DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! A vitának ahhoz a részéhez tudok elsősorban kapcsolódni, amin személyesen is jelen voltam, és az ott felmerülő kérdések közül néhányra vállalkozom most választ adni, hiszen az egész vita összefoglalása még előttünk áll.
Mindenesetre köszönöm mindazokat az észrevételeket, amelyek a törvényjavaslatok szövegének pontatlanságára utalnak. Ezek megadják a lehetőségét annak, hogy ezeket a pontatlanságokat vagy értelemzavaró megállapításokat korrigáljuk, és ez mindenképpen komoly hozzájárulás a törvényjavaslatok színvonalának biztosításához.
Ami az átfogóbb, nagyobb problémákat illeti, erről régóta folyik a vita. Természetesen az a meggyőződésünk - és ebben a bírói közvélemény korántsem olyan egységes, mint ahogy ezt Áder képviselő úr elmondta, legalábbis a kodifikáció menetében nem ezt tapasztaltuk -, hogy a regionális bíróságok megszervezése igenis jelenthet abban számottevő segítséget, már csak annál az egyszerű ténynél fogva is, hogy a bonyolultabb ügyek és az egyszerűbb ügyek hatásköri elválasztásával a terhelés - hangsúlyozom, a helyi bíróságokra zúduló terhek - csökkentésével annak az esélye mindenképpen megnő logikailag is, hogy az egyszerűbb ügyekben nyilvánvalóan az időszerűség követelményét jobban lehet biztosítani a helyi bíróságokon.
Közismert az a tény, hogy 1993-at követően 60 százalékkal nőtt a helyi bíróságok munkaterhe. Az elmúlt napokban tettük közzé azt az elemzést a sajtóban is, amely 1995-ben, 1996-ban a gazdasági és vagyon elleni ügyek alakulását vizsgálta a bíróságokon. 242 ügy elemzéséből kiderült, hogy ezek közül az ügyek közül mindössze öt került elsőfokon megyei bírósági hatáskörbe. Ezen nyilvánvalóan változtatni kell, és ez a javaslat egyik sarkalatos pontja. Önmagában tehát a kétfokú jogorvoslati rendszer kialakítása mellett, amely a büntetőeljárás koncepciójában 1994 januárjában megfogalmazásra került, nagyon nehezen képzelhető el - elképzelhető, csak meglehetősen nehezen - a helyi bíróságok jelenlegi állapotát figyelembe véve más szervezeti megoldás.
Ez a variáns egyébként, hogy Magyarországon négyfokú bírósági szervezet jöjjön létre, korántsem az elmúlt hónapok szüleménye, 1988-tól szerepel a szakmai gondolkodásban. 1990 októberében - elolvashatjuk a Nemzeti megújhodás programjában, az előző kormány programjában, hogy egy teljes értékű megoldási variánsként szerepeltette, tehát korántsem új és korántsem páratlan megoldás az, amit javasol.
Az országos igazságszolgáltatási tanács kapcsán valóban így van, ahogy képviselő úr említette. Ilyen széles jogosítvánnyal a jelenlegi európai közjogi anyagban nem találkozhatunk az országos igazságszolgáltatási tanács hatáskörét illetően. Valóban az a tíz alkotmány, amely az európai alkotmányok között ilyen jellegű testületet alkotmányos szinten rögzít, nem tartalmaz ilyent, mármint az alkotmány maga. A részletes szabályok tekintetében azonban nem teljesen ez a helyzet, mert meglehetősen széles például a spanyol kompetencia, és éppen a működés tapasztalatai alapján további növelési lehetőséget kívánnak a szabályozás útján létrehozni Spanyolországban is.
Azt hiszem, nem ezek a példák a döntőek, hogy melyik országban milyen megoldást alakítottak ki, hanem az, hogy ez vajon működőképes modell lehet vagy sem. Meggyőződésem, hogy működőképes modell. Össze kell vetni a jelenlegi helyzetet a pénzügyi ellenőrzés tekintetében, és itt elsősorban azért az átfogó nagy pénzügyi ellenőrzések, amelyek a gazdálkodás egészére vonatkoztathatók - miután költségvetési pénzekről van szó - eddig is az ügyészség esetében is, a bíróságok esetében is tételesen az Állami Számvevőszék keretében lezajlottak, nagy átfogó vizsgálatokat végeztek éppen az elmúlt esztendőkben a bíróságokon és az Igazságügyi Minisztériumban. A gazdálkodásért vállalt felelősség jelenleg, a konkrét jogosítványok és a konkrét döntési lehetőségek ma már nem az Igazságügyi Minisztérium kompetenciájába tartoznak, hanem az Országos Bírói Tanács kompetenciájába. Az ellenőrzés pedig megoldható belső ellenőrzéssel, amelyet nyilvánvalóan létre kell hozni a hivatalon belül - belső ellenőrzési egységeket -, ez egy természetes dolog, és nyilvánvalóan megoldható parlamenten kívül, ahogy eddig is történt az Állami Számvevőszék rendszeresen és időszakonként visszatérő ellenőrző munkájában.
Ebben tehát nem látok olyan feloldhatatlan ellentmondást, amely az országos igazságszolgáltatási tanács működése szempontjából veszélyeket rejtegetne magában és megoldhatatlan konfliktust jelentene önmagában.
Meggyőződésem, hogy az országos igazságszolgáltatási tanács léte nem jelenti azt, hogy a bíróságok kasztszerűen elkülönülnek a társadalomtól, sőt inkább esélyt és lehetőséget teremt arra, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjanak mindazok a problémák, amelyek a bíróságok működésével kapcsolatosak. Erre éppen az a forma, hogy az országos igazságszolgáltatási tanácsnak külső tagjai is vannak, megfelelő keretet és lehetőséget biztosít, és ugyancsak a parlament intenzív jelenléte a tanács munkájában, illetőleg az a lehetőség, amelyen keresztül a Legfelsőbb Bíróság elnöke mint az országos igazságszolgáltatási tanács elnöke tájékoztatja évi rendszerességgel a parlamentet ezekről az ügyekről.
Nem hiszem, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökét ilyen motívumok vezérelnék, hogy állást vagy funkciót kívánna halmozni. Nyilvánvalóan egy megoldás mellett, egy számára hasznosnak tűnő megoldás mellett kötelezte el magát. Még egyszer mondom, hogy ezekkel a hasznos korrekciókkal - amelyeket a vita eddigi szakaszában is hallottam - ezek a szabályok pontosabbá és egyértelműbbé tehetők, és alkalmasak lesznek arra, hogy működő rendszert hozzanak létre.
