VARGA JÓZSEF
VARGA JÓZSEF
VARGA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Először a még jelen lévő ellenzéknek szeretnék köszönetet mondani azért, hogy átértékelték a helyzetet, és a bizottságban tanúsított álláspontjukat felülvizsgálva most részt vesznek a vitában.
Azt hiszem, hogy nagyon sok mindenről vitatkoztunk már, ennek a nyugdíjreformnak a szükségességéről szeretnék először én is szólni. Különböző érveket hallottam ezzel kapcsolatosan, egyrészt a szükségességet, másrészt az előkészítettséget illetően. Az én tapasztalatom az, hogy nem most, hanem már a nyolcvanas évek végén indokolt lett volna ez a módosítás. Ennek okai közül csak néhányat. Az egyik, hogy a nyugdíj- és a járulékfizetés a korábbinál szorosabb összefüggésbe kellene hogy kerüljön. A másik: a mindenki által ismert és itt már sokat tárgyalt demográfiai helyzet. A fizetési fegyelem romlása legalább ilyen fontos ok volt, és ehhez társult még a rendszerváltás idején, hogy az első években tapasztalható jelentős gazdasági visszaesés és a bizonytalanság miatt nagyon sokan menekültek nyugdíjba. Erre csak azt a számot szeretném idézni, hogy 1989-ben az 54 év alatti nyugdíjasok száma 206,6 ezer fő volt, tehát a 207 ezret nem érte el. 1997-ben ugyanez a létszám már a 354 ezret meghaladta. Hozzá szeretném tenni, hogy ez tulajdonképpen már egy emelt korhatár után van. Tehát ezek a számok egyértelműen mutatják azt is, hogy egy drasztikus gazdasági visszaesés milyen hatású lehet az ilyen nagy ellátórendszerekre.
Azt hiszem, hogy ezek után szükségtelennek, elkapkodottnak mondani ezt a reformot enyhén szólva is nagyon szegényes érvelés. Nem vitatom, hogy elkelt volna az alaposabb előkészítés, de miért nem történt a kötelező rendszert érintő változtatás már 1990-ben vagy az azt követő években? Talán féltek az esetlegesen negatív hatásoktól is? Elképzelhető. Viszont úgy gondolom, ez a magatartás hasonló ahhoz, mintha valaki fél az injekciótól, ezért nem megy el a védőoltásra, de utána ugyanúgy részt vesz a tevékenységben, vagy éppenséggel a fertőzött személyek között tevékenykedik. Azt hiszem, nem kellő előrelátást mutat az ilyen viselkedés, hiszen a kisebb áldozatokat vállalni mindig jó azért, hogy a nagyobbat elkerülhessük.
Ezek után az előkészítésről néhány szót. Természetesen én sem nyugdíj-szakértőként kerültem ide a parlamentbe, ezért igyekeztem a szakemberek véleményét megismerni. Ezért elsőként talán azt hiányolom, hogy a Magyar Aktuárius Társaság véleményét nem ismerhettem meg. Helyette ugyan lehetett olvasni amerikai biztosításmatematikus véleményét; természetesen az ő szakértelmét is tiszteletben tartva, a kormány helyében úgy gondolom, a hazai aktuáriusok szakmai szervezetét is meg kellett volna keresnie. Erre a véleményre kíváncsi lettem volna.
A szakmai előkészítés mellett fontos kérdés az állampolgárok érdeklődésének felkeltése és a véleményük kikérése annak érdekében, hogy ezeket a véleményeket figyelembe vehessük. Nem vitatom, hogy a megfelelő szakmai fórumok lezajlottak, tehát ennek a törvénytervezet-csomagnak a társadalmi vitája a szakmai szervezeteknél elindult, és teljes mértékben lefolytatásra került, de valószínűleg még nem érzik az állampolgárok, hogy ez milyen fontos az ő számukra is, és az érdeklődésük nem kellően került felkeltésre.
Néhány konkrét kérdésre vonatkozóan szeretnék pár dolgot mondani. Először a járulékok megváltoztatásáról szólok. Azt hiszem, mindenki tapasztalta azt, hogy a munkáltatói járulékok csökkenésére kerül sor a javaslat alapján. Ez önmagában egy nagyon pozitív dolog, méghozzá azért, mert a sokat emlegetett terhelést a vállalkozóknál csökkenteni lehet. Ugyanakkor nem lesz kevesebb a járulékbefizetés, hiszen ehelyett majd a magánszemélyek járuléka növekszik, ami viszont azért nem jelent többlet terhet, mert az ígéretek szerint - és azt hiszem, a képviselők ehhez ragaszkodni is fognak - adókedvezményként ez a növekedés megtérül a munkavállalóknál. Természetesen így a források nem fognak csökkenni, és emiatt nem lesz a nyugdíjalapban további hiány.
A járulékoknál szeretnék szólni a fizetési fegyelem megváltozásáról, illetőleg a várható változásáról. Elhangzott az az érvelés is többször, hogy jobb lesz a fizetési morál, hiszen ezentúl az egyéni számlán nyilvántartásra kerülnek a befizetett összegek. Önmagában ettől nem szabadna eredményjavulást várni, mégpedig azért nem, mert az önkéntes pénztáraknál jelentős adókedvezményt lehet igénybe venni. Mindenki ki tudja számítani, hogy ezek után nagy valószínűséggel a szürke- vagy feketegazdaságból származó jövedelmek egy jelentős részét is megpróbálják majd önkéntes pénztárakban elhelyezni, hiszen ehhez tetemes mértékű adókedvezmény társul. Tudom, hogy a többletet, tehát az 1+2 százalékot esetleg itt is kedvezményezzük, de azért az nem ugyanaz. Ugyanakkor szeretnék utalni arra is, hogy a Lettországban már bevezetett hasonló változtatások szintén nem érték el ezt a hatást, tehát jó lenne egy kicsit ezeket is elemezni, hogy csak e miatt érdemes-e változtatni.
A következő kérdés, hogy hova fizessük majd a járadékot, kell-e nekünk a kötelező tőkefedezeti rendszer. Elöljáróban szeretnék arra utalni, hogy már van tulajdonképpen ilyen tőkefedezeti elem, az előbb említett önkéntes biztosítók ezt a formát választják. A szakértők véleményét áttanulmányozva, és ezt a magam tapasztalataival is kiegészítve, úgy érzem, hogy egy életteljesítményen alapuló felosztó-kirovó rendszerrel megoldhatók lennének a most előttünk álló problémák.
Miért félek én a tőkefedezeti rendszer kötelezővé tételétől? Az egyik, hogy a reálkamatok jelentős mértékben befolyásolják a hozamokat, tehát nagyon érzékeny a reálkamatokra, ezeknek az alakulására. A másik: mindannyian tudjuk - és ez hazánkban is bizonyítást nyert az önkéntes biztosítópénztárakon keresztül -, hogy magasabb költségekkel működtethető, mint a mostani felosztó-kirovó rendszer. Mekkora ez a különbség? Azt hiszem, az anyagokból mindenki látta és tapasztalta, hogy 1,9 százalékkal működik a mostani felosztó-kirovó, igazából ennyivel tervezik a következő időszakban is üzemeltetni, és a mostani önkéntes biztosítópénztáraknál 6 százalék körüli, 5,7 százalék a költségráfordítás. A nemzetközi tapasztalatok is hasonló összegekről beszélnek. Nem akarom azokat a szélsőségeket említeni, ahol amerikai pénztáraknál említenek még 17 százalékost is, azt hiszem, hogy nálunk azokkal a szabályokkal, amelyek kialakítást nyertek, ez a 6-7 százalék körüli mérték tartható lenne.
Érdekes dolog, hogy nem gondoltak az előterjesztők arra: amennyiben kevesebb járulék kerül beszedésre a társadalombiztosítási nyugdíjhoz, akkor ez fajlagosan emelheti az ottani költségeket, tehát nem biztos, hogy az 1,9-2 százaléknál meg tudunk maradni, mert nem biztos, hogy az apparátus csökkenthető hozzá, ugyanakkor a járulékbevétel értelemszerűen alacsonyabb lesz. Tehát ez önmagában is egy bizonytalansági tényezőt jelent, talán ezt még a módosításoknál figyelembe vehetjük.
A következő ilyen kérdés, ami számomra egy kicsit problémát jelent, hogy e jelentkező hiány finanszírozásának mekkora költségei lesznek majd. Mindezekhez társul sajnos az, hogy a rendszer nem veszi figyelembe a társadalombiztosítási nyugdíjágazat többlet ráfordításait; most nem akarok kitérni arra, hogy az 1 százalékból fogjuk-e tudni finanszírozni a rokkantsági nyugdíjat, de egyébként sem számol vele. Hiszen amikor a kettő közötti arányt megállapítja, akkor csak a járulékkulcsok alapján alakul ki az a 73, illetve huszonhat egész néhány tized százalék.
Ha az ellátásokról szólok, akkor a következőről tennék még említést. Nehezen érthető számomra pillanatnyilag, hogy a két nyugdíjnál miért teszünk különbséget a várható adóztatási formák között. Az egyik egyértelműen lineáris adót visel, a másiknál pedig az összevonandó jövedelemnél vennénk figyelembe a nyugdíjat. Úgy gondolom, ezt a kérdést feltétlenül át kellene gondolni még az elfogadás előtt.
Az ellátásnál szeretnék egy másik problémát is megemlíteni, ez pedig a degresszió megszűnése, ami törvényszerűen megszünteti a minimumnyugdíjat is. Ez gazdaságilag érthető, de mi igazából egy olyan társadalomban élünk, amikor felvethető, hogy elviselhető-e ennek a megszüntetése két lépcsőben, hiszen most már a javaslat kétlépcsős megszüntetésről beszél.
(16.50)
Tudom, hogy van egy varázsszó: az időskori járadék. Ez nagyon fontos, kell, de gondoljuk át, hogy ez emberileg mit jelent. A nyugdíjat folyósítják, a járadékért általában a polgármesteri hivatalba kell majd elmenni. Az adott településen ez többletterheket is eredményez. Erről már valakik szóltak, hogy 70-30 százalékarányban osztjuk meg. Ezt nem akarom ismételten részletezni.
Ugyanakkor nem teljesen kidolgozott módon kapcsolódik hozzá egy jelzálog-bejegyzési jog is. Nem vagyok híve a nagymértékű központosításnak és ennek alapján az újraelosztásnak, de felteszem a kérdést: mindent megtettünk-e már annak érdekében, hogy a megszerezhető jövedelmek Magyarországon arányban legyenek az elvégzett munkával? Hiszen ennek feltételei, a közgazdasági környezet alakítása, azt hiszem, a mi feladatunk is.
Hiszem, hogy hasznos gondolatokat vetett fel Szabó Sándorné képviselőtársam akkor, amikor a hosszú szolgálati időnél meghagyná a nyugdíjminimumot. A délelőtti előadásában ezt meghallgathattuk. Úgy gondolom, éppen a felvetett észrevételek miatt a módosító javaslatok megismerése és azok elfogadása fontos ahhoz, hogy én is el tudjam dönteni, hogy mennyire támogatható e törvény elfogadása.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
