identitásmegőrzésben, megvan abban a felelősségérzetben, ami azoknál a vendéglátóknál nyilatkozik meg, akik ilyen gyermeket fogadnak, és utána a magukét küldik.
A napokban járt Budapesten Beregszászról az ottani öregdiák-szervezet elnöke, Kerényi Gyula mérnök, akiről hadd emlékezzem meg abban a vonatkozásban is, hogy a kilencvenes évek elején egymaga 80 autóbusznyi kárpátaljai gyermeknek magyarországi utazását és a csere feltételeit szervezte meg. Most panaszosan szólt arról, hogy ennek a feltételei erősen megromlottak. Legyen szabad jeleznem, hogy ez nemcsak sajnálatos, hanem olyan mulasztás, amit pótolnunk kell. Minimális költséggel nagy eredményt lehet elérni. Fogok erre emlékeztetni, fog a Néppárt emlékeztetni erre a költségvetés tárgyalásakor. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem