DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én kizárólag a nyugdíjreformra vonatkozó előterjesztésekkel kívánok foglalkozni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Több mint egy évtizedes halogatás és sok éve tartó vita után, a nyugdíjrendszer jövőjét hosszabb időre meghatározó döntések előtt állunk. Egyszerre vagyunk felelősek a mai nyugdíjasok jelenlegi ellátásának szinten tartásáért és - lehetőleg - javításáért, a járulékfizető aktívak egyéni érdekeltségének fokozásáért, a felosztó-kirovó rendszer értékeinek megőrzéséért, az eddig kialakult igazságtalanságok fokozatos felszámolásáért és egyben az új igazságtalanságok elkerüléséért, a bevételek és kiadások hosszú távú egyensúlyának biztosításáért - hogy csak a legfontosabbakat említsem.
A rendkívül bonyolult és felelősségteljes feladat megoldásának kényszerével nem csak nekünk, magyaroknak kell megküzdenünk. Az elmúlt hetekben Olaszországban rendezett, nyugdíjkérdéssel foglalkozó szakértői konferencia végkövetkeztetése is az volt, hogy azokban az országokban is meg kell reformálni az időskori ellátások rendszerét, ahol a miénknél háromszor-négyszer erősebb gazdaság egyelőre még előteremti az idősödő társadalmakban a nyugdíjaskorúak ellátásának fedezetét. Kétségtelen, hogy nálunk nemcsak a kényszer erősebb, hanem a változtatások kockázata is nagyobb. Hamarabb kell lépnünk, kisebb a mozgástér, a társadalmi támogatás is csak részlegesen teremthető meg. A közeli választásoktól függetlenül is túlpolitizált, túlfűtött légkörben kellene - nagy-nagy higgadtsággal - kifejezetten szakmai kérdéseket mérlegelni és eldönteni.
Abban mindenki egyetért - ezt hallottuk -, hogy a nyugdíjrendszerben bizony szükség van változásokra, és szerintem ez a legfontosabb. Ebben a vitában is mindannyiunknak ebből kellene kiindulni. Azoknak, akik legalább általánosságban ismerik az jelenlegi nyugdíjrendszer jellemzőit és adatait, a lehetséges, jövőbeli gazdasági szcenáriókat és demográfiai folyamatokat, az is nyilvánvaló, hogy a reformok mindannyiunktól többlet-erőfeszítéseket követelnek, hogy a szükséges változtatások mindenki számára, hosszabb távon, valójában fokozatos szigorításokat jelentenek: nyugdíjkorhatár-emelést, a szolgálati idő elismerésének szigorítását, az életkeresetre való áttérést, a nyugdíjak rendszeres emelésének 2000 utáni kényszerű változását, a rokkantosítás átalakítását és így tovább.
(11.00)
Az eddigi viták során igen gondosan és nagy figyelemmel áttanulmányoztam az összes, bárki által elkészített magyarországi nyugdíjreform-javaslatot, de egyetlenegy olyat nem ismerek, amelyik lehetségesnek tartaná azt, hogy megspóroljuk ezeket a kellemetlen lépéseket.
A kormány javaslatával vitatkozók, sajnos, nem fogalmazzák meg mindezt egyértelműen a saját elgondolásaikkal kapcsolatban a széles nyilvánosság előtt. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat sem mondta el eddig őszintén, hogy az tőkefedezeti pillér; a magánnyugdíjrendszer bevezetése nélkül is szükség van a jelenlegi felosztó rendszer szigorítására; hogy az általuk elkészített elképzelés is sorra bevezetné a kormányjavaslatban szereplő intézkedéseket szinte kivétel nélkül.
Alapvető nyugdíj-filozófiai és értékorientációs különbség sincs a különböző nyugdíjjavaslatok között. A parlamentnek benyújtott törvénytervezetek is a biztosítási elemek megerősítésére, a szolidaritás arányos megőrzésére, generációk közötti felelősségteljes kapcsolatok fenntartására, a járulékfizetés és az ellátás jobb összhangjának a biztosítására, a biztosítási ellátásra nem jogosultak időskori megélhetésének a garantálására törekszenek, összhangban az 1991-es országgyűlési javaslat alapelveivel és célkitűzéseivel.
A megváltozott mértékekről és arányokról lehet és kell vitázni, de a megőrzött alapelveket tagadni nem lehet. Így látványos és hangzatos politikai és filozófiai álviták helyett sokkal hasznosabb és jobb lenne, ha pártállásunktól függetlenül most már minden figyelmünket az ellátottakra és a javaslatokban szereplő ellátásokra fordítanánk. (Taps a jobb oldalon.) Arról kell végre beszélnünk, hogy miként ítéljük meg a nyugdíjbiztosítás helyzetét, mi a véleményünk a kényszerekről, a valós lehetőségekről, a konkrét megoldásokról, a javasolt mértékekről, az egyes intézkedések időzítéséről, a különböző technikai megoldásokról, a nélkülözhetetlen garanciákról.
Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy csak mindezek együttes és felelősségteljes mérlegelése alapján lehet objektív véleményt mondani és döntést hozni a javaslatok támogatásáról vagy elutasításáról. Nem kérdőjelezhetjük meg egymás tisztességét, szaktudását, felelősségérzetét azért, mert a nyugdíjrendszerben szükségesnek ítélt változásokról eltérően vélekedünk. Próbáljunk meg most az egyszer legalább politikai előítéletek nélkül komolyan figyelni egymás érveire, hogy valamennyiünk közös tudásával lehessen gazdagítani a benyújtott törvénytervezeteket.
Én azok közé tartozom, akik meggyőződéssel támogatják a javaslatokban szereplő nyugdíjrendszert. Nem politikai okból teszem ezt, hanem kizárólag eddigi ismereteim alapján, mindenekelőtt szakmai, szociálpolitikai indokokat mérlegelve. Elsősorban azért, mert a kötelező tőkefedezeti elemet is tartalmazó javaslat elfogadása esélyt adhat arra, hogy az egyes emberek bizalma erősebb legyen a jelenlegi nyugdíjrendszer iránt. A személyes bizalom és az egyéni érdekeltség erősítése, a nagyobb igazságosság és méltányosság helyreállítása, a nyugdíjbiztosítás hitelességének a javítása szerintem ma elsőrendű feladat.
Nemcsak azt tekintem fontosnak, hogy az egyéni befizetések egyéni folyószámlán gyűlnek és örökölhetők, hanem azt is, hogy 15-20 év múlva a vegyes nyugdíj birtokosa a jelenlegi nyugdíjasoknál kevésbé kell hogy eltartottnak érezze magát, mivel nyugdíjának egy része a saját megtakarításaiból fog származni.
Ha javítani tudjuk a nyugdíjrendszer iránti bizalmat, csökkenhet az érdekeltség a feketefoglalkoztatásban, változhat, javulhat a járulékfizetési hajlandóság és fegyelem. Ez rendkívül fontos, ugyanis ma és még évekig ez lesz a legégetőbb kérdése az átalakuló gazdaságban működő társadalombiztosítási rendszereknek.
Fontosnak tartom azt is, hogy a vegyes rendszerben a mindenkori gazdasági, demográfiai és politikai kockázatok megosztva, nem egy időben és nem egyformán érvényesülnek, ezért csökkenhet a jövőbeli nyugdíjak bizonytalansága.
Jónak tartom a vegyes rendszerre vonatkozó javaslatot azért is, mert másokkal ellentétben ezt a két pillérből álló rendszert már önmagában kompromisszumos megoldásnak tekintem. Az eredeti, tisztán tőkefedezeti rendszerre vonatkozó első PM-javaslathoz képest jelentős a változás, ugyanis megmarad háromnegyedes terjedelemben a megreformált mai felosztó-kirovó nyugdíjrendszer.
Örülök annak, hogy a társadalmi szolidaritásnak, a nyugdíjrendszeren belüli újraelosztásnak, a generációk közötti felelősségvállalásnak is megmarad az eddigi kerete, megszokott intézményrendszere. A megreformált felosztó-kirovó rendszerben továbbra is érvényesül ugyanis a rövid és hosszú életűek, a férfiak és a nők, az egészségesek és a betegek közötti szolidaritás. A biztosítási elv erősödésével fokozatosan szűkül az átcsoportosítás mértéke a magas jövedelműektől az alacsony keresetűekhez, a hosszú szolgálati idejű biztosítottaktól a rövid ideig dolgozókhoz.
Arról, hogy a javasolt arányok jók-e, a mindenkori átlagbér kétszeresének megfelelő biztosítási plafon és a fokozatosság kielégítő-e, a későbbiekben még szólni fogok.
El tudom fogadni a nyugdíjreformra vonatkozó javaslatokat, mert az előkészítő munka során megítélésem szerint jelentős és kedvező kompromisszum született az egyéni járulékok mértékét illetően és a jövőbeni nyugdíjrendszerekből biztosított időskori ellátások egymáshoz viszonyított arányában.
Valamennyien ismerjük, hogy az eredeti 10 százalékos járulékmérték helyett 6 százalékkal indul a rendszer, és ez fokozatosan emelkedik 8 százalékra.
Pontosan tájékozottak vagyunk arról is, hogy az eredeti elképzelés, a célmodell egyharmad-kétharmados megosztása helyett most egynegyed-háromnegyedes rendszer fog kialakulni.
Megítélésem szerint, miután a vegyes rendszer negyven év múlva fogja elérni ezt a megcélzott mértéket, lesz idő és lehetőség a járulékmértékek és az ellátási arányok optimalizálására, hiszen senki nem állítja, nem állíthatja, hogy a jövőben egyáltalán nem lesz szükség a szabályok finomítására.
A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzattal a legnagyobb vitát eddig az a kérdés váltotta ki, hogy mi lesz azzal a hiánnyal, ami abból származik, hogy a pályakezdők kötelezően, a vegyes rendszert önként választók pedig önkéntesen a jövőben az egyéni járulékokat nem a jelenlegi nyugdíjpillérbe, hanem a tőkefedezetibe fizetik majd. Miből fogják kifizetni a nyugdíjasok járandóságát? - kérdezték jogosan.
Engem is sokáig zavart ennek a kérdésnek a megoldatlansága. A jelenlegi törvényjavaslat azonban megnyugtató választ tartalmaz, hiszen a társadalombiztosítási nyugdíjalap az éves költségvetésében előre tervezetten évente megkapja előirányzatként az állami költségvetéstől az így keletkezett járulékkiesésnek megfelelő összeget. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a magánnyugdíjpillérbe átvitt járulékok miatt növekszik majd a felosztó-kirovó nyugdíjalap hiánya.
Nem tartom megalapozottnak azt a félelmet sem, hogy a jelenleginél sokkal magasabb lesz az új rendszerek működési költsége. Az az önkéntes nyugdíjpénztár, amelynek magam is a tagja vagyok, 4 százalékos költséggel működik. A tb működési költsége jelenleg is meghaladja a 3 százalékot. Az egyén számára egyébként sem a működési költség nagysága, hanem a befektetések hozama a legfontosabb.
Miután a törvény lehetővé teszi, hogy a munkahelyeken jelen lévő Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat is szervezzen tőkefedezeti kötelező nyugdíjpénztárat, az aggályoskodás helyett az erre való felkészülésre biztatnám inkább az önkormányzatot, hiszen helyzeti és intézményi előnyük van mindenki mással szemben.
Őszintén bevallom, nem aggódom túlzottan amiatt, hogy a jelenlegi nyugdíjbiztosítási struktúra monopolhelyzete a jövőben meg fog szűnni, hiszen nekem, a járulékfizetőnek az az érdekem, hogy olyan versenyhelyzet alakuljon ki, amelyben költségcsökkentéssel és hozamnöveléssel kívánják a biztosítók megtartani a tagságukat.
Makrogazdasági hatásokkal, bár azokat fontosnak tartom, képviselőtársaim közül más fog foglalkozni. Szociálpolitikusként azonban rendkívül fontosnak tartom, hogy a befektetések élénkülésével javulhat a foglalkoztatás, bővülhet a járulékfizetők köre, a következő évtizedben a munkáltatói járulékfizetés mértékének csökkentésére is lehetőség adódik.
A reformokkal együtt járó előnyöket és hátrányokat mérlegelve általánosságban a vegyes rendszer kilátásait tartom jobbnak, szemben azokkal, akik a magánnyugdíj bevezetését ellenzik, és a felosztó-kirovó rendszer megreformálását elégségesnek tartanák. Kétségtelen, elismerem, hogy nem szabad csupán általában számba venni a reménybeni előnyöket és a lehetséges kockázatokat. Ezért azt is kötelességemnek tartottam mérlegelni, hogy a változások hogyan érintik a különböző korúakat, különböző keresetűeket, különböző szolgálati idejűeket, a nőket és a férfiakat, az egészségeseket és a betegeket.
Először: az idősek ma már nyugdíjban lévő ellátásainak alakulását az indexálás több évtizeden keresztül is fenntartható módszere befolyásolja a leginkább, természetesen az aktív keresők létszámának alakulása mellett. Ezért nem véletlen, hogy hárommillió ember felfokozott érdeklődéssel várja, milyen döntés születik ebben a kérdésben. Több fontos és egymásnak ellentmondó szempontot is számításba kell venniük ennél a döntésnél.
Kezdjük a legkellemetlenebbel: matematikai alapigazság, hogyha csökken az aktív korú foglalkoztatottak száma és növekszik a hatvan éven felüliek aránya a népességen belül, nem tartható fenn hosszabb távon az évenkénti nyugdíjemelés jelenlegi rendszere, csak akkor, ha a járulékokat is emeljük.
(11.10)
Erre pedig sem most, sem pedig a jövőben nem lesz lehetőségünk, mert ez a munkaerő drágítása, ez a feketefoglalkoztatást bővítené, a magyar gazdaság versenyképességét csökkentené, és nem biztosítana bevételi többletet.
Az is szakmai megállapítás, hogy több évtizedet alapul véve, amikor jó évek és a gazdasági visszaesés időszakai váltogathatják egymást, biztonságosabb egy olyan értékmegőrzési formula, amely nemcsak a bérrel, hanem az infláció mértékével is számol. Svájci indexálásnak nevezik azt a módszer, amely 50-50 százalékban veszi figyelembe a béremelkedést és az áremelkedést. Mindezek ismeretében is az a véleményem, hogy mélyen igazuk van mindazoknak, akik igazságtalannak tartják, hogy a reálbércsökkenés időszakában bezzeg a bérhez kötöttük a nyugdíjakat, és most, amikor nem reálbércsökkenésre, hanem -növekedésre van kilátás, változtatni akarunk ezen a módszeren. Ők jogosan igénylik, hogy ha az elmúlt öt évben együtt sírtak az aktívakkal - 1994-et kivéve -, akkor a következő években részesülhessenek a meginduló gazdasági növekedés előnyeiből is. (Taps az MSZP soraiban.)
Mindebből következően, ha az idősek várakozásait és a realitásokat is figyelembe véve akarunk dönteni, nyilvánvaló, hogy a hosszabb távon is finanszírozható svájci indexálásra csak fokozatosan lehet átállni. Fokozatos átállásra tesz javaslatot az előterjesztés is; egy ennél is kedvezőbb megoldást kezdeményezett csütörtöki ülése után a kormány, miszerint nem lehet kevesebb az 1998. évi nyugdíjemelés, mint amennyi a mostani szabályok szerint járna. Az átállást szerintünk is kíméletesebbé, kisimítottabbá, igazságosabbá lehet és kell tenni, és örömmel fogalmazunk meg minden erre irányuló módosító javaslatot.
A kormányjavaslatban szereplő indexálásnak azt az elemét, amely az évenkénti emelést az előző év tényadatai helyett az adott évre tervezett költségvetési számokhoz kötné, én magam személy szerint nem támogatom, nem tartom jó, biztonságos és kiszámítható megoldásnak, hiszen évről évre felkelti a korábbi évekről már jól ismert vitákat. Meggyőződésem, hogy a nyugdíjasok szervezeteivel közösen '98-99-re és a 2000 utáni évekre lehet olyan nyugdíjemelési formulát találni, amit az érintettek is elfogadnak, amely finanszírozható, és amelyet reális, becsületes megoldásnak tud a többség is tekinteni. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Ugyanezt a korosztályt érinti - egyértelműen kedvezően - az özvegyinyugdíj-jogosultság kiterjesztése a saját jogú nyugdíjjal rendelkező özvegyek teljes körére 1998-ban. A mintegy 750 ezer, öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött özvegy közül eddig is kapott állandó özvegyi nyugdíjat az, aki nem szerzett saját jogon nyugdíjjogosultságot, a házastársa azonban igen. Mintegy 300 ezer olyan özvegy is kapott különböző mértékű kiegészítést elhunyt házastársa nyugdíjából, akinek a saját nyugdíja alacsonyabb volt, mint 1997-ben például 20 400 forint. Aki közülük eddig többet kapott, mint 20 százalék, az továbbra is megkapja ezt a többletet az együttfolyósítási összeghatárig; aki viszont kevesebbet, az most 20 százalékra, és nem a 20 400 forintig történő kiegészítésre lesz jogosult. Akik saját nyugdíjuk összege miatt - ennél a határnál magasabb összege miatt - eddig semmit nem kaptak, azok természetesen 1998. január 1-jétől 20 százalékát kaphatják meg elhunyt házastársuk 1998-as értékre felszorzott nyugdíjának. (Taps az MSZP soraiban.) Nemcsak azoknak jár majd ez az ellátás, akik 1998 után özvegyülnek meg, hanem mindazoknak is, akik 1998 előtt váltak özveggyé.
Sokan kérdezték már tőlünk eddig is, hogy minden özvegy jogosult lesz-e ezek szerint erre a kiegészítésre. Nem lesz minden özvegy jogosult erre a kiegészítésre - a válasz elég bonyolult, de az özvegyinyugdíj-rendszer jelenleg érvényes szabályaiból következik a válasz. A jelenlegi nyugdíjtörvény sem biztosít minden özvegynek állandó özvegyi nyugdíjat, csak annak, akinek a házastársa már nyugdíjasként vagy rokkantnyugdíjasként halt meg, vagy haláláig nyugdíjjogot szerzett, volt elegendő szolgálati ideje. Van azonban egy másik feltétel is: az özvegy maga akkor válik jogosulttá, ha maga is betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, vagy ha nem, 67 százalékos rokkant, illetve két kiskorú gyermek neveléséről gondoskodik. Jogosult lesz azonban akkor is - és ez a lényeg -, ha a halálesetet követő tizenöt éven belül elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, vagy tizenöt éven belül rokkant meg 67 százalékban. Aki például a megözvegyülés után tizenöt és fél évvel töltötte be az öregségi korhatárt, felelt volna meg a feltételeknek, az eddig sem vált özvegyi nyugdíjra jogosulttá, és ő ezt a kiegészítést '98-tól sem fogja tudni megszerezni. Saját kérésre jár majd ez a kiegészítés, ezt tudni kell, és az 1998 előtti időkre visszamenőlegesen nem fizetik.
Nem kívánjuk elhallgatni azt a gondot, amit az állandó özvegyi nyugdíj összegének csökkenése 50 százalékról 20 százalékra és az özvegyinyugdíj-minimum eltörlése fog az 1998 utáni új megállapítások esetében jelenteni. Ezekkel a kérdésekkel és a szociális ellátásokkal képviselőtársam foglalkozik majd; azt azonban már most jelezném, hogy nem tudjuk támogatni abban a körben 1998-tól az özvegyinyugdíj-minimum megszűnését, akik csak ebből az ellátásból élnek majd meg, és akiknek házastársuk harminc évnél hosszabb szolgálati időt teljesített a társadalombiztosításon belül.
Nem tagadjuk tehát, az időseket is érinti a nyugdíjreform. Mind a 400 ezer özvegyet egyértelműen kedvezően; a nyugdíjindexálás 2000 után bevezetendő svájci rendszere pedig kedvező gazdasági feltételek mellett emeli ugyan a nyugdíjellátások reálértékét, de valamivel kevesebbet ad, mint a jelenlegi módszer, gazdasági visszaesés esetén pedig kifejezetten mérsékli a nyugdíjasok veszteségét. Biztonsággal finanszírozható, és arról semmiképpen nincs szó, hogy a legidősebbek fizetik majd meg az unokák jobb nyugdíjkilátásait.
Másodszor: az 1998-2009 közötti tíz év változásait vizsgálva arra kaphatunk választ, hogy a nyugdíjba vonuláshoz legközelebb álló aktív korúakra milyen terhek hárulnak és milyen pozitív lépések ellensúlyozzák ezeket. Ebben az időszakban már jelentkezik a lépcsőzetes nyugdíjkorhatár-emelés hatása, nekik tehát hosszabb ideig kell dolgozni. Tudni kell azonban, hogy harmincnyolc év szolgálati idővel most - és ebben a következő tíz évben is - a nyugdíj összegének csökkentése nélkül nyugdíjba lehet menni az 1945. január 1-je után született nőknek és a '38 után született férfiaknak, maximum öt évvel a számukra előírt nyugdíjkorhatár előtt. Ezt a korosztályt nem érinti, és nem vesz el szerzett jogosítványokat az az intézkedés, hogy 1998-tól megszűnik a gyereknevelés és a felsőfokú tanulmányok idejének szolgálati időként történő automatikus elismerése. Csak abban az esetben érintené, ha ötvenéves koruk felett szülnek vagy nagyszülőként gyesen vannak valamelyik unokával; ebben a kivételes esetben természetesen igen. Az ő elismert szolgálati idejüket tehát nem érinti a változás.
Az átlagosnál magasabb jövedelműek számára kedvező lesz a következő tíz év, hiszen 2009-ig fokozatosan megszűnik a nyugdíjalap kiszámításának degresszív szabálya, és ez ellensúlyozza azt a veszteséget, amit az életkeresetre való áttérés miatt a nyugdíjalap kiszámítási idejének a meghosszabbítása jelent.
A következő évtized változásait a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat vitaanyaga is úgy minősíti, hogy folyamatosan erősödik a biztosítási elv, az intézkedések részben javítanak, részben pedig szigorítanak a jelenlegi szabályokon. Ha hozzáteszem azt is, hogy az országgyűlési határozat előírja, hogy ennek a korcsoportnak a jelenleginél kedvezőbb önkéntes kiegészítő biztosítást kell biztosítani, akkor azt gondolom, hogy a következő tíz év ennek a korosztálynak a számára nem lesz hátrányos. Kétségtelen, hogy a szigorúbb szabályok szerint megállapított nyugdíjuk várhatóan a svájci indexálás szerint fog emelkedni már a következő évtized végén.
A 2009-2013 közötti időszakot, különösen pedig az egy időben belépő változásokat már nem tudom ilyen egyértelműen jónak és kiegyensúlyozottnak minősíteni. Az eredeti elképzelés szerint a magánnyugdíjrendszer tíz év tagdíjfizetés után fizetett volna életjáradékot, és így 2009-től a nyugdíjba vonulók a két pillérből együttesen jutottak volna ellátásukhoz. Ez a tízéves megtakarítási időszak a jelenlegi javaslatban tizenöt évre nő. Ebből adódóan 2009-ben úgy lépnek be a társadalombiztosítási nyugdíjpillérben a szigorító intézkedések - a skálacsökkenés, az adózás, a szolgálatiidő-hosszabbítás, a minimumok, a résznyugdíj megszűnése -, hogy a tőkefedezeti pillérből 2013-ig még senkinek nem fizetnek életjáradékot. A 2009 után megállapított nyugdíjak színvonala ezért annak ellenére csökkenhet, hogy az ellátásokat nem a nettó, hanem a bruttó keresetekből fogják megállapítani. Az intézkedések alapvetően átrendezik a nyugdíjakat, az eredeti szándékok szerint is kedvezményezve a hosszabb szolgálati időt és megszüntetve az átcsoportosítást a magasabb keresetűektől az alacsony jövedelműekhez.
(11.20)
A hosszabb szolgálati idő megszüntetésével egyet kell értenünk, a nyugdíjminimumok megszüntetése azonban - aminek a teljes felszámolását nem támogatjuk - a harminc-negyven év szolgálati időt teljesítő alacsony keresetűeket is az időskori járadék igénybevételére kényszerítené, elvesztve ezzel hosszú ideig fizetett járulékaikat a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. Erre a kérdéskörre vonatkozó javaslatunkat is képviselőtársam fogalmazza meg.
Álláspontom szerint a 2009-ben hirtelen bekövetkező, jelentős változás a nyugdíjkorhatár-emeléshez hasonlóan fokozatossá tehető. Nem kívánom itt a technikai megoldásokat részletezni, az utolsó két év keresetének valorizálásától kezdve az adózás elnyújtott bevezetésén át a skálamódosítás finomításáig. Az a véleményem, hogy ebben az időszakban - éppen azért, mert a társadalombiztosítási nyugdíjalapnak nem növekszik a hiánya ebben az időpontban, hanem esetleg szufficitet is jelenthet - van lehetőség arra, hogy kiegyensúlyozzuk az átmenetet. Ha ezeket a feladatokat most nem tudjuk törvénybe foglalni, akkor az országgyűlési határozatban is megfogalmazhatjuk.
A 2013 után megállapított nyugdíjak már fokozódó számban a vegyes rendszerből kerülnek kifizetésre. Az 1952 után születetteknek, a hosszabb szolgálati idő elérésére képeseknek, a magasabb jövedelműeknek annál kedvezőbbek a vegyes rendszerből származó nyugdíjak kilátásai, minél fiatalabbak. A férfiak a hosszabb szolgálati idő és a magasabb kereset miatt nagyobb összeg megtakarítására lesznek képesek a magánnyugdíjpénztárakban, mint a nők. Az unisex életjáradéknál - amit mindjárt megmagyarázok, hogy mi - azonban nyugdíjasként már ez az előnyük jelentősen mérséklődik. Sajnos a gyereknevelés idejének elismerésére a javaslatok szerint csak akkor nyílik lehetőség, ha legalább a tb-alapba vagy esetleg mindkét pillérbe adókedvezményt igénybe véve járulékot fizet az állampolgár. Kifogásolható, hogy ezt a járulékmértéket nem a gyes összege után, hanem a minimálbért alapul véve kívánják megállapítani.
A különböző korcsoportokra és rétegekre kiterjedő modellszámítások általában tehát azt mutatják, hogy az előnyök és a hátrányok többnyire kiegyenlítik egymást, azonban az 1947 és 1952 között születettekre, ezen belül is az alacsony keresetű és rövid idejű biztosítottakra vonatkozó szabályokat kell módosító javaslatokkal finomítanunk és korrigálnunk. Külön kell foglalkoznunk a jövőben az özvegyi nyugdíj mértékének csökkentésével, a minimumokkal, a résznyugdíj, valamint az öregkori járadék szabályainak az összehangolásával.
A nők hátránya a tőkefedezeti nyugdíjpillérben kiegyenlítődik, a gyermeknevelés elismerésére azonban a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben összehangoltabb intézkedéseket kell érvényesítenünk. A rokkantellátásokra és a hozzátartozói ellátások alakulására a tőkefedezeti pillér szabályainak rövid áttekintése után szeretnék visszatérni.
