DR. CSAPODY MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban egészen röviden: a Magyar Demokrata Fórum ellenezte a magyar-román alapszerződés megkötését; ismételten magyar-románról beszélek, és nem román-magyarról, ugyanis itt, a magyar parlamentben beszélünk erről. Számos ok miatt elleneztük a magyar-román alapszerződés megkötését, ezek közül több már fölmerült. Most sem tudjuk egyöntetűen helyeselni a kihirdetést, az ezzel kapcsolatos álláspontunkat majd a szavazás idején kifejtjük.
Amikor a magyar-román alapszerződésre készült az Országgyűlés, akkor bizonyos közvélemény-kutatásokból az derült ki, hogy az erdélyi magyarságnak több mint 70 százaléka örvend neki, és lelkesen támogatja. Másfajta, újabb közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy például a kolozsvári magyar hallgatók 30 százaléka nem támogatja a Bolyai Egyetemet. Azt hiszem, hogy fölösleges lovagolni a statisztikákon, de egy dolog tény: amikor a Magyar Demokrata Fórum szavazatát leadja, álláspontját kialakítja, akkor nem pusztán korábbi érveinek fényében fogja minősíteni a magyar-román alapszerződés szövegét, hanem szavazatában ki fogja fejezni várakozásait a magyar-román kapcsolatok jövőjét illetően is.
Ugyanis egy alapszerződés szövege - bármilyen rossz is ez a szöveg - az idő múltával egy kicsit úgy kezd viselkedni, mint egy irodalmi szöveg: bizonyos külső körülmények is rávetődnek. Miközben tehát egyértelműen rossznak tartjuk a szöveget, nekünk is előre kell tekintenünk, tehát valószínű, hogy álláspontunkat árnyaltan és egy kicsit talán a Kereszténydemokrata Néppárthoz hasonlatosan fogjuk majd kifejteni. Ez azonban azt jelenti, hogy nem a Horn-Iliescu-paktumról fogunk szavazni, hanem kifejezetten arról, ami sajnos egyelőre beváltatlan ígéretek fényében, de a múló időben az erdélyi magyarság reményeiben megfogalmazódhat. Köszönöm, elnök úr. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem