GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A jelenlegi egységes szabályozást a javaslat szerint négy törvény váltja fel. Ez a szabályozás azonban csak akkor lehetne életképes, ha a törvények a biztosítás szakmai ágazati sajátosságai szerint különülnének el, s ezen belül a szabályozási tárgyakat kellene összehangolniuk. Véleményem szerint erre az előterjesztőnek sem szakmai igénye, sem ideje nem volt. Arról nem is beszélve, hogy a törvényjavaslat-tervezetek alapvető kérdésekben is, de különösen a részletkérdésekben - amelyek azonban a végrehajtás szempontjából döntő jelentőségűek - szinte naponta változtak.
Sajnálatos módon az előzetes szakértői egyeztetések sem vezettek teljes körű eredményre, a meglévő ellentmondások, joghézagok feltárására. Ez különösen a társadalombiztosítási nyugdíjról szóló törvényjavaslatnál érzékelhető. Félő, hogy a törvényjavaslatok sürgősségi tárgyalása kizárja a törvénycsomag összehangolását a parlamenti vita keretében. Ezért arra kell számítani, hogy a problémák igazából a végrehajtás során kerülnek felszínre, gyakori kiigazításokat, pontosításokat igényelve. Itt lehet célozni a két évvel ezelőtti Bokros-csomagra, amikor a majd húsz törvény módosítása után ismét majd hússzor következtek az újabb módosítások. Elképzelhető, hogy a végrehajtás során itt is borzasztóan sok probléma fog még utólag felszínre kerülni.
A korábbi szándékoktól eltérően nem tartalmaz változtatást a törvényjavaslat a korkedvezmény és a rokkantsági nyugdíj rendszerét illetően. A korkedvezményes nyugdíjrendszer, illetve rokkantsági nyugdíjrendszer egy későbbi kidolgozása eleve magában hordja a benyújtott és a várhatóan elfogadásra kerülő törvényjavaslatok rövid időn belüli módosítását. Súlyos ellentmondást hordoz, hogy az ellátási rendszer, illetve az ellátásokat szabályozó törvények az ellátások fedezetét szabályozó rendelkezéseket, továbbá az ezt lényegében megalapozó biztosítási kötelezettséget nem tartalmazzák, hanem ezekről egy külön törvényjavaslat szól. Ezért az ellátást szabályozó törvények, illetve az úgynevezett ágazati törvények féloldalasak. Ugyanakkor az alkalmazott kodifikációs technika olyan bonyolultságot eredményez, hogy az egymással összefüggő külön törvényjavaslatokban a jogkereső eligazodása kizártnak mondható. Ez a szabályozási módszer értelemszerűen az igazgatásban és az ügyintézésben is további áttételt jelent, a működési költségek jelentős növekedését okozza, továbbá félő, hogy az ügyintézés lassulásához is vezet.
Súlyos hiányossága a biztosítási kötelezettségről és a járulékról szóló törvényjavaslatnak, hogy nem nevezi meg azt az igazgatási szervezetet, ahová a járulékot be kell vallani, ténylegesen be kell fizetni, és ahol ezek nyilvántartásait vezetik majd. Ezzel az a helyzet állt elő, hogy a kormányzati előterjesztők által korábban központinak tekintett fedezeti kérdések kiemelt, külön törvényben való kezelése már csak ezért is megkérdőjeleződött. A több éve követelt és az anyagokban is hirdetett biztosítási elv erősítését szorgalmazó törekvéseknek ellentmond a javaslat azzal, hogy a munkáltatói járulékot kizárólag adószisztémában kezeli, és közteherviselésnek minősítve elszakítja a keresetpótló pénzbeli ellátások alapjától.
(15.20)
Ezzel a biztosítási jogviszony a munkáltatók vonatkozásában adó jellegűvé válik, amit erősít az is, hogy a társadalombiztosítási hozzájárulást biztosítási jogviszonyon kívüli kifizetésekre is kötelezően előírják.
Természetesen nem lehet elvitatni az állam azon jogát, hogy a legkülönbözőbb jövedelmeket bevonja a közteherviselésbe. Ez társadalmi cél. Ezt azonban a biztosítási jogviszonyon kívül eső jövedelmekre csak adótechnikával tehetné, különben a biztosítás alapjai rendülnek meg.
Elvi hibának minősíthető, és súlyos gyakorlati következményekkel járhat az is, hogy a biztosítási rendszerben ennek kereteit meghaladó társadalmi szolidaritást akar megvalósítani. Komoly elvi kérdésnek tűnik az is, hogy a kötelező magánnyugdíj nem vállalja tagjai megrokkanásának anyagi terheit, hanem azt a felosztó-kirovó elven működő nyugdíjrendszerre terheli.
A vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer előnyeit a dokumentumok hosszasan sorolják. Ezeknek az előnyöknek a többségét számos konstrukció biztosítja. A javaslat szerint a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer egyrészt kedvező hatást gyakorol a gazdasági folyamatokra, másrészt biztonságosabbá teszi a nyugdíjrendszer működését. Ezen állításokkal szemben számos érv fogalmazódott meg. A kérdést neves külföldi szakemberek évek óta vizsgálják, és ádáz vitákat folytatnak. A tőkefedezeti rendszernek a megtakarításokra és gazdasági növekedésre gyakorolt hatása kétségtelenül a legvitatottabb pont. A nyugati országok tapasztalataival foglalkozó gazdag irodalom nem meggyőző sem elméleti, sem gyakorlati téren.
Elgondolkoztató a javaslat koncepcióját támogató világbanki szakértők véleménye is, amelyben például olvashat, Robert Palacios Az átalakulásban lévő magyar nyugellátási rendszer című, '96 novemberében közzétett tanulmányában, hogy a reformot elsősorban adósság felvállalásával finanszíroznák, vagyis az explicit adósságot implicit adóssággal helyettesítenék. E stratégia növekedésre gyakorolt hatása igen korlátozott mértékű - állítják a külföldi tudósok -, és az átállás terheit teljes mértékben a jövőbeni generációkra hárítja - olvasható.
Az a kijelentés is vitatható, miszerint a vegyes finanszírozás bizonyítottan biztonságosabbá teszi a nyugdíjrendszer működését. A felosztó-kirovó és a tőkefedezeti rendszer közötti kétségtelen különbségek ellenére elméletileg sem bizonyított egyik vagy másik, illetve a kombinációjuk előnyösebb volta. A működő nyugdíjrendszerek eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a gazdasági és demográfiai feltételekhez való alkalmazkodóképesség hiányában minden rendszer gondokkal küzd. A felosztó-kirovó rendszerek valóban nehéz helyzetbe kerültek, de nem váltak működésképtelenné; miközben a tőkefedezeti rendszerhez hasonló tőkefelhalmozó, várományfedezeti rendszerek egyszer már szerte a világon megbuktak, természetesen az adott politikai, illetve gazdasági mozgástérbe ágyazva.
A javaslatban szereplő elképzelés a német nyugdíjrendszer átalakítása kapcsán is felmerült, ahol szintén kihívást jelentett a nyugdíjrendszer finanszírozhatósága, amit az újraegyesítés szociális következményei még súlyosbítottak. Tekintettel arra, hogy a magyar nyugdíjrendszer történetileg hasonló típusú, fontos tapasztalat, hogy ott milyen választ adtak a nyugdíjrendszerrel szembeni kihívásra. Elvetették a tőkefedezeti pillér beépítését, helyette a finanszírozási gondokat új munkahelyek létesítésével és a felosztó-kirovó rendszer korszerűsítésével oldják meg.
A Független Kisgazdapárt véleménye is az, hogy a gazdasági növekedést kell beindítani, nem némely személyi kedvezményezett körnek, hanem az egész magyar társadalom gazdasági növekedését kell beindítani. Ha már a gazdasági növekedés beindult, biztosan lesz lehetőség arra is, hogy a nyugdíjellátást a XX., később a XXI. század követelményeinek megfelelően biztosítani lehessen az embereknek.
A most javasolt vegyes finanszírozási rendszer problémái abból fakadnak, hogy egy már beérett nyugdíjrendszer finanszírozását célozza megváltoztatni. Például nagyon sok nyugdíjasszervezet tiltakozik amiatt, hogy eddig ők vesztesei voltak a munkaképes lakossággal szemben, hiszen ők sokkal nagyobb mértékben szenvedtek az inflációtól, mint a keresők. Gyakorlatilag az áttéréssel, amikor egyenlőséghez juthatnának, most kerülnek hátrányosabb helyzetbe. Nagyon sok nyugdíjasszervezet, mint ahogy a képviselőtársaim is megbizonyosodhattak róla, elveti ezt az új törvénycsomagot.
Nyomatékosan hangsúlyozzuk: itt nem arról van szó, hogy önmagában jó-e vagy nem jó a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer, hanem arról van szó, hogy a javasolt átalakítás helyes-e. A javaslat olyan kettős elvű nyugdíjrendszer, amelynek forrásigénye lényegesen nagyobb, mint a jelenlegié, holott ezt is mérsékelni kellene. Ellátásai kisebbek, bizonytalanabbak, a különböző korosztályokat eltérően érintők. Az aktívakat következményeiben áttekinthetetlen döntés elé állítják. Véleményem szerint újabb bizonytalanságot hoznak a társadalomba. Épp elég bizonytalanságot hozott a Bokros-csomag által elhíresült nagyon sok szociálpolitikai intézkedés; ez megint borzasztó nehéz választás elé állítja az embereket. Idegileg nagyon feszült a társadalom, az egyes emberek nagyon nehezen élnek; még jobban megbolygatja a társadalmat. Választani kell olyan nyugdíjmodellek között, amelyek hatását a szakemberek sem tudják egyértelműen és teljeskörűen értékelni, mérlegelni, összhatásaiban elemezni.
Az alacsonyabb ellátás melletti nagyobb forrásigény azért jelentkezik, mert egyidejűleg két nyugdíjrendszer forrását kell megteremteni. Tudniillik fizetni kell a nyugdíjban levők ellátásait, gyűjteni kell az új típusú ellátáshoz. A javasolt konstrukció bevezetése akkor lehet célszerű, ha valamely országban - ahol eddig nem volt - nyugdíjrendszert kell kialakítani, vagy a nyugdíjrendszer ellátási körét, az érintettek számát, a nyugdíj színvonalát szándékoznak növelni. Nálunk nem ez a helyzet, mert egy beérett rendszerről van szó. Ilyen körülmények között a javaslat makrogazdasági és nyugdíjszakmai szempontból egyaránt kedvezőtlennek tűnik.
A vegyes finanszírozású rendszer azáltal, hogy a tőkefedezeti elem forrását a felosztó-kirovó elem járulékából biztosítja, hiányt okoz a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben, és ezáltal növeli az államháztartás hiányát és annak egyébként is magas adósságállományát. Számításaink szerint ez a hiány kezdetben évi 70-80 milliárd forint. A hiány mértéke az új rendszert választók számától is függ, amit nehéz megjósolni.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
A hiány mértékét évente folyamatosan növeli, hogy egyre többen kerülnek át a vegyes rendszerbe, és az is, hogy fizetni kell a hiányt fedező, egyre növekvő volumenű állampapírok kamatát, ugyanis a hiány évről évre halmozódik. A halmozott hiány várhatóan 10 éven belül eléri az 1000 milliárd forintot. A javaslat szerint a keletkező hiány mértékét ugyan mérsékli, de annak nagy mértéke miatt megszüntetni nem tudja az úgynevezett vegyes indexálást, ami a már megállapított nyugdíjakat a bérek növekedésénél kisebb ütemben emeli.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben és ezáltal az államháztartásban megjelenő hiány több kedvezőtlen gazdasági következménnyel jár. A hiányos társadalombiztosítási nyugdíjrendszer következtében nem kerülhet sor a járulékok - egyébként indokolt és más mozgástérben lehetséges - csökkentésére. Az államháztartási hiány növekedése erősíti az inflációs tendenciát, vagy korlátozza a hiányt mérséklő egyéb intézkedések kedvező hatását. A keletkező hiány az ellátások, államháztartási kiadások további mérséklése irányában hat. Folyamatosan zsugorodhat a felosztó-kirovó rendszer ellátása. Az ellátások mérséklésével meg nem szüntethető hiányt fedező állampapír kamatának fedezete pedig a gazdaságból többletelvonást igényel. Markánsan fogalmazva: olyan kényszermechanizmust kezd működtetni ez a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer, amely a mindenkori politikai és szakmai döntéshozók óhajától függetlenül kényszeríti a nyugdíjszínvonal csökkentését vagy fokozza az állam eladósodását. Ez a két helyzet lehetséges. Maga a folyamat a törvények hatályba lépésétől kezdve visszafordíthatatlan.
Végezetül a nyugellátásokra gyakorolt hatásokról szólnék. A relatív, a bérekhez viszonyított nyugdíjszínvonal a már megállapított és a megállapításra kerülő nyugdíjaknál egyaránt igen erőteljesen csökken. Ennek mértéke egy átlagos nyugdíjtartam - mondjuk 16 év - alatt jóval több, mint 20 százalék. Az 1990 után nyugdíjba vonulóknál az induló nyugdíjak nettó értéke a személyi jövedelemadó akkori rendszerének ismerete hiányában nem határozható meg, így a régi és az új nyugdíjak összehasonlítására sincs igazából mód. Az új rendszerben nyugdíjba vonulók nyugdíja egyébként azonos feltételek esetén is eltérő lesz attól függően, hogy hány évig fizethetnek az új rendszerben és attól, hogy hogyan működik az általuk választott pénztár. Az új rendszert választók szerzett jogokat vesztenek el azáltal, hogy az új rendszerben csak a korszerűsített társadalombiztosítási nyugdíj egységesen meghatározott hányadát kapják, függetlenül attól, hogy mennyi időt töltöttek a régi rendszerben mint járulékfizetők.
Nem biztosított a szabad választás az egyik vagy másik rendszer között párhuzamosan a járulékfizetéssel vásárolt jogok biztosításilag korrekt értékelésével. A már munkában levők csak egyszer választhatnak és egyszer korrigálhatnak, a pályakezdőknek nincs is választási lehetőségük. A választáshoz kapcsolódóan biztosítás szempontjából korrekt eljárás az, ha az egyes rendszerekben letöltött időt önállóan értékelik.
(15.30)
A vegyes finanszírozási nyugdíjrendszer sajátos kérdése a garanciarendszer, a legfontosabb a garanciarendszer. A tőkefedezeti konstrukcióban - annak lényegéből fakadóan - nem garantálható sem ellátási, sem pedig hozamgarancia. Ha az ilyen jellegű ellátottak részéről a jogos igények kielégítésére mégis beépülnek a körvonalazódó garanciák, akkor a tőkefedezeti elem kedvező hatását, a versenyből adódó nagyobb hozamokat korlátozza. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy a garancia csak az egyéneknek garancia. Tudniillik a rossz gazdálkodás miatti veszteséget a közösség fizeti be végső soron adófizetőként.
Befejezésül, tisztelt képviselőtársak, a tőkefedezeti elemből származó nyugdíjjáradék a rendszer lényegéből fakadóan eltér a férfiak és a nők között azonos befizetés mellett is, tekintettel arra, hogy a nők tovább élnek. Ezt az eltérést megkísérli kiküszöbölni, de ez csak kiegyenlítő kasszák működtetésével lehetséges, a tervezetben leírt módon nem.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az FKGP padsoraiban.)
