DR. RASKÓ GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RASKÓ GYÖRGY
DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Képviselőtársaim! Dávid Ibolya nem véletlenül beszélt ma - nagyon aktuálisan - újra erről a szerződésről. Ugyanis most tudtuk meg azt, hogy a Polgári Banknak nem 700 millió volt a vesztesége '96-ban, hanem 1,7 milliárd forint.
Akar László államtitkár úrnak mondom, hogy megtakaríthatta volna ezt a napirend előtti vitát a Pénzügyminisztérium, ha azt a vizsgálatot lefolytatja, amire egyébként ön körülbelül három hónappal ezelőtt ígéretet tett. (Akar László: Meg is történt.) Az a rövid vizsgálat, amit a Polgári Bank visszavásárlása ügyében lefolytattak, és sommásan megállapították, hogy a veszteség a rossz banküzemi tevékenységből adódott, és mindössze 700 millió forintról van szó. Mint tudjuk, ma már messze meghaladó veszteségről értesülünk, és még mindig nem ismert a közvélemény számára az a veszteség, ami a Citizen befektetési társaság portfoliójának irreálisan történt fölértékeléséből fog rövid időn belül most már a PK számára adódni. Ezért meggyőződésem, hogy a Polgári Bank tovább-eladása legalább 3,5-4 milliárd forintos árbevételt kell hogy eredményezzen ahhoz, hogy valóban ne keletkezzen az a pluszveszteség, ami szerintünk egészen biztosan be fog következni.
A Pénzügyminisztérium úgy vásárolta vissza a Budapest Banktól 1,1 milliárdért a Polgári Bankot, hogy nem nézte meg: az alatt az idő alatt, amíg a Budapest Bank felügyelete alatt és tulajdonában volt ez a bank, ott mi történt, milyen veszteségek miből adódtak. Ezzel a vizsgálattal ma is adós a Pénzügyminisztérium, és kíváncsian várjuk, hogy akkor (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) éppen egy gazdasági bizottsági ülés kapcsán választ fog tudni adni, lehetőleg belátható időn belül.
Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)
(9.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem