GELLÉRT KIS GÁBOR

Teljes szövegű keresés

GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Amiről Csépe Béla frakcióvezető-helyettes úr beszélt, valós probléma. Tény az, hogy az előző kormányzat idején születtek meg azok a döntések, amelyek az '56-os ellenállókat, hősöket igyekeztek jobb anyagi helyzetbe hozni, mint amilyenben addig voltak. Idetartozik a kárpótlásról szóló törvény, az életüktől és szabadságuktól politikai okokból megfosztottak kárpótlási törvénye. S idetartoznak olyan intézkedések, amelyek a nyugdíj-kiegészítésre vonatkoztak.
Hogy ezek az intézkedések nem hajtattak végre maradéktalanul, vagy nem érték el azt a célt, amelyet eredetileg szántak neki, ez alighanem a törvény, illetőleg a vonatkozó rendelkezések hiányosságaival függ össze. Én magam nem láttam olyan javaslatot, nem kaptam nemcsak általánosságokra vonatkozó megjegyzéseket, hanem pontos javaslatot, amely arra vonatkozik, hogyan is lehetne ezeket az ellenállókat valóban érdemük szerint jobb helyzetbe hozni.
Amiről Gyimóthy képviselőtársam beszélt, az egy teljesen más ügy. Sajnálom, hogy nem fogadta meg elnök asszony intelmeit. Ugyanis a sortűztörvények, illetve az ellenállók megbecsülése között nincs semmiféle korreláció, összefüggés - ezt két külön jogügylet. S azt gondolom, hogy egymással mérni különféle sérelmeket oktalanság, azoknak a lebecsülése... (Zaj az FKGP padsoraiban.), akiken segíteni akarunk valamennyien. Azt remélem, hogy ezekből a kérdésekből itt, a parlamentben nem lesznek többet politikai viták. Nem hiszem, hogy különbözőképpen ítéljük meg ugyanazt a helyzetet. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem