DR. CSAPODY MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Külön üdvözlöm az államtitkár urat abból az alkalomból, hogy államtitkárként ez az első mostani alkalom, amikor képviselőtársa kérdésére választ ad, vagy választ igyekszik majd adni. Mindazonáltal remélem, hogy a külügyi bizottság egykori elnöke ezentúl is rendszeres látogatója lesz a bizottságnak.
Tisztelt Államtitkár Úr! A külügyminiszter úr a mai Népszabadságban két dologgal vádolta meg az ellenzéket. Az egyik az, hogy megkérdőjelezi Magyarország európai integrációs felkészültségét, de rá kellett jönniük - mondja -, ha ezzel elbizonytalanítják a szervezeteket, esetleg nem kerülünk be az első körben. A második vád, a másik lehetőség számon kérni a részleges tárgyalási pozíciókat akkor, amikor ezeken még dolgoznak.
Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen nem a részleteket kérem számon, hiszen amint azt Kádár Béla több alkalommal is kifejtette, tárgyalásaink most úgy folynak, hogy eközben folyamatosan - úgymond - mozgó célpontokra kell lőni, tehát mindazok a peremfeltételek és alapstratégiák még nem világosak kölcsönösen.
Ami viszont igenis elbizonytalaníthat, az afféle nyilatkozatok, mint amilyet a Külügyminisztérium integrációs államtitkára tett egy konferencián a Heti Világgazdaság szerint, idézem szó szerint: "A legnagyobb bajban akkor lennék - mondta -, ha legközelebb közölnék velem Brüsszelben: elfogadják az összes feltételt, amelyekkel Magyarország csatlakozni akar az Unióhoz. Ugyanis nem tudjuk, hogy mit akarjunk, mi is az a bizonyos nemzeti érdek, amit a magyar tárgyalóknak majd képviselniük kell."
Tisztelt Államtitkár Úr! Kollégája nem tudja, ő csak képviseli, nyilván akkor fogja majd megtudni, ha megmondják neki, hogy mi fán terem a magyar nemzeti érdek. De kérdés, hogy mikor és kik mondják majd meg az államtitkár úrnak, hogy ne csak tudjon erről, hanem hihessen is benne, hiszen képviselni valamit csak úgy lehet, ha az ember hisz benne.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mi tehát önök szerint a nemzeti érdek? Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem