DEMETER ERVIN

Teljes szövegű keresés

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A sajtóban olvashatjuk, hogy "Üzleti sikerek Molban". Ez felvet előttünk egy másik aspektust, azt a kérdést is, hogy ebben a hangnemben léteznek-e szocialista összeköttetések Molban. Tehát a kérdésem erre irányul.
A Szocialista Párt kormányra kerülését követően Pál László, az MSZP elnökségének tagja, országgyűlési képviselő lett a legnagyobb nemzeti olajtársaság igazgatóságának az elnöke. Későbbi nyilatkozataiból megtudtuk, a Szocialista Párttól kapta ezt a feladatot. Ez a politikai erők nemtetszését váltotta ki, nemcsak az ellenzéki, hanem kormánypárti oldalon is.
A legelső közgyűlésen az igazgatótanács elnökének, tehát Pál Lászlónak a tiszteletdíját 120 ezer forintról 450 ezer forint/hóra emelték, mégpedig az ÁPV Rt. javaslata alapján és többségi szavazatával.
A gazdasági tevékenységek és az országgyűlési képviselői tevékenység összeférhetetlenségéről törvény született, ami után több képviselőnek választania kellett az összeférhetetlenség kizárása mellett. Pál László is döntött határidőn belül ebben a kérdésben. Nyilatkozatában azt említette, ki fogja kérni a Szocialista Párt véleményét, hogy a Molt vagy a képviselőséget válassza, ezért felvetődött bennünk a kérdés, kapott-e a tevékenységéhez, illetve a döntéséhez valamilyen szocialista biztatást, vagy kapott-e valamilyen szocialista összeköttetés révén támogatást. Természetesen ezt a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt.-n keresztül kaphatta.
Ezért tisztelettel kérdezem, hogy Pál László döntéséhez kapott-e valami szocialista támogatást, változtak-e foglalkoztatásának körülményei képviselőségi mandátumáról való lemondását követően.
Várom válaszát, miniszter asszony.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem