TOLMÁCS
TOLMÁCS
TOLMÁCS: (Lennart Meri, az Észt Köztársaság elnöke beszédének helyszíni magyar fordítása):
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés Alelnöke! Tisztelt Képviselők! Kedves Rokonok! (Taps.) Természetesen nem először beszélek magyarokhoz, még a magyar Parlamentben sem most vagyok először. Először itt önök között 1991. szeptember 2-án voltam, és nagyon mélyen van bennem az a pillanat, amikor 15 óra 37-kor - ha jól emlékszem - Magyarország és Észtország újra diplomáciai kapcsolatokat létesített. A magyar parlament egyhangúlag szavazott. A totalitárius álparlamentek és gyakorlatok után először tapasztalhattam azt, hogy egyhangú döntés tisztességes lehet, ahol a döntés a szív és az ész parancsára történik.
Ma az Észt Köztársaság elnökeként lépek önök elé, hogy folytassam ezt a párbeszédet, amelynek kezdete visszanyúlik a történelem homályába, ami a mai napig folytatódott, a vasfüggönyön át és keresztül.
Író és filmes voltam. Néhány könyvem magyarul is megjelent, néhány filmet itt is bemutattak. Egyike ezeknek teljesen szokatlan módon született: Magyarország, Finnország és Észtország közös produkciójaként. Moszkva ugyanazon a napon tiltotta be ezt a filmet, amikor Helsinkiben bemutatták - ne kérdezzék, hogyan csináltuk ezt! (Derültség és taps.) Ez a vasfüggöny sohasem volt krómozott acélból.
A könyveket és a filmeket két oknál fogva említettem. Először: a párbeszéd folytatásának bizonyítékaként szolgálnak még a legnehezebb években is. A politikusoknak be volt zárva a szájuk, annál inkább kellett dolgozniuk az íróknak, a filmeseknek, a zeneszerzőknek. Felfedeztük a magunk számára Petőfit Ellen Niit költőnő fordításában. Eino Tamberg, akkor osztálytársam - később híres zeneszerző - olvasni kezdte Petőfi Sándor verseit. A tartui egyetemen Petőfi számunkra a mi költőnkké vált. A tragikus 1976. évben a hangversenyteremben mindenki fölállt, amikor a híres észt énekes, Tiit Kuusik a hallgatóságnak a költő esküjét tolmácsolta: "rabok tovább nem leszünk". Természetesen a szkeptikusok ebben csak a szűk értelmiségi kör eredménytelen játékát láthatják. A szkeptikusok tévednek. A Brezsnyev-érában Edgar Rajandi által írt könyvben statisztikákat találunk, amelyek azt mutatják, hogy '56 végén és '57 elején váratlanul sok magyar keresztnevet adtak gyermeküknek az észt szülők. Mi lehet még szebb, mint az, hogy az észt szülők spontán módon az újszülöttjeikkel Magyarországra szavaztak? (Taps.) Igen, mást nem tudtunk tenni - de kevesebbet sem.
És a másik ok, hogy miért említettem a kultúrát: az írók ideje elmúlt. A szép metaforák és jelentőségteljes szimbólumok ideje elmúlt. Most rutinos munkára van szükségünk, most egyszerű és becsületes nyelven kell párbeszédet folytatni a világgal, Európával, és mindenekelőtt a saját népünkkel. Meg kell magyarázni, miért csatlakoznak az országaink az Európai Unióhoz.
Közös totalitárius múltunk van, és ebből kifolyólag közös jövőképünk. A brüsszeli hivatalnok számára a beszédünk valószínűleg elég egyformán hangozhat. Vagy ahogy Göncz Árpád elnök úr tavaly Észtországban mondta - és ma reggel a találkozásunkkor is -: Észtország és Magyarország politikai partnerek. Vannak közös stratégiai céljaink, szeretnénk biztosnak látni a saját államunk biztonságát és egész Európa békéjét, az Európai Unió és a NATO teljes jogú tagjaként. Sajnos, Brüsszelben még mindig bizonyítanunk kell, hogy szükséges megszüntetni a második világháború következményeit. Sok ember számára ez csak egy kis elem, furcsa anakronizmus. Ez nem anakronizmus.
A századunk két világháborút látott. Mind a kettő Európából indult. A második világháború sok oka közül egyre utalok, amely Európát arra figyelmezteti, hogy jobban tanuljon a történelemből. Mégpedig apáink és részben az én nemzedékem nagy háborúja azért kezdődött, mert az előző háború következményei nem voltak megszüntetve. Látszólag zárt körről van szó. Minden háború egy újat eredményez ezzel a feltétellel, hogy a háború következményét nem szüntették meg. Észtországnak és Magyarországnak elegendő erkölcsi ereje volt ahhoz, hogy ebből a zárt körből kitörjünk. Alkalmazkodtunk az új határok által keletkezett valósághoz. Nagyon örülök annak, hogy mind Észtországnak, mind Magyarországnak volt erkölcsi ereje ahhoz, hogy megszabaduljon a múlt árnyaitól. Magyarország tavaly alapszerződést írt alá Romániával, ami biztonságérzetet ad a kolozsvári magyaroknak és a békési románoknak, így példaként szolgál egész Európa számára.
(16.40)
Észtország még nem tudja az idejét, mikor írjuk alá a határegyezményt Oroszországgal, de tőlünk ezt akár holnap is meg lehetne tenni, mert az egyezmény elkészült, a határon az észt és orosz határőrök kifogástalan együttműködése tapasztalható. Ennek az alapját tulajdonképpen már 1925-ben megteremtettük, amikor Észtország elfogadta az Európában első kulturális autonómiára vonatkozó törvényt. De ha valakinek mégis voltak kétségei Észtország mai állapotát illetően, akkor '97. január 30-án az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése végül odáig jutott, hogy befejezte Észtországban az emberi jogok megfigyelését. Eddig Észtországból már sok független megfigyelői jelentést elküldtek, hogy Észtországban nem sértik meg az emberi jogokat.
Az integráció legjobb motivációja azonban akkor jön létre, amikor az állam nemcsak az emberi jogokat biztosítja, hanem gazdaságilag emberhez méltó életet és biztonságot is ad. Mert se Észtország, se Magyarország nem azért törekszik az Európai Unióba és a NATO-ba, hogy egyszerűen e hibák legyenek kijavítva. Mi ugyanolyan okok miatt akarunk egyesülni: a gazdasági fejlődést biztosító közös piac miatt, valamint a konfliktusoknak a legelején történő rendezése miatt. Se Észtországnak, se Magyarországnak nem volt lehetősége, hogy az alapító tagok között legyen, de ez nem jelenti azt, hogy most valami tiszteletbeli tag státusát követeljük magunknak. Az európai egyenlőség véleményem szerint nem házasságkötés, az egyesülés véleményem szerint Európa elfogadását jelenti az észt politikai és kulturális identitás részeként. Ezt az identitást az észt állampolgár szeretné tovább mélyíteni az egyre gyorsuló világban.
Mi nem követelünk a szenvedések miatt előnyöket. Mind Nyugat-, mind Kelet-Európa érdeke az, hogy az Európai Unió, valamint a NATO kibővítése ezeknek a szervezeteknek a megerősítése és nem legyengülése útján történjen. Az Európai Unió az új tagoknak bizonyos követelményeket állapított meg, és semmi sem fontosabb, minthogy ezeket a kihirdetett objektív kritériumokat be is tartsuk.
Észtország hősiesen arra törekedett, hogy reformokat vezessen be a gazdaságban. A gazdaságpolitika prioritásai közé nyitott és stabil gazdasági légkör tartozik. A korlátok teljes hiánya az áruk és tőke mozgásában Észtországot gyorsan ahhoz segítette, hogy újra kapcsolatba tudjon kerülni a világgazdasággal. Észtország radikális fordulatot hajtott végre: a keleti piactól az európai uniós országokhoz fordult. Az öt évvel ezelőtt megvalósított pénzreform idején a nemzeti valutánkat a német márkával kapcsoltuk össze 1:8 arányban, ma is úgy van. Gyors és határozott privatizáció a német Treuhand privatizációs modell példájára támaszkodva alapokat rakott az életerős magánszektor számára, ami több mint kétharmadát adja a GDP-nek. A külföldi befektetések a gazdasági reformok érdeklődésénél sajátságos lakmuszként szolgálnak. Örömmel mondhatom, hogy Észtország, ahogy Magyarország is, bizonyos téren sikereket ért el.
Az utolsó öt évben Észtországban a külföldi befektetéseknek jelentős részük volt Észtország gazdasági átstrukturálásában. Néhány éve ezeknek a befektetéseknek az aránya 10 százalék volt. Már most sok, európai uniós jogi és gazdasági feltételnek felelünk meg. (érthetetlen név) értékelése szerint Észtország az egyik leggyorsabb és sikeresebb reformok megvalósítója. Németország és Franciaország Észtországban potenciálisan partnerre találna még az EMU keretében is, mert a négy kritérium közül Észtország pillanatnyilag háromnak megfelel. Észtország meghozta a gazdasági döntéseket, ahogy politikai döntést hoztunk a határegyezmény, valamint az idegen ajkúak integrálódását illetően is. Most az Európai Unió van a soron, hogy mutassa határozottságát.
A jelöltek készülőben vannak, és nincs mit titkolni: a folyosókon már súgják az első körben csatlakozók neveit is. Itt az idő a választásra! De minek az alapján? Az objektív kritériumokhoz jön a politikai döntés is. És kiderül, hogy a magasan értékelt választási szabadság a döntéshozók számára nehéz kővé vált. Emberileg ez természetesen érthető.
Természetesen kötelez a választási szabadság minket arra, hogy vállaljuk a döntéseket, hogy a döntéseket megvalósítsuk, és - ami a legnehezebb - hogy kötelezettséget vállaljunk a következményekkel szemben. Ahogy minden állampolgár, minden politikus tudja azt, hogy nehéz kötelességről van szó. Nem is csoda, hogy olyan lesz a döntés, ami politikailag a legegyszerűbb. Csak remélni lehet, hogy Európának van elegendő történelmi emlékezete, hogy lássa a geopolitikai döntés következményeit: ha az államokat az európai struktúrában csak a földrajzi helye alapján fogják befogadni, akkor ezzel a közép- és kelet-európai államoknak, végeredményben az egész Európának is olyan jelzést küldenek, amelynél veszélyesebb és reakciósabb nincs. Mert ki hajlandó erőfeszítéseket tenni a reformok érdekében, ha ez nem hoz csatlakozást az európai struktúrákhoz, legalább egy kicsit közelebb?
Ez a vonzási erő, amivel most az Európai Unió és a NATO rendelkezik, stabilizáló és konszolidáló hatást fejt ki az egész földrészen. Azonban tettek nélkül ez a hatás nem örök, ez a hatás megszűnik. Ha a motiváció megszűnik, akkor nemcsak a periférikus területeken lesz nehéz, nehéz lesz Európa szívében is. Háború a Balkán-félszigeten, Európában, ez olyan sokkot jelentett az európai államok számára, hogy először becsuktuk a szemünket, és végül az ősi hagyományoknak megfelelően viselkedtünk, vagyis az odavezényelt hadsereget eufemizmusként "békefenntartóknak" neveztük. Jól tudjuk, hogy ez a döntésképesség Európában csak a NATO hatására jött létre. De mennyire lehetetlen volna a NATO is, ha Magyarország például nem nyitott volna a balkáni hadműveletek céljából a békepartneri együttműködés keretében a NATO-hadsereg számára támaszpontot. A volt Varsói Szerződés országainak a balkáni konfliktus szabályozásában nagyon fontos szerepe volt és van. Azonban nem elegendő, ha az európai biztonsági rendszer tökéletesítésében csak néhány állam vesz részt. Ahogy Magyarország, Észtország is szeretne nemcsak a biztonság fogyasztója, hanem biztonság teremtője is lenni. Nem szabad, hogy Európának nagyobb és kisebb biztonsági fokozattal rendelkezők területei legyenek.
Egyetlen célunk az lehet, hogy a Balti-tengertől az Adriai-tengerig létrejöjjön a stabil, demokratikus államok övezete. A biztonság megnövekedésével a balti államokban nem lesznek legyőzöttek.
Örülök annak, hogy a balti országok biztonsági problémái már nemcsak a levegőben függnek, hanem ezzel komolyan foglalkoznak a különböző államokban. Ugyanakkor mégiscsak látjuk, hogy mennyire kevés államban merik nyilvánosan beismerni, hogy éppen a balti országok lesznek az a próbakő, amelynek alapján a történelem fogja majd értékelni Európának azt a képességét, hogy kiküszöbölje a múlt hibáit. A biztonság és stabilitás eléréséért érett szükség arra, hogy létrejöhessen ez a megmaradt pax Europa.
(16.50)
Éppen a Balti-tenger körüli biztonság megnövekedése lesz ez a folyamat, a különböző irányzataival és szakaszaival együtt. Ez olyan, mint egy folyó, aminek biztos forrása és torkolata van, ugyanakkor sok mellékága is van. Sajnos, itt még nem érvényes az a természeti törvény, hogy végső eredményben minden egyes vízfolyás úgyis biztosan lefolyik a tengerbe. Nem szabad a biztonságot a természeti törvényekre bízni, még akkor sem, ha filozófiailag a demokrácia elkerülhetetlenségét és a világ jövőjét mint a demokratikus jövőt látjuk. Kétségtelenül így lesz, de ez nem jelenti a fatalista különállást, nincs jogunk erre.
A Balti-tenger körüli államok biztonsági választásai különbözőek. Norvégia tagja a NATO-nak, de nem tagja az EU-nak. Dánia mind a két szervezetnek a tagságát választotta, kétszeres biztonsági garanciát. Svédország és Finnország belépett az Európai Unióba, aktív módon vesz részt a "Partnership for peace"-ben, de nem hagyott fel a hagyományos nemcsatlakozási politikájával. Elfogadjuk partnereink választását, és figyelembe vesszük az érdekeiket, amikor párbeszédet folytatunk a NATO-val, ugyanakkor végcélunknak egyértelműen a teljes jogú NATO-tagságot tartjuk.
Nem tehetetlenül várunk erre az időre. Észtország egyike azoknak az államoknak, amelyek a békepartneri együttműködési programhoz csatlakoztak, és aktívan részt vesznek benne. A szovjet birodalom romjain kezdtünk, mindenféle saját hadsereg nélkül, a katonáinkat először dán századok soraiba küldtük Horvátországba, ma Libanonban és Boszniában a békefenntartó projektekben veszünk részt. Részvételünknek az északi lengyel közös hadseregcsoportban azt köszönhetjük, hogy észrevettünk problémákat a NATO-államok és a NATO-ba nem tartozó államok tisztjeinek együttműködésében. Közösen oldottuk meg ezt a problémát mindennapi együttműködés keretén belül, ami az európai biztonsági rendszer széles tartalma. Nem kell várakozóan csak Brüsszel vagy például Madrid felé nézni.
Ezen a nyáron Észtország nagy nemzetközi hadsereggyakorlat színhelye lesz. A résztvevő 8 NATO-állam lesz, összesen 2500 katonával. A katonai együttműködés során Észtország bebizonyította Európa számára, hogy megbízható partner, Észtország maga pedig biztonságérzetet nyert a holnapi napot illetően.
Előbb azt mondtam, hogy nem szeretnék már metaforákkal foglalkozni. Éppen azt várja Észtország Madridtól, hogy ennek a szép városnak a neve ne legyen új metafora. Meg vagyok győződve arról, hogy sem München, sem Jalta nem időszerű fogalmak. A történelem nem ismételi magát ennyire primitív módon, de mégis abszolút biztosak kell hogy legyünk azt illetően, hogy Madrid nem az új határvonalak kijelölésének illedelmes formája lesz. Ezt ki lehet küszöbölni, ha Madrid az Európa egységes biztonsági felépítésére vonatkozó világos elképzelés lesz, aminek jelszavai a nyitottság és az átláthatóság lesznek. Ha már most megteremtjük az intenzív párbeszéd folytatására vonatkozó biztos szabályokat, figyelembe véve az államok öndifferenciálódási jellegét, mert a szabad nép joga és kötelessége nemcsak a holnapról való álmodás, hanem ennek tervezése is.
Ahogy folytatódik az élet Madrid után, úgy kellene észteknek és magyaroknak már most gondolni az Európai Unióban való életre. Ahogy a békepartneri együttműködéssel nem lehet csak várni, amíg belőlünk NATO-tagállam lesz, úgy nem lehet a gazdasági együttműködést halasztani addig, míg véglegesen a Közös Piac tagja leszünk.
Göncz Árpád elnök úr és őt kísérő üzletemberek tavalyi észtországi látogatása után Magyarország exportja Észtországba 15 százalékkal emelkedett. Legalább ugyanolyan munkát várok a velem együtt Magyarországra érkezett észt üzletemberektől is.
A szabadkereskedelmi egyezményhez nem szükséges az Európai Unió engedélye vagy parancsa. Az Európai Unió vizsgabizottsága a jelöltektől inkább együttműködést és tapasztalatcserét vár, mint azt, hogy egymás elől a papírjainkat eltakarjuk. Annál inkább, mert az európai kisállamokat az Európai Unióban ugyanazok a kérdések kapcsolják össze, amelyekkel pillanatnyilag a kormányközi konferencia foglalkozik: hogyan lehet fönntartani egyensúlyt a szuverenitás és a centralizáció között; hogyan kell küldeni megbízottakat a bizottságba, hogy a kisállamok hangja is hallható legyen; mi jobb: a többség szavazata vagy a minősített szavazótöbbség; mit kell csinálni, hogy megmaradjon a nemzeti kultúra; és ami a legfontosabb: hogyan kell ezt az egészet megmagyarázni a népnek. Úgy érezhetjük, hogy ezek a holnap kérdései, de holnapból, hölgyeim és uraim, nagyon gyorsan ma lesz.
Jó munkát kívánok a magyar népnek, mert ez a munka még sokáig fog tartani, elegendő munka lesz minden finnugor nép számára még sokáig.
Tisztelt Országgyűlés Alelnöke! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Rokonok! Köszönöm. (Hosszan tartó, nagy taps. - Lennart Meri, az Észt Köztársaság elnöke és Göncz Árpád köztársasági elnök kezet fognak egymással. - A képviselők felállva tapsolnak.)