A magánnyugdíjra és a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó javaslat főbb jellemzőiről és lehetséges előnyeiről már szóltam. Szükségesnek tartom azonban néhány kérdésre röviden kitérni.
Ez a pillér fogja negyven év múlva a vegyes nyugdíjrendszerből fizetett időskori ellátás egynegyedét biztosítani, 8 százalékos egyéni járulékfizetés mellett. A befizetések - mint hallottuk - egyéni folyószámlán gyűlnek, a keresetektől, a megtakarítási idő hosszától, valamint a pénztáruk gazdálkodásától, a befektetések hozamától függnek, és mindettől függ az, hogy 62 éves korunkra mekkora összeget mondhatunk a magunkénak. Ebből az összegből fogják életjáradékunkat kiszámítani, nem véve számításba hosszabb életkilátást a nők és rövidebb életkilátást a férfiak esetében.
A fizetendő életjáradék nagysága azonban nem teljesen bizonytalan, mert nem lehet kevesebb, mint a társadalombiztosítási pillérből származó ellátás 21 százaléka. Ezt nevezzük normajáradéknak. Ennek a normajáradéknak az előírása azt jelenti, hogy a vegyes rendszerbe átlépő a legrosszabb esetben sem kockáztat többet, mint azt, hogy nem egészen 10 százalékkal fog kevesebbet kapni, mintha nem lépett volna át a társadalombiztosítási rendszerből. Természetesen én magam ezt a normajáradékot a korábbi javaslatokhoz képest alacsonynak tartom. A korábbi javaslatokban 28 százalék szerepelt, ezért javasolni fogjuk, hogy a 10 százalékos kockázatot - miután ez a kockázat egyébként rendkívül kevésszer fordulhat elő - mérsékeljük 5 százalékra, hogy ez a lehetőség is biztonságot teremtsen minden más egyéb mellett.
A magánnyugdíj-megtakarítások öröklési szabályait, valamint az életjáradék melletti szolgáltatásokat megfelelőnek tartom. Szükségesnek látom azonban, hogy a jövőben viszontbiztosítással hozzátartozói ellátásokat is lehessen esetleg 0,5-1 százalék többletjáradék fizetésével vásárolni ebből a pillérből. A rokkantnyugdíjrendszer jelenlegi szabályainak szigorítása és egy korszerűbb rehabilitáció mellett sort kell keríteni arra is, hogy a magánnyugdíjpillér is kezelje valamilyen formában a megrokkanást. Ez ugyanis nem maradhat örökre a társadalombiztosítási nyugdíjpillér egyedüli terhe.
A pénztárak működésére, felügyeletére, a garanciákra vonatkozó szabályokkal nem kívánok foglalkozni, ezekkel egyetértek. Számos fontos kérdésre az általános vita során még kitérünk, illetve visszatérünk. Az általam elmondottakon kívül nyilván még számtalan szempont, módosítási szándék és javaslat is megfogalmazódik majd. Valamennyien számítunk az előterjesztők eddig is megtapasztalt kompromisszumkészségére és őszinte együttműködésére.
Alapelveiben, fő irányában, konkrét megoldásaiban frakciótársaim döntő többsége már most is támogatni tudja ezeket a javaslatokat. Az 1998-as változások - mint arra részletesen kitértem - kifejezetten pozitívak, ezért nincs okunk, se jogunk a javaslatok elfogadását halogatni. Az pedig, hogy a következő tíz-tizenöt évben szükséges szigorítások felelősségét és terhét is magunkra vállaljuk, hogy nemcsak parlamenti politikai ciklusokban gondolkodunk, hogy a választási kampánytól el kívánjuk választani ezt a fontos ügyet, az a kormány és a kormánykoalíció felelősségét tanúsítja.
Módosításokkal, korrekciókkal reményeim szerint nemcsak a kormánypárti képviselők, esetleg néhány, a nyugdíjrendszer iránt őszintén elkötelezett ellenzéki képviselőtársam, hanem az érintettek is el tudják fogadni, és fontos, hogy belépjenek számukra ezek a jelentős változások.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
