DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Az eddig elmondott napirend előtti felszólalásaimhoz mindig igyekeztem jelentős mennyiségű háttéranyagot összegyűjteni, és a választott tárgy országos jelentőségét, rendkívüliségét és halaszthatatlanságát igazoló bizonyítékok bármikor visszakereshetők és számon kérhetők. Most azonban egy "Muszáj privatizálni" című hír okozta félelem késztet a napirend előtti felszólalásra. Beismerem, hogy a halaszthatatlanság miatt rendelkezésre álló rövid idő nem volt elengedő a részletes tájékozódásra és a bizonyítékok összegyűjtésére, ezért már elöljáróban elnézést kérek az esetleg elkövetett tévedésekért, és nagyon megnyugtatna a félelmem alaptalanságáról elhangzó válasz.
Általánosságban megint a kultúráról van szó, amely ijesztően és folyamatosan áruvá válik, rossz értelemben véve piacosodik és éppen a legfontosabb értékei kerülnek veszélybe. Lassan már legfeljebb a vájtfülűeket érdekli, hogy mi történik a színházi világban, milyen gondokkal küzdenek európai hírű zenekaraink, s manapság hogyan szakadnak az írók. Annak viszont már visszhangosnak és hírértékűnek kellene lennie, hogy privatizáció néven milyen közvetlen veszély fenyegeti a magyar filmarchívumot, illetve jelentős mennyiségű magyar filmet. Nyolcszázharminc magyar film - ennyi készült el a második világháború utáni esztendőktől 1987-ig - sorsa most a vita tárgya.
Jó magyar szokás szerint ebben a csatában is kialakultak a szekértáborok. Egy tucatnyi rendező hangosan privatizációpárti, és legnyomósabb érvük a filmforgalmazás után elvárható jogdíjak összege. De az érv mögött valójában az érdekeltek mintegy kétszáz filmje húzódik meg, és nincs válasz a többi, félezernél több alkotásra. Oscar-díjas rendezőnk a másik táborhoz tartozva szerencsére filmvagyonpárti, és érthetően úgy vélekedik, hogy a Szépművészeti Múzeumból sem lehet csak úgy egyszerűen privatizáció címen kiemelni az Esterházy Madonnát.
A privatizáció áttekinthetetlen labirintusában elkallódhat a mű. Ugyanakkor a filmszakma szervezetei valójában egyetértenek abban, hogy az említett időpontban készült magyar filmkincs közvagyon, a nemzeti kultúra szerves része, értékét pénzben szinte ki sem lehet fejezni, ezért kereskedelmi kisajátítása szinte lehetetlen. Privatizáció helyett célszerűbb lenne a nemzeti vagyon megőrzése érdekében az összes filmjogot talán egy létrehozandó közhasznú társaság tulajdonába adni, illetve a Magyar Filmintézet kezelésében hagyni.
Emlékezzünk rá, hogy egyszer már sikerült a privatizátorok falánkságától megmenteni a Magyar Televízió és a Magyar Rádió roppant gazdag archívumait. Figyelmet érdemelne az ORTT ötlete is egy nemzeti audiovizuális központ létesítésére. Csak valahogy kerüljünk el egy önös, anyagi érdekből vezérelt, lázas gyorsasággal végrehajtott és jelentős kulturális értéket veszélyeztető privatizációt! Elrettentő példaként jó lenne visszagondolni a magyar könyvkiadás meggondolatlan privatizációjára és annak visszatérően, szinte naponként jelentkező súlyos következményeire.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
