SASVÁRI SZILÁRD

Teljes szövegű keresés

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tudomásom szerint az idei tavaszi bevonulás időpontja a pünkösdi hétvége. Ebben az évben a pünkösd - amely a keresztény egyházak számára a legnagyobb ünnep, s egyben országos ünnep is - május 18-19-ére esik. Ez azt jelenti, hogy az újoncoknak hosszú hétvégére kell bevonulniuk. Bevonulásuk után ezen a hétvégén vagy nincs megfelelő létszámú hivatásos állomány a laktanyákban, vagy pedig az érintett hivatásos állomány nem töltheti családi körben a pünkösdöt. Ez a bevonultatás felesleges kiadást jelent az államnak, valamint - álláspontom szerint - teljesen értelmetlenül zaklatja mind a hivatásos katonatiszteket, tiszthelyetteseket, mind pedig azokat a fiatalokat, akik most kezdik katonai szolgálatukat. A Fidesz-Magyar Polgári Párt értelmetlennek tartja ezt a pünkösdi bevonultatást.
Kérdezem a tisztelt államtitkár urat, hogy miért nem ettől eltérő - ezt megelőző vagy ezutáni - időpontban kerül sor a bevonultatásra.
Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem