DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! E héten elérem a nyugdíjkorhatárt, és az elmúlt hetekben megszületett az első unokám. (Taps.) Ennek a két ténynek tudják be, ha személyes ügyemnek tekintem a nyugdíjreform kérdését. Önök azt mondhatják, hogy ha én jövő héten már nyugdíjba vonulhatok, akkor miért idegesítem magam, hiszen a nyugdíjreform majd csak januárban lép életbe.
Ugyanakkor azt is mondhatják, hogy a 62 év múlva nyugdíjba menő unokám ügyében miért most szólok, hiszen 62 év valóban hosszú idő. Olyan hosszú idő, hogy - Szabad György úr napirend előtti felszólalásához csatlakozva -: ha Deák Ferenc 1867-ben tudta volna, hogy a kiegyezésnek 51 év múlva Trianon lesz a következménye, akkor valószínűleg ezt a kiegyezést nem, vagy nem így köti meg. Deák Ferenc a haza bölcse volt, és lám, 51 év után rácáfolt az idő.
Mi a haza bölcsei vagyunk, bölcsebbek együtt, mint Deák Ferenc vagy bárki más lehetett? Hiszen hatvanöt évre határozzuk meg a jövőnket. A mai döntéseink 65 évre meghatározzák, előre eldöntik, előrevezérlik a társadalom működését, hiszen az ezután nyugdíjba vonulók várhatóan 2050-60 táján fognak végleg kikopni, kifogyni, kihalni ebből a vegyes rendszerből. Amit most elhatároztunk, addigra érik be, addigra válik teljes körűvé. Tehát óriási a felelősségünk.
Óriási a felelősségünk, mint ahogy mindannyi parlamentnek Európában, amikor azzal a kérdéssel kerülünk szembe, hogy mit tegyünk abban a demográfiai, gazdasági helyzetben, amikor a keresőképes lakosság száma fogy, az időskorúak száma nő, már Magyarországon is megfordult az életkor csökkenése. Nos, erre mindenki keresi a választ. Többek között a Magyar Országgyűlés is a 60/1991. határozatában előírta, hogy a kormánynak be kell terjeszteni a hosszú távú nyugdíjelképzeléseket. No, arról nem volt szó, hogy ezt az utolsó évben fogják beterjeszteni, ez azonban itt van, és fél év múlva hatályba kívánjuk léptetni.
Mi okozza a tulajdonképpeni problémát? Ha kisebb az aktívak száma, mint a passzívaké - a nyugdíjra szorulóké -, akkor nincs elegendő összeg a nyugdíjak értéken tartásához, sőt egy idő múlva már a nyugdíjasok életben tartásához sem. Milyen választ ad ez a nyugdíjreformnak nevezett gyökeres átalakítás erre a kihívásra?
A kormány nem az okokat próbálja kezelni, tehát nem azt, hogy csökken a születésszám, nincs elég, nem lesz elég megfelelően képzett - és ezért magas értéket előállítani képes - munkavállaló, és nem azt a problémát kezeli, hogy a munkanélküliség szintén egy járulékbefizetési deficithez vezet. Ha ezt a három problémát kezelné, akkor nem ezt a javaslatot kaptuk volna meg. E már megkezdett reform nyugdíjhatár-emelésének a munkanélküliségre semmiképpen nem lehetett kedvező hatása. A mostani nyugdíjreformnak nevezett gyökeres átalakítás a gyermekes anyák számára kötelezően előírt, a gyesből fizetendő havi 5250 forint ma - mint a minimálbér megfelelő százaléka -, de ez évről évre nőni fog; ennek előírásával semmiképpen nem a gyerekszám növelése irányába hat.
Az oktatás, a magasabb értéket előállítani képes munkaerő megteremtésének szándéka sem igazán felismerhető, hiszen akkor az egyetemi, főiskolai évekre nem írnák elő kötelezően ugyanennek az 5250 forintnak a befizetését az ösztöndíjakból. Ez négyéves átlagos főiskolai, egyetemi tanulmány alatt 315 ezer forintot venne el az egyetemistáktól. Véleményem szerint ez nem igazán a kiművelt emberfők számának gyarapítása érdekében szolgáló, azt eredményesen megvalósítani képes javaslat. Helyette azt a képtelen feladatot vállalja a bevallottan ateista miniszterelnök vezetése alatt álló kormány: amikor azt mondja, hogy kevés a társadalombiztosítás bevétele, akkor ennek egy részét, a pályakezdők és a fiatal önként átlépők saját befizetésének teljes összegét, az egész társadalombiztosítási járulék egynegyedét kiveszi ebből a rendszerből.
(9.30)
Az ateizmust azért említettem, mert ilyenfajta hal- és kenyérszaporításra csak a Bibliában van példa, amikor a kevesebből - és indokként a keveset halljuk - még elveszünk, és azt reméljük, hogy ettől több lesz. Nagyon kíváncsi lennék, ha ezt valaki meg tudná magyarázni. A magyarázatokat, amelyeket eddig hallottam ennek a logikai képtelenségnek a feloldására, körülbelül úgy lehet összefoglalni, hogy ez a kivett összeg most az előrehozott takarékosság folytán majd a gazdaság élénkítését fogja szolgálni. Tehát ez a társadalombiztosítási alapból hiányzó összeg arra lesz jó, hogy bekerülvén a gazdaságba, ez majd ott olyan folyamatokat indukál, amelyek haszna, hozama úgy jelenik meg, hogy nőnek a jövedelmek, ezért a befizetések a társadalombiztosítási kasszába, a nyugdíjak értéken tartása megoldható lesz.
Nos, ilyen elvek alapján az összes európai ország - ahol gondolkoznak a nyugdíjreformon - hasonló következtetésre juthatott volna, de nem jutott. A német nyugdíjszakértők 10 billió márkára becsülik ennek az átállásnak a költségeit. S áldják a jó szerencséjüket, hogy nem tértek át a tőkefedezeti rendszerre, hiszen a keleti tartományok visszacsatolásakor összeomlott volna a tőkefedezeti rendszer, míg a felosztó-kirovó, jelenlegi rendszerből meg tudták oldani - igaz, nem elégséges módon - ezeknek a volt kelet-német állampolgároknak a nyugdíját. Igaz, hogy ott 600 márka az átlagnyugdíj, míg a nyugati területeken 1600 márka, igaz, hogy emiatt óriási feszültség van mindkét oldalon, mert a volt keletiek keveslik, a jelen nyugatiak meg sokallják az erre fordítandó pénzt; de úgy érzik, hogy szerencsések voltak, mert nem lépték meg, és nem is merik meglépni.
A svéd parlament - és most a két ország és a mi gazdasági helyzetünket a háttérben próbáljuk végiggondolni - külön bizottságot hozott létre az ottani népjóléti miniszter vezetésével, aki liberális, a bizottság tagjainak nagy része szociáldemokrata. Ők évek óta azon dolgoznak, hogy egy százalékot hogyan lehetne a tőkefedezeti rendszerbe a Stockholm-modellben, Stockholm tartomány, megye területén átcsoportosítani. Tehát egy erős, stabil gazdaság - vagy két erős, stabil gazdaság -, mint a német, illetve a svéd sem mer ebbe a lépésbe belemenni. A svédek egy százalékig sem, csak hezitálnak. Mi most az előterjesztés szerint 25, a tervek szerint 30 százalékot kiveszünk a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből és a tőkefedezeti elvre hivatkozva átteszünk a magánnyugdíjrendszerbe.
Nos, az első érv tehát, hogy a gazdaság élénkül, az elképzelhető, hogy igaz, de erre semmiféle bizonyíték nincs. Ha a németek, a svédek nem érzik úgy, akkor miért érezzük mi a sokkal labilisabb gazdaságunkban? Magyarországon 1928-ban az OTI-törvény, a társadalombiztosítási törvény elfogadásakor ugyanolyan helyzet volt. Azt várták, hogy a gazdaságot megélénkítik ezzel, hiszen a mostani Ratkó-gyerekekhez hasonlóan akkor az elcsatolt területekről Magyarországra kerültek nyugellátását kellett fedezni, és ehhez egy gazdasági prosperitásra lett volna szükség. A gazdaság élénkülése azonban nem ettől, nem '28-tól, hanem '37-38-tól, a háborús konjunktúrától indult meg. A kettő közti rettentő keserves évekre talán emlékeznek azok, akik olvastak ez idő tájban keletkezett műveket, illetve halvány gimnáziumi emlékképük van arról, hogy milyen sikeres volt az a mérnök, aki elmehetett villamoskalauznak. Tehát nem vált be.
Miért is nem válhat be ez ma Magyarországon az, hogy a gazdaság élénkítését fogja szolgálni ez a pénz? Azért, mert mi bevallottan, hirdetetten és reményeim szerint reálisan az Európai Közösség tagjai leszünk. Az Európai Közösségben márpedig a tőke szabad áramlása és ennek a megakadályozásának tilalma egy olyan alapelv, amelyet nem valószínű, hogy Magyarország külön szerződés formájában magára nézve nem kell hogy kötelezően elismerjen. Márpedig ha a tőke szabadon vándorolhat, akkor semmi sem tudja megakadályozni ezeket a magánbiztosítókat, hogy ne magyar termelő vállalkozásokba fektessék a pénzt, hanem oda vigyék, teljes joggal, szívük szerint, ahol ennek nagyobb hasznot, jobb megtérülést remélhetnek. Tehát a gazdaságélénkítő hatás a második luftballon, amely - úgy tűnik - az érvek logikus végiggondolása után kipukkadni látszik.
A harmadik ilyen luftballon az, hogy nagyobb érdekeltséget teremt az új rendszer a társadalombiztosítási járulék befizetésében. Kérem szépen, a társadalombiztosítási járulékot ma is befizetik a munkavállalók, egyszerűen azért, mert meg sem kapják, hanem levonják a fizetés előtt. Nem fizetik meg a munkaadók, és nem fizetik meg a vállalkozók, legalábbis egy részük.
Ha a magánpénztárba teszem be a saját pénzemet, amelyet megkapok munkabérben, attól miért lenne érdekeltebb a munkavállalóm, aki eddig nem fizetett, hogy befizessen a Társadalombiztosítási Alapba? Az égvilágon semmitől nem lesz érdekeltebb. Mitől legyen érdekeltebb a vállalkozó, hogy befizessen a nyugdíjalapba? Hiszen az igen optimista gazdasági számításokon alapuló prognózis szerint is legfeljebb egy-két százalékpontnyi jobb nyugdíjra számíthat, mint jelenleg. Ennek az egy-két százaléknak, amelyet majd 30-40 év múlva fog látni, ennek reményében azt komolyan hiszik önök, hogy a most be nem fizetett pénzek, kicsalt pénzek azonnali piaci hasznosításával nem fog nagyobb hasznot elérni a vállalkozó? S komolyan hiszik, hogy ők ezt nem tudják? Miből gondolják, hogy a fekete- meg a szürkegazdaság ettől a remélt, majdani, esetleges összegtől hirtelen kifehéredik? Hogy a mocskos... - pardon, nem mocskost, feketetét kívántam mondani - hogy a fekete- és a szürkegazdaság hirtelen magába száll? Nem. Semmivel nem nő meg a járulékfizetési kedv.
A járulékfizetési hajlandóság növelésének egyetlenegy eszköze lenne: a várományfedezeti rendszer lenne, de erről majd később beszélnék mint a Magyar Demokrata Fórum nyugdíjreform-javaslatáról. Tehát az, hogy érdekeltséget növelünk, ez sem felel meg a tényeknek.
Mi lesz viszont mindennek a következménye? Három részre válik a társadalom: azokra, akik kötelezően az új rendszerbe kerülnek át, ezek a pályakezdők; azokra, akik önként kerülnek át - a számítások szerint a 30 éves nőnek és a 35 éves férfinek még érdemes átlépnie a rendszerbe -; illetve lesznek, akiknek már vagy nem érdemes, vagy életkoruk miatt nem is lehet. Ez a három felé osztott társadalom három különböző érdekcsoportot fog jelenteni. És ez az állapot 60 évig így marad. Hatvan évig szétaprogattuk a társadalmat három, egymással szemben álló csoportra, egyszerűen annak következtében, hogy mikor születtek. Nem mondom azt, hogy igazságosnak tartják, mert itt az "igazságos" szó elhangzott, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer igazságtalan. Ilyen kategória nincs a nyugdíjrendszerben. Méltányosság nevű kategória van. Szóval, hogy ez miért méltányosabb, azt fel nem tudom fogni.
Mi következik az első csoportbelieknek, a most kötelezően belépőknek?
(9.40)
Az következik, hogy befizetik a pénzüket, a saját megkapott pénzüket, tehát a saját nyugdíjjárulékukat; hogy a munkáltatójuk mit csinál, az őket nem érdekli igazán. Mint ahogy az sem, hogy fizeti-e a gáz- vagy villanyszámlát, hogy hol vásárol nyersanyagot; az a rezsi része, nem az ő dolguk. Tehát ők a teljes összeget befizetik, ami most 6, az előterjesztők reménye szerint 8, majd 10 százalék lesz. Ezt befizetik egy olyan hitelkonstrukció formájában, aminek az a lényege, hogy ma fizetek, és először 27 év múlva kapok belőle vissza pénzt.
Tehát 27 évig rábízom a pénzemet egy hitelkonstrukcióban másra. A 27 éven ne tessenek csodálkozni, a futamidővel nem szabad összekeverni, mert a reálisan 30-35 év múlva átkerülőkkel együtt akkor lesznek nyugdíjkorúak. (Dr. Szabó Imre: Eddig is így volt! - Göndör István: És ma mennyit várunk? - Akar László: És mire várunk!?) Jó. Kérem szépen, ezt a pénzt befizetik, és kamatot remélnek tőle. De a kamatot az égvilágon semmi nem garantálja, mert azt mondja a törvény, hogy ezt befektetik azok, akik kezelik, és a befektetések hozamát majd hozzáadják ahhoz, amit nyugdíjként visszakapnak.
Ha egy bank ilyen hitelkonstrukciót ajánlana, azt az égvilágon senki nem venné igénybe. Ezt tehát önként nem lehet remélni, ezért kell elrendelni kötelezően a befizetést. Ilyen rossz banki befektetéseket az égvilágon épelméjű ember nem tenne sehol, tehát kötelezően, a törvény erejénél fogva, az állam hatalmánál fogva ezt elrendelem. Ez azt jelenti, hogy a kockázatot a befizető, az állampolgár viseli, tehát a kockázatot ráhárítja az állam, míg a felelősséget, a garanciát csak a befizetett tőke erejéig vállalja.
Tessék elképzelni, hogy 27 év múlva mennyit fog érni egy ma befizetett százforintos! Hogy aztán mi lesz a kamatokkal és a megállapítható nyugdíjakkal, erre azt mondjuk, hogy szigorúan szabályozzuk ezeknek a befektetéseknek a lehetőségeit, hozamát garantáljuk. De hogyan tudjuk garantálni egy nem magyar tulajdonban levő vagyonkezelőnél - az Európai Közösség szabályai között -, hogy mennyi hasznot produkáljon, mennyi legyen az a minimális haszon, amiből garantálni lehet a különböző százalékok szerinti visszafizetést? Sehogy! A saját magyar bankjainkkal nem tudunk boldogulni ma, amikor még jórészt állami tulajdonban vannak.
Tehát a kezdők nem igazán kiszámítható, hanem egy bizonytalan jövő elé néznek. Az átkerülők, akik önként átlépnek, még rosszabbul járnak, hiszen az eddig befizetett társadalombiztosítási járulékuk egynegyede az átlépéssel elvész. Ezért sem érdemes 30, illetve 35 évnél korábban átlépni. Erről valahogy nem esik szó. Akkor, amikor itt arról beszélnek, hogy nem veszélyeztetnek szerzett jogokat, akkor nemhogy jogokat, hanem megszerzett pénzt, befizetett pénzt veszélyeztetnek az új rendszerrel.
És akkor maradnak az idősek, akik ma nyugdíjban vannak, illetve az elkövetkezendő évek során mennek nyugdíjba. Az ő számuk körülbelül három és félmillióra tehető az egész kifutási idő alatt, tehát az országnak igencsak jelentős része, egyharmada. Az ő nyugdíjukat az állam garantálja, és a költségvetés kiegészíti a hiányzó összeggel, amely hiányzó összeg nem lesz több a nemzeti jövedelem egy százalékánál, ha igazak lesznek azok a prognózisok, amelyeket a gazdasági előrejelzők 50-60 évre le merészeltek írni.
Ez a hiányzó összeg tehát a mindenkori pénzügyminiszter kénye-kedvétől, a költségvetés aktuális állapotától függ. Képzeljék el, hogy miért jött létre a társadalombiztosítási rendszer, és miért döntött ez az Országgyűlés '91-ben úgy, hogy független, a költségvetéstől független rendszerből fogják a nyugdíjakat fizetni. Egyszerűen azért, mert a mindenkor éhes költségvetés és a mindenkor egyéb megfontolásokat tartalmazó pénzügyminisztériumi költségvetési előterjesztések nem nyújtanak kellő garanciát arra, hogy bármilyen nehéz, szorult helyzetbe kerülvén az ország - hiszen a gazdaság hullámzásai kiszámíthatatlanok -, nem mondom, hogy állni akarja, hanem hogy állni tudja az adott szavát. Tehát az, hogy ezt a hiányzó, a nemzeti jövedelem egy százalékát jelentő összeget milyen mértékben forgatják vissza, telepítik át a társadalombiztosítási alaphoz, az bizony kiszolgáltatottabbá teszi a majdani nyugdíjasokat, illetve a jelenlegi nyugdíjasokat.
Ezek szerint eddig különösebb hasznot nem fedeztünk fel az átállásban, és azért sem fedezhettünk fel, mert ennek a rendszernek a működtetése magasabb rezsivel, magasabb működési költséggel történik a világon mindenütt, ahol ilyen rendszer van, Dél-Amerikában, az Amerikai Egyesült Államokban, mint akár a társadalombiztosítási, akár a nonprofit önkéntes pénztárak működtetése.
Ez egyszerű, hogy magasabb költséggel működik, ez megint egy alaplogikai dedukció, hogy ha egyszer egy magáncég, amely profitorientáltan kezeli a vagyont, akkor azt a profitot a rendszerből kiveszi, mert ha nem úgy tenné, akkor tönkre menne, és az még rosszabb lenne az oda befizetőknek. Tehát ez a profit szükségszerűen növeli a működési költségeket, és tovább növeli a hiányt.
A másik: miután versenyhelyzetben vannak ezek a cégek egymással, jelentős összegeket fordítanak reklámra. Például Chilében, ahol ilyen rendszer '81 óta működik, egy év alatt 80 százalékkal megnőtt a reklámköltség, hiszen igyekeznek átcsábítani magukhoz a biztosítottakat. A végén már kempingfelszerelést, meg acapulcói nyaralást is ígértek, de sajnos ez az egész rendszert drágábbá tette. Hiszen teljesen mindegy az egészet tekintve, hogy melyik biztosítóból melyikbe megyek át. Tehát úgy tűnik, hogy ennek drágább a működtetése.
Még egy költségnövelő tényező hozzájön, ami képtelenül alacsonynak tünteti fel azt a becslést, hogy félszázalékos ráfordítással működjenek: az, hogy - teljesen logikusan - ezek viszontbiztosítást fognak kötni egymással, ami jó és kívánatos, hiszen ezzel a befektetett pénz biztonságát növelik. De a viszontbiztosításnak is ára van, díja van, ezt megint csak a költségeket növeli. A harmadik költségnövelő és igen jelentős tényező, hogy a hiányzó összegre az államnak most, momentán éppen nincs pénze, és várhatóan nem is lesz, hacsak nem akarja a közjóléti és a működéshez szükséges kiadásokat az irracionális szintre leszorítani.
Tehát ezt a pénzt föl kell venni hitelként, ami tovább növeli a belföldi államadósságot, aminek a kamatai megint az egész átállás költségeit növelik, és amit ha majd vissza kell fizetni, ugyanoda fogunk jutni, ahol most vagyunk, az akkori befizetésekből tudjuk teljesíteni az akkori kifizetéseket; tehát visszajutunk a felosztó-kirovó rendszerhez.
És mi történt az egészben? Az egész arról szólt, hogy egy óriási nagy tocsikolást csináltunk, kérem! Mert az állam, mint aki beszedi a törvény erejénél fogva a pénzt, nem közvetlenül fizeti vissza, illetve a társadalombiztosítás, amelyik beszedi, nem közvetlenül fizeti vissza, hanem a folyamatba beiktat egy magánnyugdíjrendszert, amely magánnyugdíjrendszer éppen úgy, ahogy Tocsik Márta, a saját hasznát természetes módon ebből igyekszik kivenni.
Tehát semmivel nem változott az egyenleg, semmivel nem lett több munkaképes, tanult állampolgárunk, kevesebb munkanélkülink, csak éppen ebből a hatalmas összegből - ugyan nem tudom, hány tocsiknyi, de azért olyan ezer milliárdokban kell itt gondolkozni -, igen jelentős összegből lehetőséghez jutnak azok, akik ezt a pénzt kezelni fogják.
(9.50)
Egyedül ők járnak jól ebben a reformban, az új nyugdíjrendszerben. Az ember nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy az ő elemi, világos érdekük teszi indokolttá azt, hogy fél-egy évvel a választások előtt ezt még utoljára megkísérli a kormány elfogadtatni az Országgyűléssel. Az összes többi máz - hogy a költségeket lehet csökkenteni azzal, hogy a gyes után fizetnem kell, az egyetem után fizetnem kell, ha megrokkanok kidobnak a rendszerből -, és tulajdonképpen csak arra szolgál, hogy az elmondott veszteségeket valamivel mérsékelje. De az összes többi az egyes ember esetében, akire vonatkozik, rettenetesen súlyos.
Az egyes csoportokat érintő hátrányokkal azért nem foglalkoztam, mert az időkeret véges, de a vita további részében még lesz mód ezeket a mikrohatásokat elemeznem. Kérem, addig gondolkozzanak azokon a makroösszefüggéseken, amely mint egy csupasz csontváz látszik most feltárulni előttünk. Az egész rendszer szerkezetét, elveit próbáltam összefoglalni. Kérem, hogy gondolkozzanak ezen.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)
