DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársam! Annak idején, az ötvenes években, az ötvenes évek elején kerültek a magántulajdonban lévő lakások állami tulajdonba, azzal a megfontolással, hogy az állam az, akinek a lakások felett rendelkeznie kell, és nemcsak a felújítását vállalta magára az állam, hanem azt is, hogy majd újra elosztja. Gyakorlatilag ez a felfogás volt még uralkodó a hetvenes években is, tehát az, hogy mindenáron állami tulajdonban kell tartani a lakásokat. És itt nyílt meg azért a zsilip, hiszen előbb a hat lakásnál, majd pedig a tizenkét lakásnál nem nagyobb lakóépületekben lévő lakások megvásárlására lehetőség nyílt; majd pedig a rendszerváltás időszakában változott meg alapvetően a lakástulajdonok helyzete, és ekkor már a magántulajdon vált uralkodóvá; 1994-ben pedig alanyi jogon a bent lakó bérlő megvásárolhatta a lakását.
Szeretném előrebocsátani azt, hogy nem vitatom képviselő úrnak azon állításait, hogy voltak visszaélések, vannak hiányosságok. Voltak hiányosságok így például az eladásoknál az előkészítettségben, az alapító okiratok elkészítésében. Ugyanakkor viszont ebből azért én nem merném levonni azt a következtetést - mintegy 500 ezer lakás eladása után -, hogy ezek tömegesek voltak, és hogy ezek a szerződések utóbb, akár évek múltán, visszavonhatók lehetnek tömegesen mintegy generális büntetésként.
Egyrészt alkotmányunk rögzíti a tulajdonhoz való jogot, rögzíti, hogy a tulajdonosnak egyenlő jogai vannak; nem mintha szükséges lenne, de van konkrét alkotmánybírósági határozat is, de hát ez egy alapelv, egy régi római jogi alapelv, hogy rendelkezhet a tulajdonos a tulajdonával, tehát bérbe adhatja, hasznosíthatja és adott esetben el is adhatja. Tehát ezt a tulajdonjogot korlátozni nem lenne szerencsés és nem is lehet.
Az azonban, hogy 1994-től alanyi joga lett a bent lakó bérlőnek, hogy megvásárolja a lakást, nem jelentett kényszert - erre azért szeretném felhívni a figyelmet. És arra sem hivatkozhatnak a jelenlegi tulajdonosok, hogy akkor egy rossz, lelakott állapotban lévő lakást vettek meg, hiszen ezt a lakást ők megtekinthették, sőt mi több, benne laktak. Tisztában voltak tehát annak állagával, tisztában voltak azzal, hogy komoly összegeket kell majdan a felújításra fordítani, és ennek tudatában vették meg a lakást. Hogy később mégsem tudták a megfelelő anyagiakat előteremteni ahhoz, hogy lakhatóbbá, komfortosabbá tegyék a lakásukat, ez természetesen előfordulhatott, de ekkor is még lehetősége van a tulajdonosnak arra, hogy visszavásároltassa, legalábbis ezzel a kéréssel forduljon az önkormányzathoz, hogy az vásárolja vissza. És még ezen kívül is van természetesen, pontosan a rendelkezési jogból adódóan, számos lehetősége: bérbe adhatja a lakását például, vagy akár eladhatja, ha nem tudja fenntartani.
Képviselő úr is utalt arra a társasházakra vonatkozóan, hogy törvény került benyújtásra a parlamenthez, valóban abból a felismerésből, hogy nem működnek jól. Tehát az a jogszabály elavult, és megpróbálunk egy jobb jogszabályt itt a parlamentben elfogadni a tanácsi épületekből átalakult társasházak vonatkozásában.
Összegezve válaszom annyi, képviselő úr, nem vitatva, hogy voltak problémák ezen a területen, akár még visszaélések is, de generálisan ezt az ügyet így nem lehet kezelni - az egyes konkrét ügyeket igen. Az egyes konkrét ügyekben pedig a bíróságnak van feladata, lehetősége, jogköre. Államigazgatási úton nincs lehetőség arra, hogy felülvizsgáljuk ezeket a szerződéseket tízezrével, de arra igen, hogy ha konkrét visszaéléseket, konkrét jogtalanságokat észleltek, azt valóban bírósági úton kell érvényesíteni. Adott esetben természetesen olyan lehetőség is van, hogy ha tudja bizonyítani - egyik példája önnek az volt, hogy nem a bent lakó vette meg -, akkor az a szerződés semmis. Tehát a jogi eszközök megvannak, de hangsúlyozom: konkrét ügyekben - bíróság.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
