DR. SZABAD GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! A téma - úgy látszik - örök. Mert nagyon sokszor hangzik el ebben a témakörben buzdítás és panaszok felhánytorgatása - okkal. Nem szeretnék itt a különböző ellenállási érdemek között bármilyen sorrendet felállítani. Kétségtelen, hogy a múló idő az érdemek elismerése ellen hat; ha másra nem gondolunk, csak arra, hogy a felnövő nemzedék, amely ítéletet mond, nem mindig van tisztában azzal, hogy mely korszakban mit jelentett az ellenállás.
Ebben a vonatkozásban a kezdet kezdetétől sorakoznak a hibák. Hiszen az ellenállási érdemek elismerése 1945 után vagy '45-től gyakran keveredett olyan jutalmazással, amely mögött tulajdonképpen nem ellenállás volt. 1956 után a mellőzésnek nagyon sok oka keletkezett. Nagyon sok ellenálló elhalt, özvegyek maradtak hátra, és az ő érdekükben a lépések nem mindig voltak célravezetőek.
Heves megyében egy előadás után egy rendkívül szerény, fekete kendős néni szólított meg, és mutatta férje utáni - aki a közelmúltban halt el, a magyar állam legnagyobb vállalatától ment nyugdíjba - nyugdíjazási papírját. (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmezteti a képviselőt az idő leteltére.) Férje nemzeti ellenállási érdemeiért, a 14 495 forintos nyugdíjban részesülő férje érdemeiért 505 forint kiegészítést kapott volna. (Az elnök ismét figyelmezteti a képviselőt az idő lejártára.) Igen, köszönöm, még egy mondat. Sikerült megbeszélni a kérdést az illető vállalat illetékeseivel, akik azt mondták, hogy méltányossági szempontból revízió alá veszik az esetet. Jó lenne... (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.), ha nem kellene méltányosságra számítani. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem