DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Ház! Megtisztelő, hogy kollegáim számosan említették a hozzászólásomat. A következőt szeretném megjegyzésként hozzáfűzni: azt hiszem, hogy a konklúziók természetesen eltérnek egymástól, és pontosan azért, mert eltérnek, azt hiszem, ez a vita igazi lényegi pontja; valami olyasmire vállalkoznánk, ami egy jövőben bekövetkező esemény lesz. Valószínűsítem, hogy majd csak a határozatunk után fogjuk tudni valóban eldönteni, hogy kinek van ebben abszolút igaza. Ezt a politikus mint kockázatot fel kell hogy vállalja, a megértés és megítélés mozzanata általában - mint mindig - szétválik.
A másik megjegyzésem Jeszenszky képviselő úr megjegyzéséhez fűződik. Szeretném eloszlatni abbéli aggodalmát, hogy én az úgynevezett régi értelmiségi attitűddel viszonyulok az orosz problematikához. Nem, nem erről van szó, talán egy kicsit az átlagnál bővebb ismereteim miatt esetleg az erőteljesebb realitás talajáról nézem - bármilyen rosszul is esik ezt kimondani, mert ez időt jelent -, és éppen ezért szeretném hangsúlyozni, hogy azt próbáltam felszólalásomban kibontani, amit most Jeszenszky képviselőtársam megjegyzése után tömören úgy fogalmaznék meg, hogy nem Oroszországban kell hinni, hanem az orosz demokrácia kibontakozását kell segíteni, ez pedig nagyon összetett feladat.
Annak megítélése, hogy most ebben a jogi aktusban melyik döntés az, amely segíti vagy akadályozza, még egyszer: később fog elválni. Én most úgy ítélem meg, hogy az "igen", vagyis a kihirdetés az, ami egy nagyon apró segítség lehetőségét nyitja meg. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem