SZÖLLŐSI ISTVÁNNÉ

Teljes szövegű keresés

SZÖLLŐSI ISTVÁNNÉ
SZÖLLŐSI ISTVÁNNÉ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Még 1996 nyarán, pontosabban 1996 júliusában készült és tárgyalásra került a Művelődési és Közoktatási Minisztérium anyaga, amely a nonprofittörvény koncepcióját tartalmazta. Azóta közel egy év telt el; a legfrissebb anyag, amely most közkézen forog, egy kodifikációhoz közeli állapotú anyag, de még mindig csak tervezet. 1997 nyarán ez azért jelent problémát, mert a gyakorlat olyan, mintha lenne egy - nem tudni egyébként, milyen koncepció alapján készült - nonprofittörvény, vagyis mivel elsősorban a közművelődést fenyegeti ez az ex lex állapot, hadd mondjam, hogy mivel nincsenek, és nem tudom, mikor lesznek kulturális szaktörvények, vidéki kultúrházakat, sőt könyvtárakat, esetenként közoktatási intézményeket is "kivisznek" - idézőjelben mondom - nonprofit szférába, közhasznú társaságba.
Úgy gondolom, hogy időszerű lenne ennek a törvénynek a megalkotása, hiszen az 1998-as költségvetési évre készülve nem igazán tudjuk, hogy milyen összhangban lesz majd a készülő nonprofittörvény a készülő költségvetési törvénnyel, nem tudni, hogy ha valóban olyasmit tervez a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, amely a '97. áprilisi tervezetben is megjelenik, akkor az milyen munkaerő-felesleget eredményez elsősorban a közművelődés területén.
Nem tudni, legalábbis nem hallottam róla, hogy készülne átképzési program a felszabaduló munkaerő-felesleg foglalkoztatására, és főleg nem tudni, hogy ez a törvénytervezet is, illetve a benne foglaltak is valóban tervezet, vagy ez is csak afféle pletyka. Várom tisztelt államtitkár úr válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem