AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt azzal szeretném kezdeni, hogy örömmel nyugtázom a feltett kérdésekben tükröződő azon felismerést, hogy a társadalombiztosítási alapok kiadási lehetőségei az egészségügyi ellátások vagy a nyugdíjak területén a járulékbevételek tényleges alakulásától függenek. Így eme felismerés alapján, gondolom, személy szerint képviselő úr sem ért egyet olyan javaslatokkal, amelyek mondjuk azonnali hatállyal a járulékkulcsok 10 százalékpontos csökkentését, s az egészségügyi hozzájárulás eltörlését szorgalmazzák, hiszen ezek a lépések valóban a nyugdíjak és az egészségügyi kiadások radikális szűkítését eredményeznék.
Nem vitatom természetesen, hogy a járulékok radikális leszállításának lehet a bevételeket növelő hatása is, azonban ez csak igen kis részben képes ellentételezni az alacsonyabb járulékbevételekből következő kiesést, ráadásul e pozitív hatás is várhatóan hosszabb távon bontakozik ki.
Mindezekért felelősen e tárgykörben csak a fontolva haladás megközelítését lehet alkalmazni. Ennek megfelelően '98-ban a jelenlegi munkáltatói terhek fennmaradásával számolunk, és '99-2000-re tervezzük a munkáltatói járulékok legalább egy-egy százalékpontos csökkentését.
Egyúttal jelzem, hogy jövőre az egészségügyi és szociális ellátások reálértékének megtartása elérhető célnak ítélhető, a nyugdíjak tekintetében pedig a benyújtott nyugdíjtörvények szerint jelentősebb, az indexálási mechanizmuson keresztül 3 százalékos, illetve ezen felül az özvegyinyugdíj-jogosultság kiterjesztéséből adódó további reálérték-növekedés következhet be.
Abban természetesen egyetértünk, hogy a járulékok eredményesebb behajtása mindenféle szempontból kívánatos, és ez hozzájárulhat a munkáltatói tb-terhek további mérsékléséhez is.
Tisztelt Ház! Az elmúlt egy évben számos jogszabály született a társadalombiztosítási járulékok behajtásának támogatására.
(15.50)
A teljesség igénye nélkül a következőket szeretném a figyelmükbe ajánlani.
Először: először is '96-tól szigorodtak a tb-kintlévőség behajtási szabályai, ugyanis a '75. évi II. törvény múlt év elejétől történt módosítása részletesen szabályozza a végrehajtást, az elévülést, a mögöttes felelősséget, a jogorvoslat módját, továbbá deklarálja a végrehajtáshoz szükséges okirat fogalmát.
Másodszor: '96 márciusában fogadta el a tisztelt Ház a tb pénzügyi alapjainak költségvetéséről szóló törvényt, amelyben az előző éveket messze meghaladó, 54 milliárd forintos behajtási bevétel került elfogadásra. Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy ha a célkitűzés merész volt is, az eredmény, a 42,8 milliárd forintos behajtás nem született volna meg, ha a parlament nem állítja magasra a mércét. Az előző években ugyanis lényegesen alacsonyabb volt a behajtásból származó bevétel: a '94. évben 15,3, '95-ben 30,6 milliárd forint.
Harmadszor: múlt év közepén - pontosan július 10-én - fogadta el a tisztelt Ház az egyes köztartozások behajtásával összefüggő törvények módosításáról szóló LX. törvényt, mely gyakorlatilag a csődtörvény, a tb-törvény, az adózás rendjéről szóló törvény, s az egyéni vállalkozásról szóló törvények annak érdekében történő módosítása volt, hogy a köztartozások - így a tb-tartozások - behajtása hatékonyabb legyen.
Negyedszer: tekintettel arra, hogy a cégbejegyzésről és a cégjegyzékről szóló '89. évi rendelkezés értelmében a cégek megalakulásakor a társadalombiztosítási törzsszámot nem kellett bejelenteni, esetenként valóban fantomcégek alakultak, hatalmas tb-tartozást halmoztak fel, ugyanakkor a tb számára utolérhetetlenné váltak. A rendelet ezen hiányosságát a 8/1996-os IM-rendelet módosításával küszöböltük ki, így a tb-törzsszám kötelező cégbejegyzésével a behajtás eredményességének javulása is várható.
Ötödször: a '96. év végén az adójogszabályok között fogadta el az Országgyűlés a LXXXVI. törvényt az adózás rendjéről. E törvény módosítása két területen is érinti a tb-kintlévőségek behajtását. Az APEH '97-től az adózót megillető költségvetési támogatást, adó-visszatérítést visszatarthatja abban az esetben, ha az igénylőnek tb-tartozása van. A tartozás nagyságával megegyező visszatartott támogatást, illetve adó-visszatérítést ellenőrzés után az APEH 8 napon belül átutalja a tb-nek. Az Art. másik, a tb-behajtást segítő változása, hogy az APEH '97-től arról is megállapodhat a tb-igazgatóságokkal, hogy a végrehajtási eljárás keretében beszedi a végrehajtandó tb-tartozásokat, illetve fordítva: az APEH végrehajtó tartozásait az egyéb végrehajtást foganatosító tb gyűjti be.
Összefoglalva, a képviselő úr kérdésére a válasz: látható, hogy a kormány az elmúlt évben többször is napirendjére tűzte a tb-behajtás ügyét; a parlament fontos törvényeket alkotott, mely törvények a hatásukat egyre inkább éreztetik. Összehasonlítható adatok alapján a kintlévőségek aránya, az éves járulékbevételekhez viszonyítva '96-ban már csökkent, s e tendencia folytatódása valószínűsíthető.
Kérem a tisztelt képviselő urat és a tisztelt Házat, hogy a válaszomat fogadja el. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem