CSÉPE BÉLA

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Budapest Bank privatizációja már nagyon sokszor szóba került itt a parlament nyilvánossága előtt. Kritikánkban, felvetéseinkben soha nem a Budapest Bankot kritizáltuk, nem magát azt a tényt, hogy privatizálás alá került, hanem a privatizációs szerződést. Most a Dávid Ibolya által itt felvetettek megerősítették, hogy rossz az a privatizációs szerződés, amelyet a magyar állam kötött. Dávid Ibolya egészen konkrétan rámutatott a legutóbbi napok vagy hetek eseményeire, melyek által nyilvánosságra került, hogy abból a bizonyos visszavásárlási kötelezettségből, amely 8,1 milliárd tudomásom szerint, végül is most lehívásra került 2,6 milliárd. Erről itt korában a parlamentben is többször szó volt, és azt hallottuk, hogy emiatt nem kell aggódni, nem is biztos, hogy visszaadásra kerül.
(9.30)
Ezzel a fő probléma pedig az, hogy ezzel árfolyamveszteség éri az államot, konkrétan kimutatható forintösszegben, hogy mi az az árfolyamveszteség, mert a privatizációs szerződésben nem volt megfelelően rögzítve az, hogy ezt is figyelembe véve kell majd alkalmazni a visszahívást. Tehát itt igenis tetten érhető az, hogy károsodott a magyar állam, és ezáltal közvetve mindazok, akik az állam pénzéből, a köz pénzéből nyilván más célra kaphattak volna összegeket.
Hozzászólásom lényege: sajnálatos módon egyre inkább bebizonyosodik, hogy a Budapest Bank privatizációs szerződésében van a hiba, nem magában a privatizáció tényében. Még egyszer hangsúlyozom: nem a Budapest Bank tevékenységét bántjuk, hanem a privatizációs szerződést, és ezt most már tények alapján kell elmondanunk. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem