DR. HASZNOS MIKLÓS
DR. HASZNOS MIKLÓS
DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvénycsomag, ami most a parlament előtt tárgyalásban van, fontosabb, mint egy éves költségvetés. Mégpedig azért fontosabb, mert szinte a társadalom egészét érinti, sőt a jövendő magyar kormányokat is. Egy költségvetés hibáit menet közben is ki lehet javítani egy pótköltségvetéssel, és a következő év úgy is annullálja az egész előző évi tévedést is. Azonban egy társadalombiztosítási törvény reformjánál - ami szinte a társadalombiztosítás minden területét érinti - nagyon alapos megfontolásra, jó előkészületekre, kiváló hatástanulmányokra, prognózisokra, adatokra, optimumszámításra lenne szükség. Mindezt együttesen úgy nevezném meg, hogy a jogszabály minőségének meg kellene felelni annak a minőségnek, ami egy demokratikus jogállamban minimumszintként elvárható lenne.
A kereszténydemokraták elismerik azt, hogy szükség van a társadalombiztosítás reformjára, szükség van a nyugdíjreformra is többek között. Azonban mi még emlékezünk azokra az időkre, amikor a társadalombiztosítás pozitív költségvetési befizető volt, még a teljes foglalkoztatottság idején, amikor az állam feneketlen zsákjában a nyugdíjjárulékok, a tb-járulékok, a dolgozóktól levont, a vállalatok által befizetett összegek eltűntek, és senki nem gondolt akkor 15-20 évre előre, hogy hátha ez az állapot nem fog örökké tartani, és hátha ennek a nyugdíjbiztosításnak valami fedezetre is szüksége lenne. Tulajdonképpen ezzel a törvényjavaslattal az a gondunk, hogy ma is kissé ugyanez a helyzet. Senki nem gondol arra, hogy mi lesz itt tizenöt, esetleg húsz év múlva.
A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnak van egy koncepciója, ami ellentétes azzal, amit a kormány terjesztett elő. De - hogy így mondjam - a kormány-előterjesztés is lényegében megint csak a Pénzügyminisztérium íróasztala mögött született, és tulajdonképpen a Pénzügyminisztérium koncepciója. De kérdezem én: hol vannak ebben, mondjuk, maguk az érdekeltek, a nyugdíjasok különböző társadalmi és érdekvédelmi szervezeteinek a koncepciója vagy a véleménye? Vagy hol van a Munkástanácsok véleménye?
Ezt azért mondjuk, mert úgy érzem: egy kiérlelt demokráciában nem negyven óra vita alatt születik meg egy ilyen, egész jövőt meghatározó törvényjavaslat és csomag... (Akar László a szinte üres ellenzéki padsorokra mutat: Persze, ott ül az egész párt!), hanem körülbelül kétéves komoly vita, előkészítés után, a megfelelő érdekképviseleti szervek bevonásával; és a parlamenten belül is a különböző szakértői bizottságok és pártszakértők bevonásával folyik le egy ilyen vita, amilyenben itt most, nálunk horribile dictu 40 órás időkeretben ki is tudjuk fejteni a véleményeinket.
Tulajdonképpen mi a fő gondunk? A fő gondunk az, elismerjük: a probléma és a problémák gyökere az, hogy egyre kevesebb a befizető, a járulékot befizető, és egyre több lesz az eltartott és a nyugdíjas. Ennek a problémának a megoldása - a józan paraszti ész szerint is - nem látszik biztosítottnak azzal, ha mi most azt mondjuk, hogy ez a pénz, ami bejött, ez is kevés, ezért most felül kell vizsgálni az egész rendszert; ezt a felosztó-kirovó rendszert át kell helyezni egy tőkefedezeti elvre, és ugyanakkor nem vesszük figyelembe azt, hogy ezzel lényegében nem lesz semmivel sem több pénz; sőt azon bizonyos magánbiztosítók révén kivonunk tőkét, kivonunk pénzeszközöket a rendszerből azzal, hogy majd valamikor, majd 2013 után esetleg valami ebből vissza is fog jönni azoknak, akik majd akkor lesznek nyugdíjasok. Higgyék el, nemcsak a képviselőket, az egyszerű állampolgárokat is érinti, hogy hogyan lesz ebből több pénz és hogyan lesz ebből nagyobb fedezet.
Úgy érezzük, hogy a kormányzat által javasolt megoldás, a magánnyugdíjpénztárak bevezetése igazán nem oldja meg a problémákat. Az pedig felettébb gyanús szinte mindenki számára, hogy a kormányzati előterjesztés a magánnyugdíjpénztárak propagandaanyagát tartalmazza. Az a melléklet, amit úgy neveznek, hogy "nemzetközi információk és tanulmányok", tulajdonképpen a Nyugdíjpénztárak Európai Szövetsége megrendelésére készült. Az egész előterjesztés egy nagyon lényeges kérdésről hallgat, amit úgy hívunk, és amiről azt mondjuk, hogy magának az áttérésnek a költségei. Erről sehol semmilyen szó nincs!
Néhány konkrét adat: a demográfiai sarokszámok és az előrejelzések szerint a '95. év eleji 10,2 millióról Magyarország népessége 2050-re 8,4 millióra apad. De még súlyosabb a generációk közötti arány, ez pedig úgy módosul, hogy a húsz év alattiak aránya a '95. évi 26,6 százalékról 2050-re csak 19,8-ra, a 20-59 éveseké pedig 54 százalékról 48 százalékra csökken, míg a 60 év fölöttiek aránya 19,4 százalékról 31,6 százalékra nő. És ezek a számítások még a Bokros-csomag családnyomorító intézkedései előtt voltak. Azóta ezek a számok talán még tovább is romlottak.
A makrogazdasági fejlődés tendenciájára háromféle forgatókönyv készült az előterjesztésben. Van egy közepes változat - amire számít, épít is az egész anyag -, amely a gazdaság eleinte gyors, évi 4,5-5 százalékos növekedését prognosztizálja, majd a növekedési ütemet csökkenti. Van egy optimista változat, amely a gazdaság gyors, évi 5-6 százalékos növekedését tárgyalja. De van egy pesszimista változat - ami semmilyen vonatkozásban nem érvényesül az anyagban -, ez pedig a lassú növekedési pálya, amely mintegy évi 2-2,5 százalékos növekedést tartalmaz. A kormány a közepes forgatókönyvet tekinti reálisnak, azonban illő lenne az alacsony növekedési pályával is számolni, hiszen eddig - nem akarom felhozni a kórházi ágyak csökkentésétől kezdve az inflációs előrejelzéseket, de - ezek a prognózisok általában nem jöttek be, mindig a rosszabb és a kedvezőtlenebb valósult meg. Lényegében az első pillér minden évben hiánnyal fog zárni, s ez a hiány esetenként sokszor akár a GDP 1 százalékát is elérheti, illetve a nulla és az 1 százalék között ingadozik.
A kormány-előterjesztés nem tartalmaz összesített hiánymutatót, nincsen benne olyan mérőszám, amely bemutatná, hogy összességében az első pillérben mekkora tényleges hiány keletkezik. Azonban nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a jelenlegi áron számolva az első pillér egy kedvezőtlen fejlődési tendencia esetén az előterjesztés által tartalmazott 1997 és 2050 közti időhorizont alatt meg fogja haladni a 2600 milliárd forintot. A kormány előterjesztése azzal a kérdéssel nem foglalkozik, hogy hogyan lehet ezt a hiányt kezelni. Honnan kerül ide elégséges tőke az első pillér kiadásainak fedezetére? Erre csak három mód képzelhető el:
Az egyik, hogy a tőkefedezeti elven nyugvó rendszer megtakarításai fognak ide fedezetet nyújtani; a másik egy adóemelés, ami ismét csak azokat fogja sújtani, akik az adóval elérhetők; a harmadik pedig: hitelfelvétellel történik a hiány fedezése.
Ha az első variáció kerül sorra, vagyis a tőkefedezet megtakarításait csoportosítják át, akkor éppen a tőkefedezeti elv kedvező hatása elmarad, hiszen az első pillér egészében el fogja nyelni majd a második pillér megtakarításait, sőt bizonyos kamatterhek is keletkeznek, hiszen a tőkefedezeti elven nyugvó pillér nyilvánvalóan csak hitel formájában fogja a tőkéjét átadni az első pillérnek.
A második eset: hogy lehet az adórendszeren keresztül többlet forrásokhoz jutni, de az adórendszer - attól függően, hogy milyen formában alkalmazzák - mindig csak bizonyos csoportokra teríti szét a terheket, és mindig vannak jelentős csoportok, amelyek az adóból ki tudják magukat vonni.
(13.50)
A harmadik megoldás pedig - benne élünk most is - egy adósságörvényt jelent.
A kormány-előterjesztés tehát semmiféle érdemi megoldást nem javasol (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a problémák megoldására, holott ezt az óriási hiányt, amely az első pillérben keletkezik, valamilyen módon kezelni kell. Ezért a kereszténydemokraták továbbra is aggályosnak tekintik, és várják azokat a megoldásokat és módosító javaslatok, amelyek a 40 órás vita során előjönnek, és fel tudnák javítani ezt a kérdést, de nincs sok reményünk benne. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)
